A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-30 / 52. szám
A galamb Röptödben fogfon el kenik árnyéka téged Galamb! s szegezzenek a poklok kapufára! Így kell lennte. Mert vér s hadak dühe habzik, sárrá málltk a hüs és a viszály savát, a lelket elnyelt a roncs ember nyomára hömpölygő néma viz. Az ég leroskad, éhes keselyük ülnek a szíriekre és a vér visszfényétől a rőt csillagok elpirulnak: ~ a szellem stkfatt vér lepi, csupa vér lesz a világ, keserű zstgere vérben ázik. ö, mocskos révület, lágy bűzöd szétsugárztk, kloáka mámorod fortyogI s nincs többet isten. Elfőtt Idefe im az egyetlen Galambnak, támaszd neked csupán az 0 gyors szárnya adhat, 6 véres Ejt De 0 Atyfa Ölében alszik édes közönyben: ah! szentségtörö kezek, haldoklók árnyakat rebbentO kezet vessék kt rá vadul vak hálóként a semmit s ejtsék a ragyogót rabul, horzsolva s már-mdr szétzúzva szányalt zsákmányuk örömében... S kötözzék vakmerőén a vérre, teste Ivét feszítse megfeszült ereje pattanásig, amint láncaival viaskodik, s ragadja a dúlt vért tébolyult tusájában magasba. Hallja hát a világ halálát! vagy hatalmas sikollyal tépje szét pányvált és suhanjon a vad káosz fölé, melyben a gondolat rohasztja makacsul szebb értelmét a létnek s szemünket s az Igét megzabálják a férgek. A szolga lárma és a tőle született Hang s az egyszerre bakó s vértanú hús s a habzó gyűlölet füstölő mészárszéke fölött, párzó testek fölött, amelyeken a zsarnok dőzsöl s a zsarnokok fölött, ktk új meg új képekre fröcskölik rút vérük szennyvízét: repül). Galamb, repülj ünneplő körben úszva ámultán és merev szárnnyal a meztelen szabadság remegő leheletén lebegve — villan friss röptöd a vak mélységek fölött már, irgalmas csonka ív merészen égbe tör bár, árnyéka leng, a vért szétosztja amaz új egyezségre, midőn az új hálnál klgyúl s a legvadabb vizek tükre Is elsimul. Rúnái György fordítása (Barsl Imre felvétele) Kedves Barátom! Ismét magunk mögött hagytunk egy esztendőt, fis így sóhajtunk fel, jaj, de kár, hogy ilyen hamar elment. Hiszen még itt csengnek fülünkben a tavalyi szilveszter melódiái, és máris találkozókra megyünk, hogy ismét elbúcsúzzunk egy Óesztendőtól. Jaj, de rflvid volt — sóhajtanak fel az emberek, bár a napok hetekké, a hetek hónapokká, a hónapok meg óvekké nőttek volna. Hogy még egyszer annyi szenet hozhattam volna fel a főid mélyéből — sóhajt fel a bányász; hogy lett volna időnk elvetni a magot — morfondíroz a szövetkezeti elnök; hogy megrajzolhattam volna az új atomerőmű tervét — vakarja fejét a mérnök; hogy még egy szobát húzhattam volna fel a kettő mellé — sopánkodik a családfő; hogy többször találkozhattunk volna — néz vágyón a fiú szerelmese szemébe. Am fájó szívvel csak attól búcsúzik az ember, akihez szép emlékek fűzik, aki számára örömet, boldogságot jelent. S ilyen volt számunkra az 1962-es esztendő. Igaz, hogy voltak nehézségek is, itt-ott kisebb zökkenők az élelmezésben, megpróbáltatások a nemzetközi helyzetben. No de nézzünk csak saját lelkiismeretünkbe, nem segítettük -e ezt mi is elő felületességünkkel, nemtörődömségünkkel. Igen, rajtunk múlt, ami elmaradt, de minket dicsőít az is, amit felépítettünk. Hiszen százával emelkedtek magasba az új lakóházak, iskolák, gyárak. S ez mind a munkás, a paraszt, az értelmiségi tettét dicsőíti. Mondjuk meg őszintén, hogy az évek folyamán megváltoztunk mi is, és megváltozott az élet is, de megváltoztak újévi kívánságaink is. Mert lehet-e ma például újévi kívánság az, hogy. sok munkát kívánok neked? Ugye, ez szinte nevetséges volna. Inkább azt kívánhatjuk, hogy sok új gép legyen gyárainkban és a földeken, hogy a munkánk könnyebb legyen. De kívánhatjuk azt, hogy szebb lakásunk és több hús legyen. Hiszen ez rajtunk, a dolgozó embereken múlik. Termelj többet, olcsóbbat, jobbat — és szebb lesz az életi Vagy azt kívánjuk, hogy béke legyen, ma már a béke sorsa is az ember kezében van. Igen, nemcsak Hruscsov elvtárs vagy Kennedy kezében, hanem a Te kezedben is, a munkás és paraszt kezében, a szovjet katona, a kubai honvédő, a francia sztrájkoló, az afrikai szabadságharcos, a japán békevédő, s mások kezében. Azt kérdezed, miért változtunk így meg? Azért, mert sorsunkat nem bíztuk a gyárosokra, vagy az úristenre. Azért, mert minket a nép harcos egysége, Csehszlovákia Kommunista Pártja vezet. Azért, mert nem elégedtünk meg csupán vágyainkkal és jókívánságainkkal, mert harcoltunk céljaink eléréséért, nem kíméltük a fáradságot a köz érdekében. Azt ígértem Neked, hogy valamivel megleplek az új esztendőben. S most jut csak eszembe, hogy nem tudok semmi újat mondani. Igen, tudomásul kell venni, hogy nem vagyok egyedül írástudó, olvasott ember, hogy elmúlt az az idő, amikor egy fejhallgatóé rádió volt községünkben, hogy nem mondhatok ma semmi újat, mert mindent tudnak az emberek. Hogyisne, hiszen évente qgymilliárd-hatszázötvenmillió-kilencszáznegyvenegyezer újság, és naponta 3140 000 rádió, valamint 1089 400 televíziókészülék közvetíti a hírt az ember házába. Hát még az iskolák. Képzeld, kit nem láttam minap az iskola padjaiban Ülni, mint a sógorom feleségét. Ennek mondjak újat, mondjam azt, hogy fejünk fölött nincs isten, amikor ő éppen a tudományos világnézetet tanulja. Vagy tízéves fiamat lepjem meg azzal a hírrel, hogy szovjet űrhajós-pár röpült fel a világűrbe, mire ő csak legyint a kezével és büszkén mutat modelljére, hogy ó majd olyanon repül a világűrbe. Vagy a Kuba elleni amerikai provokációt említsem. Hiszen erről is tudnak az emberek. Azt Is tudják, hogy a Szovjetunió
