A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-11 / 45. szám
Kgy gyár, egy ember, no meg a brontosan Kis lakatos műhely volt e kolosszus őse, amelyet F. Wlesner, egy vándorló mesterlegény alapított meg 1887-ben Chrudimban. A műhelyből aztán nagy üzem lett, Wiernerből pedig gyáros, akit a katlanok és a mérlegek készítése nem elégített ki, és a huszas évek elején már drótkötélpályákat gyártott. Az államosítás után a Wlesner gyárból a Transports nemzeti vállalat keletkezett, és új gazdát kapott, a dolgozó nép tulajdonába ment át. Egyre nagyobb lett, terebélyesedett, gyártmányainak jó híre messzi országokba eljutott. Mindezt Klobuőnlk elvtárstól tudom meg, aki lelkesen beszél múltról és jelenről, köziben pedig, mint az új tulajdonosok egyike, nagy büszkeséggel mutogatja a hatalmas gyár csarnokait, embereit és gépelt. Büszkesége érthető, hiszen az előző évek sikerei szinte eltörpülnek a gyár idei eredményei mellett. Minden feladatukat időre oldották meg, export tervüket 124,1%-na teljesítették és megérdemelten nyerték el a kormány meg a Nehézipari Minisztérium vörös zászlaját, ök azonban még magasabbra törnek ... I ■Náluk sem ment azonban minden a legsimábban. Nem volt nyersanyaguk, késtek a szállító vállalatok félkészárú szállítmányai, és bizony fejük felett ott lebegett a lemaradás réme. A lemaradásokat azonban időre behozták: ha kellett nappallá tették az éjszakát is, de nem engedtek a negyvennyolcból! — Nem is engedhettünk, mondja Václav Klobuőnlk —, mivel a XII. pártkongreszszus üzeme rangos elnevezését akarjuk elnyerni I És nem kétséges, hogy a Transporte' lelkes dolgozói céljukat elérik. Hiszen itt a szorgalom, lelkesedés szakmai tudással és a lelkiismeretességgel párosul. Lehet, valaki közhelynek tekinti, mlnd-RrcszAllitAberendezés azt, amit leírtam. De az valószínűleg nem látta a Magas-Tátra drótkötélpályájának szerelését, nem látta a szered! nikkelkohó szállítógépeit, s főleg nem látta az orlíkí brontosaurusokat; azokat a hosszú nyakú, mesebeli szörnyekhez hasonló kábeldarukat, amelyeket én az orllki órlásgát építésénél láttam. Ezek a gyönyörű gépszörnyek itt születtek a ohrudlmi Transportában, és az üzem ügyeskezű munkásai szerelték fel a Vltava feletti meredek hegyoldalba. A véletlen úgy hozta, hogy a bádoglemez megmunkáló műhely fülsiketítő zajában éppen ezeknek a modern, gép-brontosaurusoknak a főszelldltőjére akadtunk, Jaroslav Stursára, akit az orllki kábeldaruk felszereléséért a „Kiváló munkáért” érdemrenddel tüntettek ki, s aki jelenleg Is a „Nehézipari Minisztérium legjobb dolgozója“ elmet viseli. Éppen egy fiatal szaktársát oktatta, amikor kérésemre Klobuőnlk elvtárs megzavarta. De máris itt áll előttem ez a harmincnyolcéves, mosolygó arcú férfi, a negyven tagú Brigád vezetője, tanítója és mestere. Mindenki szereti őtl Hangos szavát nem hallani. Jókedve eddig még sohasem hagyta el. Még az orllki szédítő mélységek felett sem, amikor a kábeldarukat szerelte. Csak önmagáról nem akar beszélni. Szinte harapófogóval kell belőle kihúzni a szót. Még szerencsére itt van Vaäek Klobuőnlk, a régi „haver”, aki indiszkréciójával a végén mégis csak szólásra bírja. Ott kezdi, ahol más végezné. Rájövök, hogy ezt is szerénységből teszi: úgy véli, a végén elfelejtem, amit az elején mondott. Arról beszél, hogy milyen jől él, beszél az Qctáviáről, a televízorról, a modern négyszobás lakásról, de legtöbbet mégis két gyermekéről. — Mind ez csak azt bizonyltja, hogy nálunk a jő munkáért jól is fizetnek! De amíg idáig eljutottam — teszi hozzá és mintha egy pillanatra mosolygós kék szemét felhő fedné! — Hatan voltunk testvérek, apám a Popper-Policzky gyárban volt munkás. Szerszámkészítő akartam lenni, de Wiesneréknél apámnak nem volt protekciója, sem hízott libája, amellyel megpuhltotta volna a műhelyvezető kemény szivét. Így aztán örülhettem, hogy a bádoglemez megmunkálóba vettek fel Inasnak! Rosszabb sorsom volt, mint a kutyának! A rabszolga munkáért az első évben sok pofont és heti 1,80 Kís-t kaptam, a harmadik évben már 8,20 Kős-t kerestem hetenként és némileg csökkent a pofonok száma. Majd arról beszél, hogy csupán negyvehnyolc győzedelmes februárja után lett értelme munkájának, amikor a dolgozók gazdák lettek saját portájukon, tudták, hogy miért és kinek dolgoznak! Az Izmos kékszemű óriás valóban tudja, miért és kinek dolgozik. Bár családos ember, a társadalmi munkából alaposan kiveszi a részét. A kommunista Stursa nemcsak a városi pártbizottság aktív tagja, hanem a helyi szovjetbarátok egyesületének és az üzemi szakszervezeti csoportnak is lelkes funkcionáriusa. És bizony, most, a pártkongresszus előtt, egyremásra járja a falvakat, előad, vitáz és magyaráz. — E pillanatban elsőszámú feladatunknak azt tekintem, és minden erőmmel azon fáradozom, hogy gyárunk valóban a XII. pártkongresszus üzemévé váljon! S máris búcsúra nyújtja hatalmas kezét, kedvesen mosolyog és megy vissza munkahelyére, nehogy megtörjön a műhely lendülete, amelynek ő a lendítő kereke, aki segít és példát mutat, aki megnyergell az atomkor brontosaurusaít. ö, a kommunista, a szép jövő új embere! BARS! IMRE (M. Kehillák felvételei) Ipari drótkültélpálya jaroslav Starsa, aki megnyargelte a brontosaurusokat
