A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-12-30 / 52. szám

A galamb Röptödben fogfon el kenik árnyéka téged Galamb! s szegezzenek a poklok kapufára! Így kell lennte. Mert vér s hadak dühe habzik, sárrá málltk a hüs és a viszály savát, a lelket elnyelt a roncs ember nyomára hömpölygő néma viz. Az ég leroskad, éhes keselyük ülnek a szíriekre és a vér visszfényétől a rőt csillagok elpirulnak: ~ a szellem stkfatt vér lepi, csupa vér lesz a világ, keserű zstgere vérben ázik. ö, mocskos révület, lágy bűzöd szétsugárztk, kloáka mámorod fortyogI s nincs többet isten. Elfőtt Idefe im az egyetlen Galambnak, támaszd neked csupán az 0 gyors szárnya adhat, 6 véres Ejt De 0 Atyfa Ölében alszik édes közönyben: ah! szentségtörö kezek, haldoklók árnyakat rebbentO kezet vessék kt rá vadul vak hálóként a semmit s ejtsék a ragyogót rabul, horzsolva s már-mdr szétzúzva szányalt zsákmányuk örömében... S kötözzék vakmerőén a vérre, teste Ivét feszítse megfeszült ereje pattanásig, amint láncaival viaskodik, s ragadja a dúlt vért tébolyult tusájában magasba. Hallja hát a világ halálát! vagy hatalmas sikollyal tépje szét pányvált és suhanjon a vad káosz fölé, melyben a gondolat rohasztja makacsul szebb értelmét a létnek s szemünket s az Igét megzabálják a férgek. A szolga lárma és a tőle született Hang s az egyszerre bakó s vértanú hús s a habzó gyűlölet füstölő mészárszéke fölött, párzó testek fölött, amelyeken a zsarnok dőzsöl s a zsarnokok fölött, ktk új meg új képekre fröcskölik rút vérük szennyvízét: repül). Galamb, repülj ünneplő körben úszva ámultán és merev szárnnyal a meztelen szabadság remegő leheletén lebegve — villan friss röptöd a vak mélységek fölött már, irgalmas csonka ív merészen égbe tör bár, árnyéka leng, a vért szétosztja amaz új egyezségre, midőn az új hálnál klgyúl s a legvadabb vizek tükre Is elsimul. Rúnái György fordítása (Barsl Imre felvétele) Kedves Barátom! Ismét magunk mögött hagytunk egy esztendőt, fis így só­hajtunk fel, jaj, de kár, hogy ilyen hamar elment. Hiszen még itt csengnek fülünkben a tavalyi szilveszter melódiái, és má­ris találkozókra megyünk, hogy ismét elbúcsúzzunk egy Óesz­­tendőtól. Jaj, de rflvid volt — sóhajtanak fel az emberek, bár a napok hetekké, a hetek hónapokká, a hónapok meg óvekké nőttek volna. Hogy még egyszer annyi szenet hozhat­tam volna fel a főid mélyéből — sóhajt fel a bányász; hogy lett volna időnk elvetni a magot — morfondíroz a szövetke­zeti elnök; hogy megrajzolhattam volna az új atomerőmű tervét — vakarja fejét a mérnök; hogy még egy szobát húz­hattam volna fel a kettő mellé — sopánkodik a családfő; hogy többször találkozhattunk volna — néz vágyón a fiú szerelmese szemébe. Am fájó szívvel csak attól búcsúzik az ember, akihez szép emlékek fűzik, aki számára örömet, boldogságot jelent. S ilyen volt számunkra az 1962-es esztendő. Igaz, hogy vol­tak nehézségek is, itt-ott kisebb zökkenők az élelmezésben, megpróbáltatások a nemzetközi helyzetben. No de nézzünk csak saját lelkiismeretünkbe, nem segítettük -e ezt mi is elő felületességünkkel, nemtörődömségünkkel. Igen, rajtunk múlt, ami elmaradt, de minket dicsőít az is, amit felépítettünk. Hi­szen százával emelkedtek magasba az új lakóházak, iskolák, gyárak. S ez mind a munkás, a paraszt, az értelmiségi tettét dicsőíti. Mondjuk meg őszintén, hogy az évek folyamán megváltoz­tunk mi is, és megváltozott az élet is, de megváltoztak újévi kívánságaink is. Mert lehet-e ma például újévi kívánság az, hogy. sok munkát kívánok neked? Ugye, ez szinte nevetséges volna. Inkább azt kívánhatjuk, hogy sok új gép legyen gyá­rainkban és a földeken, hogy a munkánk könnyebb legyen. De kívánhatjuk azt, hogy szebb lakásunk és több hús legyen. Hiszen ez rajtunk, a dolgozó embereken múlik. Termelj töb­bet, olcsóbbat, jobbat — és szebb lesz az életi Vagy azt kí­vánjuk, hogy béke legyen, ma már a béke sorsa is az ember kezében van. Igen, nemcsak Hruscsov elvtárs vagy Kennedy kezében, hanem a Te kezedben is, a munkás és paraszt kezé­ben, a szovjet katona, a kubai honvédő, a francia sztrájkoló, az afrikai szabadságharcos, a japán békevédő, s mások kezé­ben. Azt kérdezed, miért változtunk így meg? Azért, mert sor­sunkat nem bíztuk a gyárosokra, vagy az úristenre. Azért, mert minket a nép harcos egysége, Csehszlovákia Kommu­nista Pártja vezet. Azért, mert nem elégedtünk meg csupán vágyainkkal és jókívánságainkkal, mert harcoltunk céljaink eléréséért, nem kíméltük a fáradságot a köz érdekében. Azt ígértem Neked, hogy valamivel megleplek az új eszten­dőben. S most jut csak eszembe, hogy nem tudok semmi újat mondani. Igen, tudomásul kell venni, hogy nem vagyok egye­dül írástudó, olvasott ember, hogy elmúlt az az idő, amikor egy fejhallgatóé rádió volt községünkben, hogy nem mond­hatok ma semmi újat, mert mindent tudnak az emberek. Hogyisne, hiszen évente qgymilliárd-hatszázötvenmillió-ki­­lencszáznegyvenegyezer újság, és naponta 3140 000 rádió, valamint 1089 400 televíziókészülék közvetíti a hírt az ember házába. Hát még az iskolák. Képzeld, kit nem láttam minap az iskola padjaiban Ülni, mint a sógorom feleségét. Ennek mond­jak újat, mondjam azt, hogy fejünk fölött nincs isten, amikor ő éppen a tudományos világnézetet tanulja. Vagy tízéves fiamat lepjem meg azzal a hírrel, hogy szovjet űrhajós-pár röpült fel a világűrbe, mire ő csak legyint a kezével és büsz­kén mutat modelljére, hogy ó majd olyanon repül a világűr­be. Vagy a Kuba elleni amerikai provokációt említsem. Hiszen erről is tudnak az emberek. Azt Is tudják, hogy a Szovjetunió

Next

/
Oldalképek
Tartalom