A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-25 / 47. szám
puigcui j mug zavaró háborúval szemben. Alakjai, szereplőt és ezek szerencsétlen sorsa szivünkbe hasít: Ezt tette a háború!! Már a kötetet bevezető novellában is elítéli az erőszakot, sőt ennek a gondolatát is. A vad harcosok összekaszabolják, elpusztítják egymást: „És Flavia, mintha mosolygott volna, mélyen és békésen aludt Mezítelen bőre barnán és érintetlenül fénylett a hűvösödé estében “ Távoli egzotikus világba viszi el az író az olvasót a következő novellákban: Mexikói házasság. Aranyemberek, Kamba és az arany Külön figyelmet érdemel az utolsó, amelyben művészi módon mutatja be a tőke előretörését és Kamba sorsát. Egri polgári humanista módjára észreveszi a kapitalizmus belső ellentmondásait, amelyek különösképpen a huszas évek végén, a nagy gazdasági válság kitörésekor kerülnek élesen felszínre. Látja a munkanélkülieket, a pályaudvarok körül ácsorgó „Ábeleket“. Látja a társadalom kitaszítottjait. „ ... és ezren vannak így ... Elhulló életek. Ki felel értük? Ki tette őket tönkre? Az otthon, a környezet, a háború, a mai társadalom? Senki sem felel! De nemcsak a szegényemberek boldogtalanok, hanem a gazdagok is. Érdekes, hogy ez az írás egy időben készült az Ábellel, és itt más kap hangot. A púpos végez magával, mert szerelmében csalódott. Az író mintegy végső következtetésként az alábbival zárja a történetet: „Meghalt, mert több pénze volt, mint a többi púposnak.“ Ezek szerint, ha nem lett volna annyi pénze, akkor valószínű, hogy életben marad. Tehát ebből arra következtethetünk, hogy a jólétet, a boldogságot, a gazdagok sem tudják megvásárolni. Ez a beállítás hamis illúziókat táplál a kapitalizmussal szemben, s elmossa az osztályok közötti ellentéteket. Á második rész megírását két nagy élmény előzte meg: a fasiszta világháború és a felszabadulás. Az író, aki maga is ki volt téve az üldöztetésnek — fokozott mértékben éli át a megszállók és a Tiso-féle klerikofasiszták basáskodását, kényuralmát. A háború most nemcsak messzi idegen tájakon dúlt, hanem felperzselte otthonainkat, felégette meleg búvó fészkünket is. Totális háborút hirdettek a hitleristák és totális embertelenséget valósítottak még a leigázott országokban. Földön lapult az üldözött, szemét nem vethette a napra; reményét s hitét őrizgetvén titkon gondolt a messzi holnapokra, titokban bízott messzi távlatokban. Ezt a szebb, igazabb, emberibb távlatot a felszabadulás hozta meg. Mindannyiunkba beléivódott, kitörölhetetlen emléket hagyott az a nagyszerű pillanat! A megtaposott ember, a koncentrációs táborok foglya a fénybe tekinthetett ismét, ember lehetett újra, félelem nélkül, s immár szabadon nézhette az új világot, melynek ő is építője lett. A fasizmust, a szörnyű sárkányt, melynek hatalmától rettegett a világ — legyőzte egy új erő: a szocializmus hatalmas ereje. Mindenkinek még kellett látnia, észlelnie kellett a hatalmas erős világos, társadalmat formáló hatalmát; igazságát, nagyszerűségét, szépségét. Ez a felismerés, ez az élmény vezette az embereket az új világ eszméjéhez. Egri Viktor politikai fejlődésében és írói munkásságában is tükröződik a két nagy élmény: a békét óhajtó, jószándékú humanista polgárból a szocializmus tudatos építőjévé válik. Látja azt, hisz meggyőződött róla, hogy a „sárkányt“ H Egri viKtor munKassaga a felszabadulás után terebélyesedett ki. Egymás után jelennek meg munkái: Gedeon ház; Fény a faluban, Közös út;cimű drámák, melyek ismertté tették nevét nemcsak itthon, hanem a határokon túl is. Kormányunk a Közös útért államdíjban részesítette. A fent említett nagyobb munkákon kívül novellái, regénye és a közelmúltban megjelent elbeszélésgyűjtemény jelzi termékeny írói munkásságát. A Keserű égbolt című novellagyűjtemény anyagát közel negyven év terméséből válogatta, állította össze. Ebben a munkában figyelemmel kísérhetjük Írói és világnézeti fejlődését, bepillantást nyerhetünk művészi alkotó műhelyébe. Már itt, az ismertetés elején meg kell említeni a könnyed és színes meseszövést, valamint fel kell hívnunk a figyelmet az átgondolt, biztos szerkesztésre, ami később a drámáknál érvényesül majd teljes biztonsággal. Szerkezeti szempontból vizsgálva a kötetet két részre oszthatjuk: az első rész időben elhelyezve 1923-tól a második világháború kitöréséig tart; a következő rész anyagát pedig 1950-től 1960- ig terjedő időszakba sorolhatjuk be. Negyven év hosszú idő, sok minden változik azalatt a világban, sok minden történik az ember életében is. De a sok közül csak két fontós eseményt, élményt emeljünk ki: a két világháborút és a felszabadulást. Az első rész főleg az első világháború élményeit idézi, Bemutatja a háború borzalmait, amit maga az író is átélt valahol a Piave mellett az olasz harctéren. De barátai, ismerősei sorsát is bemutatta, az ő szomorú történetüket is elmondja. Keserű emberi sorsok, a front, a vér, a halálhörgés egy-egy napja villan elénk, elevenedik meg a novellák olvasásakor. (Szüret; A kutya) Ebbe a komor, zord környezetbe, illetőleg e reményvesztettség^t, kiábrándulást tükröző írások mellett néhány — az író ifjúságát idéző elbeszélés is helyet kap, és fényével, derűjével enyhíti a komor színeket. (A matróz; Az ötfülű korsó; A hóhérinas), -jóllehet a cselekmény lezárása ezeknél sem történik optimista módon. Nemcsak a közvetlen pusztítást, a háborút ítéli el, hanem feleleveníti a háború okozta tragédiákat. hiszen a háború milliókat tett nyomorékká testileg, lelkileg. „Múlnak az esztendők, azt hisszük, a háborút régen eltemettük, azután egy vigyázatlan szó üti meg a fülünket, az utcasarkon feltűnik egy kolduló rokkant, egy ember éjszaka felüvölt kíniában, és foghatóan, tapinthatóan valósággal, mintha töméntelen borzalmával csak tegnap pergett volna le előttünk, feltámad újra.“ Így vall erről maga az író a már említett A kutya című novellájában. Ugyanezt találjuk jános, a félkegyelmű című írásában is. Megrokkant emberek, félbeszakadt pályák (Prométheusz, Simon), kisiklott emberi sorsok . .. Ki tette ezt... ? Ki a felelős ezért!? A válasz önként adódik: a háború! A polgári intellektuel ösztönös lázadása, tiltakozása ez — a nyugodt életet, a le lehet teperni, véget lehet vetni az embertelenségnek, Most már világosan látja, „ki tette tönkre az elhulló életeket..“ A második rész novellái tükrözik az író eszmei fejlődését, művészi érielödését. A mondanivaló — nagy vonalakban megjelölve — itt is ugyanaz, mint az első részben: a háború gyűlölete, az emberség hirdetése. Viszont itt egy lényeges pluszt is fel tud mutatni: a bátor, magabiztos hangot. A megrázó történetek mögött felcsillan mindig a legyőzhetetlen élet. Tudja, hogy a kapitalizmus vak törvényét meg lehet állítani, a hibákat — ismerve azok okát — ki lehet küszöbölni. Emberi szívekhez szó! most is, hangja magabiztosan cseng, nem tétova, jószándékú tll< takozás már. A szavak, a történetek átforrósodnak a felismert igazság tüzében. A második világháború élményei a negyvenes évek végén érlelődnek írói mondanivalóvá. Valószínű, jó néhány személyes élménye is volt az írónak, de ezeken túl közvetett úton szerzett értesüléseit is feldolgozta. Pl. úgy érzem, hogy a koncentrációs tábor csupán keretnek szolgál, hogy elmondhassa a két halál történetét. Spál halála megrendíti az olvasót, de sokkal inkább szíven üti az embert Tibor tragikus végzete. Az olvasó nem egykönnyen felejti el a fiú szomorú történetét. A következő novellában a máglya-halál gyötrő víziójáról olvashatunk. És vajon elítélhetjük-e azt az édesanyát, akit már-már tébolyba kerget kislánya szörnyű pusztulásának emléke? Elítélhetjük-e hogy elengedte magától? Mi lett volna helyesebb, ha ő is elpusztul vele a lángsírban? ... A fasizmus borzalmai, gonoszsága szinte minden emberi képzeletet felülmúlnak. Az emberben bennszorul a szó, a keserűség szorongatja torkát. Az író drámai feszültséget teremt, már-már azt hinnénk, elpattan a húr, amikor biztos kézzel oldja fel és az olvasó megkönynyebbülten felsóliajthat. Nehéz és fájó még az emlékezés is a második világháború borzalmaira! Az elgyötört rab foggal, kötőmmel védte a puszta életét is, s csak azt számítgatta, talán megéri a holnapot. Hányán szöktek meg a halálba vivő transzportokból ,.. Kevésnek sikerült megérnie a szabadságot. Egy ilyen szerelvényről megszökött rab és a Szovjetunióból elhurcolt leány szomorúan megrázó történetét mondja el az író Anna című novellájában. A háború vihara Németországot is eléri, nem kíméli meg a kis tanyát sem, ahol Anna élt Ott pusztult el szegény az égő romok alatt. A fiú csak kiégett, kormos falakat, gerendákat talál. Meghalt a szerelem is, elpusztította a háború — mielőtt még kisarjadt volna. Ügy érezte, belepusztul fájdalmába, de átfogta őt „a mindenen túlcsapó életöröm“, a hazatérés boldog öröme. A halálon, üszkös romokon túl ott csillog a remény, amit az író így fejez ki: De semmiféle fájdalom nem lehet olyan mély, hogy egyszer ne enyhüljön és az ember fel ne ismerje; túl kell jutnunk rajta — tovább kell mennünk!“ A címadó novella, mely sorrendben a kötet legvégén áll, a szlovák ellenállási mozgalom névtelen hőseiről emlékezik meg. Hans Kempe szerepeltetése egyúttal az is példázza, hogy különbséget kell tennünk a fasiszták és a becsületes németek között; jóllehet Kempe is a hitleri hadsereg tisztje, otthon üldözik a családját, sőt az édesapját éppen a fasiszták ölték meg. Nem tud menekülni, nem talál kiutat sok hasonló társával együtt s végül a halál tesz pontot kételyeire. A novellás kötet nyelve, meseszövése, eszmei mondanivalója hozzájárul ahhoz, hogy az olvasók megszeressék az egész kötetet. GIMESI ISTVÁN Egri Viktor: Keserű égbolt
