A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-03 / 5. szám

MARTON JÓZSEF \ 3C ibékilih ' Az üzemi autóbusz kényel­mes tempóban döcögött a re­pülőtér felé. Irgalmatlanul tü­zelt a nap, az utasokat még­sem Július forró üdvözlete bá­gyasztotta el, nem az laka­­tolta le nyelvüket. A tizenkét ifjúmunkás mértani pontosság­gal foglalt helyet egymással szemben. Hatan az egyik, ha­tan ‘i mási oldalon üldögél­tek, és mindannyiuk fejében a r -mii röpgyűlés eseményei motoszkáltak A mai nap is úgy kezdő­dött, mint bármelyik hétköznao. A szerelőműhely dolgozói, a Pálos- meg a Kertész-brigád tagjai magukraöltötték munka­ruhájukat és felvidultan tere­feréltek, örültek a napsuga­ras, szélcsendes időnek. Re­méltek, hogy a szeles napok okozta kényszerpihenő mával véget ér, és délután újból folytathatják az ejtőernyős­ugrásokat. A két brigád tagjai ugyan­is kivétel nélkül a levegő­tengerbe jártak fürödni. A bri­gádvezetők — akik a legidő­sebbeknek számítottak közöt­tük. noha éveik száma össze­adva sem haladta meg a fél­százat — nyerték meg a töb­bi fiatalt a bátrak sportjának. Brtgádjáik nemcsak a munka­helyen hanem a honvédelmi szövetség repülőterén is ve­télkedtek egymással, melyik­nek tagjai érnek el jobb ered­ményeket a célugrásban, ki a legény a levegőben. Ma reggel néhány perccel munkakezdés előtt a műveze­tő összehívta őket. Egy várat­­la . híi közölt. A Szovjetunió­tól rendelt új gépek a vártnál egv hónappal korábban, tehát már a jövő héten megérkez­nek Aligha gondolhatta volna, milyen vihart kavar fel szavai­val. A" műhely ez idő szerint e"v nagy sorozat legyártásán dolgozott. A terv szerint négy hónap múlva kell elkészíteniük utolsó darabját, s azután átál­lítják a gépeket a következő megrendelésre Elsőként Pálos — egy vé­­konydongájú fiú, akit testi felépítése miatt mindenki csak „pergamenének szólított — kért szót. Amellett kardos­kodott, hogy amint megérkez­nek az új gépek, tüstént be kell állítani őket a régiek he­lyébe, ezek amúgyis régen ki­szolgálták már az obsitot, és a különböző műszaki hibák miatt sok volt a gépállás. Az ellenlábas brigád vezető­je, a hőrihorgas Kertész Sán­dor — barátai „colos“-nak be­cézték — másként vélekedett. Gyártsák csak le előbb a ne­gyedévi előirányzatot az öreg masinákon s csak azután állítsák munkába az importált gépeket, Azzal érvelt, hogy az átállás sosem zökkenőmentes, váratlan nehézségek is felüt­hetik a fejüket, és szégyen­szemre még nem teljesítenék tervüket. Szenved'lyes vita lángolt fel. A brigádtagok egy ember­ként vezetőjük igaza mellett törtek lándzsát. A sok szónak az lett a vége, hogy a két brig.'.dvezető — egyébként tes­ti-lelki jóbarát — isteniga­jüket, és amikor előállt az au­tóbusz, amelyet az üzem köl­­c-önzött a honvédelmi sporto­lóknak, kiki a saját brigádve­zetője oldalán telepedett le. Mikor az autóbusz lomhán bekanyarodott a repülőtérhez vezető bekötő úton és meg­pillantották a barátságosan in­tegető légzsákot, még mindig mély hallgatásba burkolózva néztek farkasszemet egymás­sal. * * * Az ugrókat szállító fűzöld „Ancsa“ türelmetlenül toporzé­­kolt, mint egy szilaj csikó. A Pálos-brigád tagjai egymás után szálltak be a repülőgép­be. amarosan megkapták az engedélyt a felszállásra. SZIROTYÁK DEZSŐ rajza zában összeszólalkozott. A mű­vezetőt megriasztotta a gyűlés elfajulása, s anélkül, hogy bár­miféle érdemleges javaslat szü­letett volna, véget vetett a hangzavarba fulladt eszmecse­rének. Megkezdődött -a műszak. Az emberek szótlanul végezték munkájukat, még mindig pa­rázslóit közöttük az ellentétek üszke. Amikor a munkaidő le­telt, a két brigád tagjai külön asztalnál fogyasztották el ebéd-Pálos Géza annyira belefe­lejtkezett gondolataiba, hogy szinte észre sem vette, mikor érték el az ugráshoz szükséges magasságot. fsak amikor az ugratási parancsnok barátsá­gosan megveregette vállát, szedte össze elkalandozott gondolatait, hogy összpontosít­­s n a célbaugrási gyakorlatra. Egy pillanatra felvillant agyá­ban: kétszázötvenedik ugrásá­ra készül. A megszokott mozdulatokkal lépett most is a gép ajtajához, mint annyiszor korábban. Kis­­híján megfeledkeztem, hogy ju­bileumi ugrás következik — fordult meg fejében. A vezényszóra ellökte magát a gép ajtajától. A többiek ta­lán semmit sem vettek észre, de rajta áramütésként futott át a keserű felismerés: egy moz­dulatot elvétett, ám töprengés­­r. nem futotta idejéből. Mint búgócsiga az ostorcsapástól, teste pörögni kezdett. Amíg nem szabadul ki a pörgésből, nem nyithatja ki ejtőernyő­jét... Kertész Sanyi a többiekkel együtt a bársonyos füvön he­­verészve figyelte a zuhanó pont útját. De a veszély előre­vetett árnyéka egyből talpra­­állito.ta. Mi történt „pergamen­nel“, miért nem nyit ernyőt? A többiek is felugráltak. Társuk eljárása érthetetlennek tűnt számukra. Idegtépő pilla­natok, alig néhány másodperce van a nyitásra. Megkönnyebbült sóhaj szállt fel ajkukról. Végrel Ogy tet­szett, mégis kinyitotta az er­nyőt, ezzel talán sikerül lefé­kezni a pörgést. Örömük korainak bizonyult s a következő pillanatban meg­dermedt ereikben a vér. A sokszínű ejtőernyő egyik szele­te felhasadt, valamelyik tartó­zsinórja átvetődött a kupolán. Az ernyő síkos selyme össze­csavarodott és kidudorodott májashurkaként csüngött a le­vegőben. .1 fiúk szívszorongva álla­pították meg, hogy a szokásos­nál jóval kevesebb, mintegy huszonötméteres felület csök­kenti csupán a hatalmasan felgyorsult esést. A hasernyőt „pergamen“, a hasernyőt — törtek ki a sza­vak Kertész Sanyi torkából. Pálos mintha meghallotta volna, automatikusan megrán­totta a hasernyö zsinórját. A zsákot kihajította a nagy sugarú pörgés irányába Mind­ezt úgy végezte, ahogyan kell, egy pillanatra sem vesztette el hidegvérét. Újabb kellemet­len meglepetés várt rá. Nem csökken a zuhasás! Tekintette felriasztott ma­dárként szárnyalt a magasba. Hasernyője folyondárként rá­csavarodott a csak félig felfú­vódott háternyő egyik zsinór­jára. Verejtékes homloka mögött villámgyorsan cikáztak a gon­dolatok. Kétszer olyan gyorsan zuhanhat, mint normális körül­mények között. A föld félelme­tes gyorsasággal közeledett fe­léje, úgy tűnt, egy óriás kitá­­t '* pofájába zuhan, amely hamarosan elnyeli. Nem sza­bad elveszítenem a fejem — biztatta magát — a legfonto­sabb, hogy szabályosan össze­zárjam a lábam ... * * * Kertész Sanyi a régi helyén állt, mintha a földbe gyökere­zett volna. Izzó késként hasí­tott beléje- a felismerés, társát halálos veszedelem fenyegeti. Talán száz méter választhat­ta el Pálost a földtől, amikor u

Next

/
Oldalképek
Tartalom