A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-30 / 52. szám
és a szocialista tábor ereiének, a kubai nép hősiességének köszönhetjük, hogy megmenekült az emberiség egy újabb világégéstől. De ne felejtsük el, hogy az imperialisták egyszer itt, máskor amott provokálnak. Ezért őrködjünk éberen a béke felett az új esztendőben is! Beszélnem kellene Neked hazánk legnagyobb eseményéről, a CSKP XII. kongresszusáról. Kell-e ettől szebb évvégi számadás s ajándék az újesztendőbe? Bizonyára nem. No, de mit magyarázzak én Neked, hiszen ott ültél a kongresszusi teremben a küldöttek között. S mi több, végignézte az egész ország népe a kongresszust. Sőt, az egész világ.' Látod, mégis csak nagy minálunk a demokrácia, amikor ilyen nyíltan, őszintén beszélünk problémáinkról. Igaz, vannak rosszakaróink is, hitetlen Tamások, és olyanok, akik egy kiló húsért a szocializmus ügyét is eladnák. Ám én bízom abban, hogy a kérdéseket alaposan megvitattátok, hogy a kongresszus határozatai a boldogabb élet felé vezetnek bennünket. Lapozgatom ezeket az irányelveket, számok, adatok, elképzelések kavarognak fejemben. Gondolataim közt annak az anyának a képe marad meg, aki a bratislavai klinikán vagy vidéki ágyon most hozta napvilágra gyermekét. 0 nincs már kitéve a gyötrelmeknek, hogy mi is lesz gyermekével, nem bolyong-e majd a nincstelenség sötétségében. Gyermekét a társadalom selyemvánkosa melengeti, anyja szívét pedig az a gondviselés, mely ezekben a határozatokban van összegezve. S vajon, mit lát benne? Nem a költő által megírt kietlen pusztaságot, hanem köröskörül a szocializmus terebélyesedő fáját. Látja, amint a fa kivirágzik, s a számok helyén tömérdek gyár, iskola, lakúház nő ki a földből. Sok-sok gyereket lát játszadozni a parkban, köztük egy piros képüt, aki most mintha feléje nézne, rá mosolyog, igen, ez az ő gyermeke. Majd látja, amint nő, s bizonyítvánnyal a kezében átlépi egy gyár kapuját. Rengeteg selyemruhát lát, dús gabonát ringató mezőket, majd emberek sokaságát látja menetelni zászlódíszben. S egyszer egy zászló magasra emelkedik, sárga betűkkel ezt olvassa rajta: Éljenek a kommunizmust építő emberek. S ez nem más, mint az ő gyermeke. Igen, ez nem álom, hiszen itt fekszik mellette, simogatja nehéz kezével a gyermeket. Igen, ez valóság. Ez a gyermek fogja megvalósítani, felépíteni a kommunista társadalmat. Emeljük hát poharunkat egészségére, munkánk sikerére, mellyel megvalósítjuk nagy terveinket, mely jőlélet és békét biztosít az új esztendőben. MAJOR ÁGOSTON (Karéi Hájéit é* ]. Vlach leVvélelel.) 3
