A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-03 / 5. szám

Sohasem jöttem rá, mtért fekszik Stanleyville a Kongó folyó mind­két partján, amikor mindkét ol­dalon őserdő húzódik és egyet­len híd sem vezet át a folyón. A város szive a kikötő, az egész vi­dék főiltőere. Fával fűtött, gyakran négyemeletes folyami gőzösök járnak ide az 1720 km távolságban fekvő Léolpold­­vllle-ből. Az út 10—12 napig tart. Itt ér véget e furcsa járművek útja, mert a várps fölött kezdődő kataraktákon még a bennszülöttek csónakjai, a pirogok sem tudnak keresztüljutni. Hiszen a ta­pasztalt zanzibári hajósok csoportja is, akik Stanleyt kísérték 1877-ben közép­­afrikai felfedező útján, jócskán megrit­kult az itteni vízeséseknél. Ez adta az ötletet Stanley-nek, hogy hat évvel ké­sőbb telepet alapítson, amelyből a mai város kifejlődött. Jelenleg 52 000 fekete s 5200 európai és indus lakosa van. A városnak nagy a gazdasági jelentő­sége. Rizses-, kakaós-, kávőszsákok­­kal, gyapotbálákkal, olajpogácsával és pálmaolaj-tartályokkal rakják meg az itt kiürített hajók gyomrát, amelyek külön­féle tengerentúli árut hoznak ide. Az iparcikkek nagy részét Inportálni kell, mert az európaiaknak nem fűződött érdekük az iparosításhoz, egyedül sör­gyárat, rizshántolót és olajütőt építettek Stanleyville-ben. Annál több viszont a fehérek kezében lévő export-import vál­lalat, amelyek tulajdonosaiknak mesés hasznot biztosítanak. A város egyre terjed s lakói örök har­cot folytatnak az őserdővel. A tropikus éghajlat alatt buján növő fák, bokrok, liánok és vad füvek elbontással fenye­getik a várost. Hogy még eddig nem tűnt el az őserdő halálos ölelésében, az csak lakói hősies küzdelmének kö­szönhető, akik nap mint nap baltával, macsetával, dzsungel-késekkel irtják a friss hajtást. A város fölött zúgnak, dübörögnek a veszélyes Stanley-vízesősek. Itt, a habzó zuhatagok közt van a bátor vagenya törzs halász-területe. A sziklák közt va­lami állványfélét bocsátanak le a vízbe, ezen függnek a liánokkal megerősített kosarak. Amikor a folyó szintje emel­kedik, a viz nagy mennyiségű halat hoz magával. A kis halak átcsúsznak a rit­­kafonású kosarak hézagai között, a na­gyobbak azonban benn maradnak. Az egyetlen út a kosarakhoz ár ellenében vezet. A folyó sodra alacsony vízállás esetében is veszélyes, de egyenesen ör­dögi az esős időszakban. Elég egy kis kitérés a helyes irányból, a csónak már­is ott pörög az örvényben, s a habzó A kongóiak legfőbb tápláléka a bal, amit olajban sütnek ki. — Asszonyok szárított ha­lat árulnak a stanleyvlliel piacon i áradat elnyeli a csónakot a halászokkal és zsákmányukkal együtt. Az elegáns európai negyedtől kissé távolább, a néhányszáz fű- és banánle­­vélkunyhóból álló bennszülött negyed közelében van a piac. Ide hordják ter­mékeiket és az őserdőben gyűjtött min­denféle gyümölcsöt a különböző törzsek tagjai, hogy itt kapákra, edényekre, tar­ka kartonanyagokra, üveggyöngyökre és más használati cikkekre cseréljék ki. Egyes törzsek teljesen el vannak vág­va a külvilágtól, ezeket csak a folyón lehet megközelíteni. Így jöttek arra a gondolotra a lokele törzs tagjai, hogy úszó boltokat nyissanak. Tiz-húsz csó­nakból álló úszó „áruházak“ látják el a legszükségesebbekkel az erdei törzse­ket. A város életén alig venni észre, hogy már nem a belgák az urak. Mindenütt óriási forgalom, egyetlen üzletet sem zár­tak be. Éjjel-nappal dolgozik a sörgyár, a rizshántoló s az olaj ütő. Valami azon­ban hiányzik a városképből. Nem látni fegyveres fehérektől kísért bennszülött teherhordókat, akik nevetségesen kis lá­dákkal rakják meg a repülőgépeket. Ezek az apró ládák igen súlyosak vol­tak, mélyen belevágtak a rakodómunká­sok ébenfekete bőrébe. Igen, a Kilo-Moto aranybányák kincse már nem áramlik Belgiumba, hanem kezdi az ország né­pének jólétét szolgálni. C. RYVOLA Stanleyville ben Is ott lehet látni ax afri­kaiak leglőbb segítőtársét, ax elefántot A vagenya férfiak kitűnő halászok. 40—80 ember foglal helyet ax egy törzsből kivájl csónakban, pirogban , A Kongó folyó a hatalmas ország legfőbb közlekedési Ütőere. Többemeletes hajók köz lékednek a tengerpart, Léopoldvllle és Stan­leyville között Lumumba honában

Next

/
Oldalképek
Tartalom