A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-03 / 5. szám
^üendÁg, dOőttőltduhóL Szín: Az írószövetség háza, második emelet, a nagyon tehetséges írók szobája. Rendkívül zajos a helyiség, jelen pillanatban egy honolului író találkozója zajlik le egy más országban élő honolului írókkal. Tizenketten ülnek az asztal körül, középen a dicsőített vendég, az asztalon apró gusztusos csészékből feketekávé párolog. A házigazda honoluluiak valósággal ostromolják kérdéseikkel a vendéget, miközben a kórus görög tragédiákra emlékeztetőn sikoltozva és rikoltozva ismétli: mért nem írtok rólunk? írhatnátok rólunk! Verő Gerő vendég furcsán riogatja szét pillanatását a társaságbelieken és tartózkodón szól. Verő: Kikhez van szerencsém? Igazán nem tudom, kikhez van szerencsém? Nem ismerlek benneteket. Soha nem hallottam rólatok. Irtatok ti valamit egyáltalán? Kórus: Nohát! Ilyet kérdezni. Nöhát! Perli: Igazán zavarban vagyok. Nem is tudom, mit mondjak az őszinte megjegyzésedre. Megöregedtem, megőszültem; mindent, amit már egyszer valamikkor fiatal koromban megírtam, mégegyszer átírtam, mért ugye, érettebb fejjel az ember másképp nézi a világot... Magas kitüntetést is kaptam, amiért idős létemre a legfrissebb vagyok. Alig jelenik meg egy űj intézkedés, én már meg is írtam róla a darabomat. Elszomorít, hogy nem ismertek. Gsodálkozom is, hogy nem ismertek. Annyi jó barátom van Honoluluban, akikkel levelezek, akiknek minden megjelent könyvemből küldök egy példáriyt és ezt kell hallanom. Kikhez van szerencsém. Tudod, kik között ülsz te, 6 halandó? Verő: Fogalmam sincs róla, idegen. Én eddig nem tudtam rólad, bocsáss meg ezért nekem. Nem tudtam a tócbiekről sem; ó, ti is bocsássatak meg nekem... Te mint legidősebb honolului író, bemutathatnád sorban fegyvertársaidat! Kórus: írjatok rólunk! Mért nem irtok rólunk? Perli: Kivel kezdjem? Ki az én legjobb barátom? Sajnos, most nincs itt. mással kell kezdenem. Itt ül a jobbomon. Derék fickó és nagyon tehetséges. Höli, a jeles prózaíró. Verő: ö, hogy eddig nem ismertelek, nemes lovag Mióta írsz, ó, mondd, mióta? Höli: Pontosan tíz esztendeje. Verő: És mit írtál össze ez alatt az idő alatt? ^ Höli: Kétszázhatvankét oldalt. Verő: Ezt nem értem Ezt sehogyan sem értem Te érted. Perli kollega? Perli: Mi az időnek dogozunk. Keveset, de jót. Vigyázunk az egészségünkre, nem éjszakázunk, uogy hosszú életet él jiink Ez azért jó, mert ha netán tévednénk. még esetleg futná az időnkből az átdolgozásra Verő: Bölcs gondolkozás, mondhatom De menjünk tovább! Ki itt melletted ez a másik fiatal? Mást sem csinál, csak füstöl Már az én cigarettámat is elszív ta . Perli: Ez Hömm, a legtehetségesebb lírikusunk. Rengeteget vitatkozik, és néha verseket is ír. Nem elfogult, költeményeit afrikai és latin-amerikai versekhez hasonlítja, és boldogan állapítja meg, hogy még nem írtak nálánál jobb költeményeket. Vár a felfedezésére. Kórus: írjatok rólunk! Mert nem írtok rólunk? Verő: Szégyellem magam. Hömm (az idegen kalapjába veri a hamut). No, nézd a jebezeust. Szégyell! magát. Amiért nem ismer. Atyaúristen... hát mit gondolsz, én ismerlek téged. Csak azt tudom, hogy itt vagy. Honolului vagy, az is sok. Utóvégre mért ismerjelek én téged? Mi hasznom belőle? Elég, ha a magam versei^ ismerem!... Néha már azokat is unom... (ismét az idegen kalapjába veri a hamut) írtál már valami jót életedben? Verő: Hét kötet verset adattam ki... Hömm: No jó. legalább van mit olvasnod! Aztán milyenek azok a versek. Vannak olyanok, mint az enyémek. Nézd csak, én ezeket irtam . . . (Felolvas az idegennek egy kötetre való verset.) Mit szólsz hozzá? Verő: Meglehetősek. Hömm: Mit gondolsz, a tieid különbek? Olvasok még neked néhányat (ismét felolvas egy másik kötetre való verset). No. ezek már jobbak? Verő: Ezek már meglehetősebbek... ffáradtan összeroskad). Perli: Ö, szegény! (Vizes rongyot helyez a homlokára.) Jobban érzed magad? Verő: Igen. Perli: Akkor megyünk tovább. Olyan ritkán jöttök hozzánk. Meg kell ismerned a mi kivételes tehetségű íróinkat. Legalább most légy figyelmes, ha máskor nem akartok tudomást venni rólunk. Kórus: Írjatok rólunk! Mért nem írtok rólunk? Perli: Ez a sudár, szép szál fiú a kritikusunk. Nagyon szeretjük őt... (Majd, ha kettesben legünk, mondok róla valamit.) Az írók szeretik a kritikusokat. Érthető, hiszen mindig a legbölcsebb tanácsokkal látják el a szerzőt. Ez a fiú, ez a Dörr még sosem tévedett. Eredeti szavajárása, írásban Is ezt használja: — Még nem remekmű! .. Mondd, született nálatok az utóbbi időben találóbb, szellemesebb megállapítás? Verő: Szavamra, nem született. Perli: Na. látod. Verő (Dörrhöz): Milyen mércét alkalmazol, elvtárs? Dörr: Hogyan értelmezzem ezt? Verő: Milyen magas mércét? Dörr: Aha! A mi mércénk magasabb, mint a tiétek. Mi nem elégszünk meg annyival Mi a legmagasabb cél felé törünk Táblánkon ez áll: Világszínvonal! Speciális helyzetünk megköveteli, hogy hid és minden egyéb legyünk Európában. Verő: Értem. Dörr: A kritikában már megtettem, amit megtehettem. Kitűztem a célt, és most futok. Szépprózai remekművekben akarom kritikában fogant tételeimet igazolni! Látva lássák a honoluluiak, lesz , itt irodalom. Hogy így legyen, csupa szakértelem gondoskodik róla. Kérdezd csak meg a kiadótól! .. . Köszönöm a figyelmedet, parancsolj! (Cigarettával kínálja az idegent.) Perli: Nézd. ezt itt a legújabb könyvem. Lapozz bele, és én a többieket is bemutatom. Ugye, megengeditek, fiúk, hogy egy kicsit magammal is folgalkozzam? Mindig meghúzódom valahol hátul, legalább most beszélhessek egy kicsit. Megengeditek? Kórus: Mi mást csinálhatunk? Perli: No. nem igy, Mondjátok: természetesen! Kórus: Természetesen. Perli (felsorolja az idegennek eddig megjelent munkáit, aztán Honolulu „fővárosában“ élő ismerőseinek a nevét jegyezteti le, és kéri az idegent, hogy nevében üdvözölje őket és figyelmeztesse kötél jsségük teljesítésére . ..) Verő: Milyen kötelességről van szó, ez érdekelne engem? Perli: Csekélység az egész. Kórus: írjatok róla! Mért nem Irtok róla? Perli: Erre nem kértelek fel benneteket, csent) legyen! Kórus: Máris csend lesz, atya. Verő: Haladhatnánk tovább. Perli: Az ott Csény, a nagyon fiatal költő. Mondhatom, a legtehetségesebb verselő. Igazán tetszik a felfogása. Azt mondja, manapság már nem írhatunk úgy, ahogy az elődeink írtak. Oj úton kell járni, mégha veszedelmes is. A vers legyen nagy és félelmetes erejű és formájában meghökkentő! Csak klasszikus verseket hajlandó írni. Alább nem adja. Szívós gyerek. Verő: Csodállak, fiú. Perli: Ű a csodafiú. Hömm: Én futtattam ki, de nem akar rá emlékezni. Hálátlan egy fickó. Konok a végtelenségig. Megy a feje után Nem veszi figyelembe, hogy nekem is van fejem. Hát csak menjen, én nem tartom vissza. Majd meglátjuk. Modern forma ... Majd meglátjuk! De mit is akar tulajdonképpen? Verő: Mit is akarsz tulajdonképpen? Csény: Nevetni fogsz, de magam sem tudom, mit akarok. Ha tudnám, lehet, hogy nem is akarnék semmit Megyek az utcán és eszembe jut valami. És én attól nem tudok szabadulni. Fogolynak érzem magam a kalitkában, a provincializmus kalitkájában. Ki akarok törni! Föl akarok röppeni szédületes magasságokba, hogy az egész világon lássanak. És niég ez sem elég nekem. Azt akarom, ^ogy mire az űrhajós oda ér, már a Marslakók is tudjanak a művészetemről... Csodálkozom, hogy Honoluluban nem tudtok rólam. Pedig állítólag honolului nyelven írok. Verő: Bocsásd meg a vétkem, bocsásd meg a vétkünk. Csény: Megbocsátom, jól van. Végeredményben nem tehettek róla, hogy nektek Arany, Petőfi vagy Vörösmarty még mindig jelent valamit. Nekem semmit! Nem olvasom őket. Oj dolgok kellenek, mindig újak. Megvetem a szonetteket. Hömm: No nézd a pimaszt, megint engem hergel. (Verőhöz fordul.) No hallgasd meg ezeket a szonetteket... Mit szólsz hozzá Verő: Jók. Sikerültek. Hömm: Látod (és haragos pillantásokkal illeti Csényt). Csény: Nézzünk csak előre. Én már azon bosszankodom, hogy a verset még mindig írni kell. És spekulálok, hogyan lehetne nélkülözni a tollat, a ceruzát vagy az írógépet... Elhagytam az írásjeleket, most elhagyom az írószerszámot. Perli: Örökké kísérletezik. Verő: Ég veled!
