A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-18 / 46. szám
(Spáőil jelvétele) Mai számunk tartalmából: A Mohole-terv ..... 4 Az 8r6k jég honában ... 5 Halló Moszkva, New York, Párizs................................. 6—7 Emberek és nézetek II. . . 8 A három piramis országa . 19 Lalja Egy szál piros rózsát kaptam negyvenöt nyarán Leningrádban az utcai forgalmat Irányító szőke katonaleánytól, akit a Kaukázus hófedte ormai alól a háború vihara sodort észak Palmiráfába. A város legforgalmasabb utcakeresztezödésén kocsink rpssz irányt vett, és márts magunkra vontuk a katonai forgalmirendőr figyelmét. Gépkocsivezetőnk eléggé megriadva — megróvást, esetleg bírságot várva — állította le a motort. A sudár termetű lánykatona komor tekintettel lépett fármüvünkhez. Magatartásából semmi Jó nem nézett ki sofőrünk számára. Am mielőtt a közlekedést előírások e szép arcú őre megkezdhette volna mondókáfát, gyorsan kiugrottam a kocsiból és Jó zamatos _csehszlovák akcentusú orosz nyelven üdvözöltem, és arra kértem, ne legyen hozzánk szigorú, mivel tájékozatlan külföldiek, csehszlovákiaiak vagyunk és a gépkocsivezető a mi hibánkból — kíváncsiságunk miatt követte el a kihágást. Kedves mosolu volt a válasz, amit egy bájos lányos mozdulat követett és a katonazubbony vállpántja alól egy szál vérpiros rózsa került a gomblyukamba. — A Kaukázus küldi a Magas-Tátrának — mondotta csendesen Lalja Macsevarlani, így hívták ugyanis a kék szemű lánykatonát, és nem törődve a különös Jelenet mosolygó közönségével, melegen átölelt. A szovjet emberek eme elemi közvetlenségével sokszor találkoztam azelőtt is — azután is. Először a Szlovák Nemzeti Felkelés nehéz napjaiban — amikor a hegyekbe vonultunk vissza, tapasztaltam e testvéri szeretet közvetlen megnyilvánulását Vaszllnál, egy morcos képű, de vidám kedélyű és bátran állíthatom, aranyszívű partizánnál, majd Vorobjov kapitánynál, aztán negyvenöt tavaszán egy csillagtalan április eleji éjszakán, amikor valahonnan lgló tájékáról kutyagoltunk egészen Králová Lehotáig egy szovjet felderítővel. Már nem emlékszem a nevére sem. Lehet, hogy Ivánnak hívták vagy PJotrnak. Arról az éjszakáról, arról, amit mondott és ahogyan mondotta azonban sohasem feledkeztem meg. Csikorgó fagyos havon bandukolrózsája tunk a Vág-parti ösvényen, és ennek az intelligens lentngrádi vasmunkásnak szavain és hangján keresztül szerettem meg a hatalmas szovjetföld minden gyermekét. Barátként, testvérként fogadtak későbben Moszkvában, a külügyi biztos dolgozószobájában csakúgy, mint a leninqrádt kikötőmunkások klubjában ... és kaptam én negyvenöt óta szovjet földön virágot: rózsát és szegfűt eleget — Taskentben rózsacsokrot szakállas muzulmánoktól, Jerevánban nyalábnyi kardvirágot virágzó kis pionír lányoktól! Am a barátság, a csehszlovák-szovjet, vagy úgyis mondhatnám a szovjetcsehszlovák barátság szimbóluma számomra mindvégig Lalja Macsevariani lánykatona rózsája maradi Nagyon sokszor volt alkalmunk mindannyiunknak az elmúlt évtizedek során meggyőződni arról, hogy népeink barátsága nem csupán holmi frázlsos kapcsolat, hanem a legmélyebb baráti és testvéri viszony, amelynek politikai, katonai és gazdasági, valamint kulturális eredményeiről és fontosságáról vezércikkekben és ünnepi beszédekben már sokszor beszámoltak és még be is fognak számolni. En azonban ma is arról az őszinte és lelkes, megható barátságról akarok vallani, amelyet a szovjet föld bármely csücskében, minden szovjet polgárnál tapasztaltunk. Hiszen Moszkvában vagy Kljevben, Taskentben vagy Jerevánban, Tbilisziben és Ogyesszában egyaránt nemcsak az ajtók, de a szívek is kitárultak előttünk. Csakúgy mint negyvenöt nyarán Leningrádban Lalja Macsevariani szíve. Ez pedig minden szerződéses szövetségnél több és melegebb valami . Éppen ezért számomra a Csehszlovák- Szovjet Barátság Hónapja nagy ünnep, mégpedig a szó legnemesebb értelmében. Ezért simogatom meg bársonyos pillantással november hetedtke előtt mindig azokat a kis pionírokat, aktk a Slavín holt hősetnek Jelfáit megkoszorúzzák. Ilyenkor lelki szemem előtt mindig kinyílik és egy nagy barátság jelképeként virágzik, majd bimbókba szökken Lalja Macsevariani vérpiros rózsája. BARSI IMRE Macsevariani A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesfiletének hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő Major Ágoston. Szerkesztőbizottság: Egri Viktor, Gály Iván, Gynrcsik József, Lőrincz Gynla, Mács jázsef, Ozsvald Árpád, dr. Szabó Rezső. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 9. Posfaflók C 398, telelőn 533-04 Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesltő. KBIföldre szóló előfizetéseket elintéz: Pótlóval novinov? fifed, vfroz tlskn, jlndfii<kő ni. 14, Praha. Nyomja a PRAVDA nyomdavéllalat, Bratislava, Stfirova 4. Előfizetési díj negyed évre 19,50 Kis, fél évre 39.— Kis, egész évre 78.— Kis. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. K-Q8*21341 Prandl Sándor felvétele
