A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-11-04 / 44. szám

lä tp m títi Jelent a Choplnianáböl A színház bemutatta az amerikai közönségnek ú) produkciéját, Ha­­csaturjan Spartacus című balettjét Primabalerina assoluta Marja Pliszeckaja a Hattyú halálát tán­col jsi /-fi tnúlt esztendő a távoli nagy utazások öve volt a szovjet művészek számára. 64 állam közönsége látta vendégül a szovjet művészeket. Ebben az évben nagymértékben bővülnek és erő­södnek a kulturális kapcsolatok. Ilyen vonatkozásban sokat ígérőek a Szovjtunió Nagy Színházának külföldi vendégszerep­lései A balettegyüttes most az ősszel amerikai turnéra indult. Ez a színház második tengerentúli látogatása, amelyre a szov jet—amerikai kulturális csere-egyezmény keretében került sor. A vendégszereplés három hónapig tart. A fellépések sorát a Hattyúk tava nyitja meg. A Metropolitan Operában a New York-l nézők megtekinthetik a Spartacus és a Giselle című baletteket, valamint a Paganini, a Chopiníana és a Walpurgis-éj című egyfelvonásos balettek előadásait, és megnézhetnek egy rövid jelenetekből összeállított balett-estet is. A turnén neves művészek és pályafutásuk kezdetén álló tehetséges fiatalok egyaránt részt vesznek. A tánc nyelve mindenki számára érthető, a tánc még a leg­ridegebb szivekbe is beférkőzik, s közel hozza egymáshoz a kü­lönböző nézetű embereket. y (TASZSZ felvételek) Egy kicsi fehér balettclpC . .. Tatjana Cerkasszkaja és Valért) Logunov, a fiatal balettművész­­nemzedék két képviselője a Giselle-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom