A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-17 / 7. szám

TARCZAL ZSUZSA:

Fagy, mint Ige és főnév. Cselekvés, de inkább szenvedés. Különösen, ha utazni kell. A vasúti kocsik ablakai vakfehérek. Nem lehet a világot látni. Nincs tál, csak didergő belső élet — a fülkében. Az ablaknál sárga, vastag szvetterben nadrágos .ány ül. Olvas. Hafa barna bozótfa előrehull. Szemben vele fiatal fiú. ö i5 olvas. Rövidre nyírt rézszín hafa rézsútos hullámokban tapad koponyáidhoz. A voámt megy. A fiú lapozgat, köhög, sóhajt

— egy kicsit kaparászni kezd az ablakon — aztán leteszi a könyvet. A lány olvas. Egy ember megy át a folyosón, benyit, széjjelnéz, továbbmegy. A fiú bezárja a tolóaltót, s ráfordítja a btztosítózárat. A lányra néz. A lány sóhajt, zsebredugja a kezét, majd újra kihúzza. Most kiderül, hogy a könyvet tartó kezén gtpsz van, de keskeny rózsaszín ujjai szabadok s láthatólag dermedtek a hidegtől. A kissé már piszkos gipszkaríma azt mutatja, hogy néhány hetes törése le.het.

A fiú feláll és kimegy. A lány zöld vászontáskáfát egyik oldalról a másikra teszi, aztán a hajába túr. s újra a könyvbe merül. Bejön a fiú. A lány fújni kezdi az ablakot. A jéglemezen kerek lyuk támad. Csillogó keretben fehér, élettelen táj jelentkezik: hóbamerült mezőkön ceruzával odavetett ágacskák, s a szürke égre ejtett vonalzók — a telefonvezetékek. — Mit olvas? veszi fel a fiú az összeköttetést. A könynyü, de tekintélyes kócbóblta felemelkedik a könyvről. Most láthatóvá válik a lány finom kis orra és gyerekes álla.

— A „Párizsi Notre Dame‘-ot

— feleli egy ^is gondolkodás után. A rézszínhajú fiú fülig vörös lesz, a Párizs szótól-e, vagy attól, hogy végre megteremtette az összeköttetést, esetleg a lány arcának csinosságától — nem tudni. Hogy ne akadjon el a szó, faggatni kezdi a lányt a könyv tartalma felöl.

Sportnyelven ezt úgy fejeznék ki, hogy 1:0 a lány javára.

10

Ráadásul a rézvörös fiú enyhén pattanásos s zöld szemet vörösen könnyeznek a hidegtől. Könyve az ülésen hever.

— Mi a címe a könyvnek? —kérdi a lány. A rézvörös felemeli a könyvet s odanyújtja.

— Olvassa el ezt az oldalt! — mondja. Ügy látszik, előre megfontolt szándékkal borította le a könyvét az inkriminált résznél, hogy a hatást a maga tavára könyvelhesse el. A barnabóbttájú lány elolvassa az oldalt, visszaadja a könyvet.

— Igen, — mondja.

— Jó, ml? — kérdi a fiú aggályoskodva. Móricz „Betyárját forgatják, s körülbelül az a rész került terítékre, ahol a betyár belép az asszony hálószobájába.

— Mórtcztól lehet tanulni —■ mondja komolyan a lány. Szavában meggyőződés van és egy kis iskolás komolyság. Felvillan egy kedves és lelkes irodalomtanár képe mögötte, akt talán nem is közömbös teljesen a kis barna-bóbitás előtt.

— Lehet tőle káromkodni tanulni — elméskedik a fiú.

— Ebben a könyvben meg annyi a latin kifejezés — mondja a lány, — de azért jó.

— Azt is lehet tanulni — szellemeskedik tovább a rézvörös. S most végre megkérdi, amit szemmelláthatóan már régen szeretne tudni.

— Hová utazik?

— Jaj, nem tudom, nem késem-e le a tv-közvetítést — feleli a lár.y anélkül, hogy felelne a kérdésre — pedig likőr kezdődik. De már úgy látom, késünk.

— Mit adnak? — érdeklődik tovább a fiú.

— A „Nyomorultak" második részét adják ma délelőtt. Annál jobban érdekel, mert az elsőt már láttam. — A fiú is bekapcsolódik a tv-problémába, egyelőre ö is a „Nyomorultak" - ról beszél, de .kiderül, hegy összetéveszti valamivel. A lány rá is akad, hogy mivel.

A vonat hosszasan vesztegel egyik állomáson, de közben sziszegve, csikorogva megin-MARTH G/ÖRGY RAJZA

dúlt a fűtés. A fülke lassan felmelegszik. A lány újra a könyvébe merül. Finom kis álla sárga bolyhos szvetterébe süllyed, hajának kazla elörebuklk, háta gyengéd vonala meghajlik, hamuszürke nadrágja megfeszül keskeny formás térdein... Az állomást hangszóróból egy panaszos női hang elhadarja — talán negyedszer is — a következő öszszes állomások neveit felfelé és lefelé, s közli, hogy a csatlakozó vonat 40 percet késik. Ez a hír szalmaszál most a témátlanság hínárjában fuldokló fiúnak, s konstatálja, hogy:

— Nemigen ér maga haza tizenegyre.

— Dehogyisnem — csattan fel a lány — különben is „apja” várni fog motorral az állomáson! — Elvörösödik. Egészen kislány lesz. Női fölényén most hirtelen két csorba Is esett. Kiderült, hogy gyerekmódra, még úgy hívja édesapját, ahogy a falusi gyerekek szokták: ,/ipja", aztán még elárulta azt Is, hová megy. Vége az „ismeretlen nő" titokzatosságának, amit minden cseppnyi fantáziával bíró fiatal nő szívesen megjátszik. Hamar ki is néz a cseppfolyóssá vált abkon — teljesen feleslegesen — fújni és kaparászni kezdi...

A rézvörös barátságosan megkérdi:

— Aztán fáj-e a keze a gipszben?

— A, egyáltalán nem fáj, már meg is próbáltam levágni róla, de nem ment. Kiest az olló.

— Kérje meg az apukáját — ipgerkedik a fiú. A kis bóbitás aztán elmeséli, hogy apja egész nap a szövetkezetben van, mert agronómus, s ha este hazajön, akkor együtt nézik a tv-müsort, vagy olvasnak. Szemellát hatóan fontos neki az apja. Gyengéd szeretettel beszél róla, miközben a gipszet tördelgeti a peremén.

A kocsiba négy vasutas érkezik. Nagy bundáikat szegre akasztják, aztán térdükre kerítenek egy kormos táskát, s ugyanolyan kormos kártyákkal játszani kezdenek. A fülke megtelik bundaszaggal, amibe olvadt hóié és fokhagymás kolbász illata keverpdik. A két fiatal csendesen behúzódik a sarokba.

A vonat halad■ Az ablaktábla jégkérge az egyenletes fűtéstől most már teljesen leolvadt. A szürkülő tájban fasor szalad velük, a villás ágak lilás erezete japán tus-rajzra emlékeztet.