A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-12-09 / 49. szám

Épül a szeredi nikkelkohó Az (if Síovneft Vigyázunk, hogy e táj népe nyugodtan folytathassa békés épltömunkáját, hogy ne kényszerüljön félretenni szerszámát akkor, amikor pártunk XII. kongresszusán határo­zatainak megvalósításáért indul újabb har­cokba. Oj harcokba Indulnak, bogy a pártdoku­mentumok és a XII. pártkongresszus hatá­rozatainak irányelveit teljesítve szebb éle­tet biztosítsanak kortársaiknak és unokáik­nak. A nehéz múlt keményre edzette a táj népét, amely most munkájával teszi szebbé földjét, építi új életét. Ezért is indult a „XII. kongresszus kollektívája’’ büszke cí­mének elnyeréséért újabb és újabb terme­lési csatába a kerület hatezemégyszáz munkaiközösségbe tömörült hatvankétezer­­kétszáznegyveinnégy dolgozója is. Hiába, ami tegnap elég volt, az ma már kevés, és a mai többlet holnap minden bi­zonnyal elégtelennek bizonyul. Jóllehet az utolsó két év terveinek globális teljesítése után a nyugat-szlovákiai kerület ipari ter­melése 26 százalékkal emelkedett. Ugyan­akkor a munkatermelékenység 14 százalék­kal nőtt. Nagy részben ezeknek a kiváló eredményeknek köszönhető, hogy az új és restaurált üzemekben 40 730 személy talált munkalehetőséget és csak ezért kaphatott új lakást a kerület harmincbáromezer-há­­romszázhatvanhét családja. Büszkék lehetünk arra a minőségi válto­zásra is, amelynek következtében kerüle­tünket már lényegében ipari-mezőgazdasá­gi vidéknek mondhatjuk. A négy óriás vegyipari kombináton (Dimitrov, Slovnaft, Duslo, Nikkelkohő) kívül erről tanúskod­nak az olyan hatalmas üzemek, mint a tol­mács! Kírov-gyár, a trnavai és bratislavai Kovosmalt, a Matador, Kábel, a trencséni Kubra, a myjavai, starátural, vágüjhelyi, pőstyéni gépipari üzemek, a trnavai, szere­di, oroszkai, surányi és diószegi cukorgyá­rak, a trencséni, virbovői, bratislavai textil­üzemek, a konzervgyárak, szeszgyárak, malmok és a többi ipari üzemek hosszú sora. A döntő csatát azonban mégiscsak a mezőgazdaságban kell megvívnunk, ahol a munkatermelékenység az elmúlt két évben átlagban csak három százalékkal emelke­dett, de ugyanakkor a lévai, galántal és a dunaszerdahelyi járásokban a mezőgazda­­sági termelés visszaesett! A XII. pártkongresszus után a kerület kommunistái máris nekiláttak, hogy mozgó­sítsák a párttagokat és a pártonkívülieket, rendbehozni a rendibehozandókat, hogy le ne maradjanak az előre menetelő legjob­baktól. A haditerv nem tartalmaz nagy szólamo­kat és szóvirágokat, igen hétköznapi dol­gokról van benne szó! Ezek a hétköznapi dolgok azonban, ha megvalósulnak, még az (VI, Gyalog, vonaton, autóbuszon...) Naftafúrétorony Malackánál ipari termelés előrehaladását is meggyor­sítanák. Miről Is van tehát sző? Elsősorban a kerület marhaállományát akarják az országos tervben előirt meny­­nyiségre felszapcxrltani. Azután pedig a hektárhozamokat kívánják felemelni, ha­bár ez az idén a tavalyival összehasonlítva 22,1 mázsáról 25,1 mázsára emelkedett, sőt a tavaszi árpánál elérte a 28,1 mázsát, szemeskukoricáből a jövőben 50 q-t, szilázs­­kukoricából 500 q-t akarnak egy hektáron termelni. Törődnek a tejhozam emelésével és nem feledkeznek meg a talajjavításról, az öntözésről, a kémlzáciő felhasználásáról, sem pedig a vetésterület kiszélesítéséről. Mindehhez természetesen a mezőgazdasá­gi üzemeik gépesítése, a dolgozók szorgal­ma és lelkiismeretes munkája szükséges. De nem kevésbé kell ide a szaktudás Is! Ez pedig azt jelenti, hogy a kerület mező­­gazdaságában még több szakképzett, kö­zép-, szak- és főiskolát végzett dolgozóra van szükség, mert a tudás a jövő sikereinek az alapja! És ezeket az alapokat meg lehet szerez­ni, mivel a nyugat-szlovákiai kerületben az ősrégi egyetemeken kívül újfajta főiskolák Is működnek (így pl. Nyitrán a mezőgaz­dasági főiskola). Ha pedig tekintetbe vesz­­szük, hogy Bratislaválban, a kerület szék­helyén körülbelül tucatnyi főiskola vagy fakultás működik, hogy e városban vannak Szlovákia filmatellerjei,' legjobb színházai, Itt van a filharmónia, a Szlovák Nemzeti Galéria, akikor el kell ismernünk, hogy a táj szülötte sokoldalú, igazi szocialista em­berré képezheti ki magát, aki munkájával nemcsak termel, de űj profilú embereket is nevel, a szocialista munka hőseit, akik itt a limes Pacts dunai csücskében egy szebb jövőt kovácsolva bátran és hűen állnak a strázsán. BARS1 IMRE 7 f. Vlach (4) és Prandl S. (1) felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom