A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-01 / 26. szám
r : A költői utánpótlás születése Sűrű, langyos a levegő, habzik, mint sajtárban a (riss tehéntej, s szánom a kék szárnyú kis legyet is, mert véletlenül rátapostam. Ma bizony nincs szívem madarat lőni dalait durván elnémítani: súlyos sziklaként esne alá az ágról, s tompa zuhanással jajdulna a föld. Szégyenemben hova is rejteznék? A nap mindenütt rám találna, szót se szólna, csak nézne, tavaszszemével egyre nézné gyáva meztelenségem. A versszerető szlovákiai magyar olvasó az utóbbi hónapok folyamán örvendetes jelenségnek lehetett tanúja. A folyóiratainkban és újságjainkban közölt versek alatt egyre többször találkozott olyan új nevekkel, akiknek eddigi próbálkozásai irodalmat ígérnek. Örülünk a reményteljes próbálkozók jelentkezésének, mert ez líránk fejlődési folyamatosságának a kialakulását, helyreállását jelenti. 1958 és 1962 közö't ezen a téren volt bizonyos kihagyás, döccenő. Az 1958-ban megjelent „fiatalok antológiája” nem hatott olyan erős buzdító példaként, új tehetségeket eiővonzó mágnesként, mint szerettük volna. Az antológia, „mágneses erőterében” hosszú ideig csak két figyelemreméltóbb kezdő költő mutatkozott: Tóth Elemér és Batta György Dehát kik is azok a reményteljes próbálkozók, akik most a lírai utánpótlás új szakaszát megkezdő Tóth Elemér és Batta György mellé felsorakozóban vannak? Gál Sándor, Bárczi István, Ginzery Árpád Vas Ottó és kmeczkó Mihály. Közülük a rendkívül rokonszenves Gál Sándor több már, mint próbálkozó. A próbálkozás stádiumán ő már három-négy évvel ezelőtt túljutott. Akkor nem ígért semmit, most komoly meglepetés. Az Irodalmi Szemlében és a Hétben.megjelent verseit (Világ, Csillageső) tiszta hangú pátosz, lelkes élet- és emberszerétet, színes és erőteljes nyelv jellemzi. Bárczi István fejlett formaérzékével, feltűnő verskultúrájával okoz meglepetést. A Nyitrai Pedagógiai Intézet tizenkilencéves hallgatójának eddig közölt két-három verséből messzemenő következtetéseket levonni még' természetesen nem lehet, de gondosan figyelni kell további lépéseit Ginzery Árpádnak az Új Ifjúságban és a Hétben közölt versei költőjük érzelemgazdaságáról és képtelítettségéljől tanúskodnak. Ha Ginzery ezen a két adottságon gondolatilag és nyelvileg úrra lesz, jó költő válhat belőle. Ugyanezt mondhatjuk a Nyitrai Pedagógiai Intézet másik költő-ígéretéről, Kmeczkó Mihályról is. Vas Ottót, a múlt évben végzett bölcsészt úgy ismerjük, mint az egyik legkitűnőbb szlovákiai magyar versmondót. Most versíróként is próbálkozik. A versmondásban elért színvonalat kívánjuk a versírónak is. A névszerint említett kezdőkön kívül több költő-ígéret is mutatkozik A Hét és az Új Ifjúság hasábjain ismételten feltűnik egy-egy újabb, név, s kéziratokból is ismerünk tehetséget sejtető próbálkozásokat. A születőben levő költői utánpótlás kibontakozását tőlünk telhetőleg elő kell segítenünk. A kívánt segítség terén jó példával jár elől a Hét és az Új Ifjúság. Egy 1957-bén írt írásomban azt írtam erről a két lapról, hogy „jellegüknél és olvasóközönségük összetételénél fogva egyenesen hivatottak az irodalmi kiválasztás szélesebb értelemben vett végrehajására.” Nos, a Hét és az Új Ifjúság a líra terén körültekintően s felelősségteljesen gyakorolja ezt a feladatot A lírai utánpótlás kibontakozásában, érésében nagy segítséget jelentene egy bemutató jellegű antológia megjelentetése is. Véleményem szerint ennek már — a válogatáshoz figyelembe vehető költő-reménységek száma s az alapul szolgálandó versanyag menyisége szempontjából egyaránt — meglenne a kellő fedezete. A közös kötet, bemutató antológia kiadása módot adna arra is, hogy az utánpótlás várományosait a kritika is felmérie és továbbfejlődésüket konstruktív módon segítse. Az irodalmi intézmények (folyóiratok, kiadó, kritika stb.) megértő jóindulata és okos segítsége nagy jelentőséggel bír az utánpótlás kibontakozásában, új írók-költők kialakulásában. De az intézményes segítség és jóakarat önmagában még nem elegendő. A sikeres fejlődésnek, költővé válásnak legfontosabb biztosítékai magukban a próbálkozókban kell hogy meglegyenek. Ezek-pedig a tehetség és a szorgalom. A költői tehetség olyan természeti adottság, amelyet utólag szorgalommal kell kiérdemelni. A régi latin mondás — poéta non fit, séd nascitur (nem lesz a költő, hanem születik) — csak fél igazság Az igazság másik fele az, hogy a született költőiség, a természettől ingyen kapott költői tehetség elvész, elsorvad, ha a szorgalom nem segíti, nem erősíti. Madaraik dalával hangos a tér, így állnak össze a csillagok, s jobboldalt, baloldalt, egymás felett, alant is karcsú, sugaras ujjuk összefonódik. Madarak dalával hangos a tér, valami belső nyomás feszít mindeneket. Ma senkit és semmit meg nem bántanék, s ügyelek arra is, hogy felleg gyanánt be ne árnyékoljam a tenyérnyi eget. Fordította: Bábi Tibor Mire kell a költőnek a szorgalom? Mindannak megismeréséhez, amit az előző költői gyakorlat alkotott. Azoknak a tanulságoknak a megértéséhez, amelyeket ebből a gyakorlatból az irodalomtudomány leszűrt: A nyelv teljes gazdaságának az elsajátításához, magábaolvasztásához. Egy kétszáz évvel ezelőtt élt német költő — Hamann — azt mondta a költészetről, hogy az „az emberi nem ányanvelve”. Az emberi néni anyanyelvén pedig csak annak van joga szólni, aki erő* érez magában ahhoz, hegy ez előtte szólókat is megismerje, és képes arra, hogy behatoljon saját anyanyelvének titkaiba — kincseibe. TURGZEL LAJOS 9
