A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-25 / 47. szám
Tiztano VecelH: A fehér ruhás hölgy Rembrandt Hannensz van Rijn: Önarckép Antonis van Dyck: Thomase Parra Jacopo Robust! Tintoretto: A zene allegóriája A prágai utcákon a kivetkező szövegű falragaszok ötlenek a szemünkbe: A Drezdai Képtár képei Prágában. Figyelemre méltó esemény ez. Hiszen e világhírű képtér számos felbecsülhetetlen értékű művészi alkotást őriz. És ha elgondolkodunk afölött, mennyi munkát és anyagi áldozatot jelentett a Drezdai Képtár megalapítása, akkor hátborzongva állapítjuk meg: a leggyalázatosabb barbárság volt a háború vége felé elkövetett bűntett — a város és a galéria bombázása. De a világ fel tudta mérni ez értékeket, ennek köszönhető a képtár hamaros újjáépítése és ennek köszönhetjük azt Is, hogy e képek egyrészét Itt Prágában megtekinthetjük. A kiállítást a Drezdai Képtér és a prágai Nemzeti Galéria vezetői a Cseh Nemzeti Galériában rendezték meg, ahol a 16—18. század olasz, francia, spanyol, német, holland festők műveiben gyönyörködhetünk. A kiállítás aránylag nagyszámú festményt tartalmaz és kétségkívül Igen érdekes. A hozzáértő látogatók hamarosan rájönnek, hogy nem tanulmányok kiállításáról van Itt szó, hanem értéküket sohasem veszítő, nagy művekről. Rubens, Rembrandt, Velasquez, Tizian, Veronese képei mellett a 16. század második felének és a 17. század elejének hírneves velencei iskolája is képviselteti magát. Mindemellett e képek bizonyos tartalmi egységet alkotnak. A barokk korszak különböző Iskolái egy közös nevezőre Igyekeznek Jutni, melynek az alapját a klasszikus olasz festészet adta meg. Ezt az igyekezetei látjuk ezen a kiállításon Is. A sötét tónus, a barokk korszak testeinek lágy, de mindamellett bizonyos atmoszférával telt másai, különös hatást gyakorolnak a látogatóra. Ilyen például Jacopo Robustl — Tintoretto képe a Zene allegóriája. Ez a kép valamikor a prágai várban volt és II. Rudolf császár tulajdonát képezte. Különben meg kell említenünk, hogy a drezdai képtárban nagyon sok Prágából származó kép van (pl. Luca Giordano: Lót és lányai, Andrea Meldolla—Schlavone: Holt Krisztus . . .) Figyelemre méltó Bernardo Strozzl: Dávid Góliát fejével, Antonia van Dyck: Thomas Parr képmása, annak a megtört, de a jövőbe tekintő tipikus öregembernek a kifejezése. Meg kell állnunk Rembrandt Harmensz van Rljn önarcképe előtt Is. Ennek a művésznek, aki fiatal korában önmagát lovagnak, hősnek, királyfinak vagy hadvezérnek, idős korában pedig megtört emberi roncsnak ábrázolta, akit csak a lélek nagysága tart életben, ezen a kiállításon élethű, alkotásának középső korszakából származó képét láthatjuk. De ugyanígy említhetném Velasquez öreg emberének képmásét, Tiztano Veccelll, A fehérbe öltözött hölgy képét és még sok mást. Az egyik kép szebb a másiknél, a művészet halhatatlanságéról győzi meg a nézőt, a színek pompásságáról, a kor monumentalitásáról, s az emberi lélek nagyságáról. És amikor a négy-öt órás képtárlátogatásról fáradtan távozunk, akkor értjük csak meg Igazán azokat, akik órákat sorakoznak a pénztár előtt, hogy megtekinthessék a világ képzőművészeinek hatalmas alkotásait. Ozorai K. A Drezdai Képtár képei Prágában Diego Rodriguez de Silva y Velasquez: Önarckép 7
