A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-11 / 45. szám
VADVIRÁGOK jó lenne lemosni már arcotokról a sok giceses festék-koloncot, a műnóták szirupos izét, az olcsó romantikát... A kövér tejescsészék pipacsát, búzavirágját lepattintja e majd egyszer az idő!? Unom a vitrinek mélyén porosodó szarkalábas tányérokat, falvédők kajla margarétáit... írni sem merek már rólatok, annyi a bús versek özöne, melyben a költő, csak titeket idéz! Hej, vadvirágok, hol az üdeség! Csukott szemű házban száraz múmiák, tört szárnyú lepkék maradtok. Térdet verő fűben feküdtem a nyáron, s két margaréta az arcomba nevetett. OZSVALD ÁRPÁD | VOLT EGYSZER EGY LEÁNY... 0c o Volt e9yszer egy leány, csodatükröm összetörte, t/j úgy ment el a hosszú úton, bokáját a harmat verte. w Hajában ezüst tulipán, szemében kóbor csillagok, jutott keserű csók után, emléket, álmot kacagott » Könnyű piheként felrepült, karom hiába nyújtanám, £ hazug volt minden, széptevés, sose szeretett igazán. o 0C 5 Volt egyszer egy leány, azt hittem, ő lesz a társam, pajtásom, cinkos-mindenem, szép szeme tükrében láttam arcomat, lobbanó életem kamaszos csoda-vágyát... s jaj, a régi Hófehérke elvesztette bűv-varázsát. Tört cserepek közt éltető sugarat mért keresnék?! Volt egyszer egy leány, sose tudta, hogy mért szerették .., OZSVALD ÁRPÁD MEMENTO Az elismerést nem a szavakért adják s nem azért, hogy rázod a fejed, az életet nmgadhoz nem idomítod, az élet formál tégedet. A fiatalság (mire büszke vagy) a semmibe száll, mint az űrhajó, s a röptér marad csak üresen, hol megpihenni a szélnek se jó. S a vagyaid, nem is voltak vágyak csak tükör, hogy szebbnek lásd magad, s szépség helyett, mint egy bombatölcsér, dudva-lepte üresség marad. FECSÓ PÁL 'SSSSSSSSSfSSSSS/SSSSSS/SSSSSfSSSSSSSSSSSSS/SS/S/SSfSSSSSS///SSSSSSSSSS/S///SSSSSSSS/SSSS//S//SSSS//SSS//SSS///S//fSSSSS///S//SSSSS//SSSSSSSSSSSS/fSS/SSSSSSSSSSSS/SSSSS//SSSSSSSJ ül Csömör Károly szemében: valami egészen más! — Szép csomó pénz egyrakáson, Károly, szó se róla! Ne herdáljátok el akármire! — mondja Bognár, Csömör vállára téve a kezét. — Kockaházat építsetek fürdőszobával! Én is azt akarok! — Te?... Fürdőszobával?... Kinek!... — kérdi Csömör kimeresztve a szemét. — Magamnak!... — Magadnak?... — Csömör Károly öszszehúzott szemmel néz maga elé: gondolatban tán már a házát építi. Aztán megelevenedve belső zsebébe süllyeszti a kezében szorongatott borítékot, a kis gombot is rágombolja, ki ne bújjon véletlenül és sebesen elmegy: majd feldönti az útjába «állókat. Siet, rohan haza a pénzzel és a szívébe csöppentett tervekkel. Ferenczi Géza megcsóválja a fejét: — Jól a fülébe dugtad a taplót! Szegény embernek most már nem lesz egy nyugodt perce sem! Bognár elmosolyodik: — Az ilyen nyugtalanságba nem lehet beleszakadni, Géza, ki lehet bírni! — Az igaz! — bólogat Ferenczi, majd másra fordítja a szót. — Mit szólsz a szőlőhistóriához? Bognárnak most ismét szeme közé ugrik az a jól ismert haragos ék: — A szőlő az enyém, meg az is marad! — Te megmondhadd, megteheted! — És te mért nem mondhatod meg? — Mert nekem húsz holdam volt!.. . Érted? Azért! Azért nem szólhatok semmit! — mondja Ferenczi csendesen és a csizmája orrával bököd valami láthatatlan golyócskát a padlón. Bognár merően nézi Ferenczit, mintha szólni akarna valamit, aztán csak legyint, feláll és faképnél hagyja Ferenczit. Jó hangulatban telik a vacsora. Eszegetnek, iszogatnak, tréfálkoznak. — Már egy hete nem ettem otthon, hogy most több beférjen! Mégis alig bírok beszorítani két tányérral! A közelben ülőknek cigányútra szalad az étel: a hirtelen kirobbanó nevetés szalasztotta oda. Egy asszony a férje füléhez hajol: — Nézd csak! Az alvégi Kovács Jani hatodmagával pupákol, mink meg csak ketten vagyunk! — Nyughass! -r mordul az ember. — Egyél!... Nem eszik meg a részed! Valóban ott szorul a négy Kovács gyerek egymás mellett, mint őszi búcsúzáskor fecskék a villanydróton. Szemben az édesanyjuk, karján a legkisebbel. A gyerekek illedelmesen eszegetnek, alig csörrentik meg a tányért. A zenekar is igyekszik hozzájárulni a hangulat emeléséhez. Az emberekben szunnyadó dallamok a vonón keresztül szárnyra kelnek, ott köröznek a négy fal között, körülsimogatva a füleket és szíveket. A Bognár-féle borocska már kezdi éreztetni hatását. A terített asztalok mögött itt-ott már nótát próbál a torok. Kovács Janiban is kezd ágaskodni a jókedv. Hosszú ujjúval meg-megfenyegeti a menynyezetet és el-elrikkantja magát, bár a felesége csitítgatja csendes szóval, de csak azért, hogy szóljon valamit, hiszen meghitt, meleg, biztató mosoly játszik a kissé sápadt arcán. A karján ülő cseppség is jól érzi magát: röpköd, majd kiugrik a kezéből. Bognár az asztal túlsó végén ül. Immelámmal eszik, kortyint is közben, de csak keveset, módjával. Szemével néha-néha megkeresi Margitot, aki az asztal túlsó végén ül a lányával. Szemben velük Krnosík mosolyog. Elemében van a járási ember, annyit beszél, alig győzik hallgatni. A körülötte ülők ajkán alig hal el a nevetés, máris újra kell kezdeni. A tanítónő a fiatalok között ül. Igaz, nem sok a fiatal, de kevés között is^ lehet jó hangulatot teremteni. Itt meg Béres Tibor viszi a szót. Most kivételesen vigyáz a kezére: ritkán nyúl a pohárhoz, pedig biztatják, igen biztatják. Végre befejeződik a vacsora. Nagy csörömpöléssel szedik össze az edényt az asztalokról. Nem marad más rajtuk, csak a borosüveg meg pohár. Elég is az. üíás sem kell a jókedv emeléséhez. Aztán valaki elrikkantja magát: — Az új elnök kezdje a táncot! A zenekar talpalávalóra zendít, kiút nincs. Gergely Károly megilletődve néz a feleségére. Sosem volt valami nagy táncos. Nagyot sóhajtva kilép az asztal mö'’"'. — No, gyere, Mari! Megy az asszony: az ura hívja, az új elnök! Mindig az asszonyban nő nagyobbra a büszkeség, mint az emberben. Ha nem is mondja ki, ott van az a szeme fényében, az ötven éves derék tartásában, s a megfáradt láb táncos mozdulatában. Másodiknak Csömör Károly legidősebb fia, a traktorista vőlegény viszi táncba a menyasszonyát. ízléses öltözet, s olyan szépen tartják magukat, olyan szépen táncolnak, hogy a legelőkelőbb fővárosi milató parkettjén is megállnák a helyüket. A menyasszonyjelölt úgy röpköd a Csömör fiú erős karján, mint egy nagy rózsaszín pillangó. A tanítónőt Béres Tibor kéri fel. Valami hideg távolságtartás féle sugárzik az arcából és a mozdulatából, ami a tanítónőnek is szemet szúr. Eddig pontosan az ellenkezőjét árulta el magáról a legény. Jakab Marika előtt Krnosík hajol meg nagy szertartásosan. Táncolni kezdenek. (Folytatjuk) 13
