A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-28 / 43. szám
M o n o s z I ó y M. Dezső versei A Páricek utcán A szokott utcán ballagok. Nem nógat most se cél, se ok s ilyenkor látón néz a szem, itt ott egy házon megpihen. Különös ez az utcasor, kétféle szín, kétféle kor, a régi, s az új itt szembenéz, az múltat, ez meg mát idéz. Hátam mögött a cérnagyár, s előttem messze fent a vár. Nem nógat most se cél, se ok, múlt és jelen közt ballagok. Nekem a múlt se idegen, könyvként lapozva ismerem, de mindaz, ami itten új, az hem a fejbe, szívbe nyúl. Az mozgás, élet, szerelem, a sejtjeimben viselem, vele épültem, s velem ő, ha hűtlen is, de szerető! Munka után Mint régi míves, ki utolsó tulipánját festi rá a fára, hogy elkészüljön a tulipános láda, így szeretnék nézni én is most e versre, szálkákat gyalulva, ecsetet hegyezve, felsóhajtva fáradt s boldog qptudattal, nem babrálva többet lakkal és lakattal, szétömlő szavakkal, de a befejezett művet felidézve, összezárt ajkamat füttyre csücsörítse az öröm igéje. Ám bármit csinálok, nincs ilyen feloldás, csák kezdetben látszik talán a megoldás, de felrobban a végszó, a pont nekilendül, s a képzelet egén lobogva keresztül üstökös vessző lesz, töredékek éke, jelezve, hogy nincs pont, nincs ok pihenésre. 'S""J"""S*"S"SfSSS/SSJSSS/SSSSfSSSSSSSSSSSS//S*SSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/S/SSSff/SSS.'SSSSSSSSSSMSfSWSS*SSSS/SSfSSSSmS/SSSSS/SS/SSS/S/SSSSSSSSSSSS*SfSSS/tSSSSl Bízik, hogyne bízna, azért a könnyű gondtalanság, azért a tréfálkozó jókedv, hogy semmihez semmi köze, hogy ősztől valami újat kezd, valami nagy akarással világrengető forradalmat csinál a faluban. Egyéni paraszt lesz! Megmutatja mindenkinek, hogy.. .1 Az alvégi Kovács |ani bízik, pedig öt apró gyerek csüng a felesége szoknyáján. Öt apró gyerek: kis hadsereg! Öt éhes száj: pusztító sáskahad! Mégis bízik! Hisz magában, a két dolgos karjában, a szövetkezet jövőjében! Talán ő nem álmodozik kockaházról, fürdőszobával? Biztosan gondol rá, s talán hisz is benne, hogy az ő gyerekei már' olyanban fogiák leélni az életüket. Valahol ezt olvasta: „Nem lehet igazán boldog az ember, ha embertársait boldogtalannak látja!... Igaz lehet ez?.. . Ha minden emberben megszólalna a lelkiisméret, ha minden ember a Kovács janik boldogulását tartaná szem előtt, akkor.. .? Mi volna akkor?. .. Ki beszélt erről? A Krnosík... ő mondta egyszer. És ő mint mondott a fiának? Őri paraszt, papucsos Isten szeretne lenni! Jó. helyes volna, ha az egész faluban csak ő, egyedül lenne olyan, mint valamikor a főiegyző úr? Nem, az nem lenne helyes! De hogyan, mit kellene csinálni, hogy mindenki elégedett legyen? Adja oda a szőlejét, az ötezer tőkéjét? Az talán megváltaná a falu népét? Nem, az nem váltaná meg, azt nem is kívánhatják tőle, azért ő ala; posan meggürcölt, mindenki jól tudja! Hát a tanítónő? Valahányszor rágondolt, mindig a hajioki képet látja maga előtt. Akaratlanul is lehorgasztia a fejét szégyenében, jó, mondta a fia, hogy bolondos, mint az áprilisi idő, de ha mégis megmozdul benne valami. Hátha egyszer elibe áll és azt mondja, hogy feleségül veszi? Nem. rémítő gondolat! Azt nem! Mindent, csak azt nem! Nem, a fia nem jöhet haza! Legalább addig nem jöhet, amíg az a lány el nem tűnik- Elmegy, hiszen repülve menne, csak engednék! Kin múlhat az? Valaki abban is parancsol! Azt kellene megkenni: borral, pénzzel! Kár volt meghívni a torba. Hátha megindult köztük valami? Még haza is kisérte, meg szilvestzerkor is vele járta az utcát végig! Margittal sem akarja megosztani a félelmét, hogyan is oszthatná. Csak nem mondhatja meg neki, hogy... Ilyen és ehhez hasonló gondolatok tartják ébren Bognár Józsefet a magányos, álmatlan éjszakáin. Néha már attól tart, hogy eszelős. Pörlekedik, veszekszik, vitázik önmagával. Valamelyik nap éppen hazafelé tart Bognár Jószef a munkából. Valkóné állítja meg a háza előtt: nézze már meg a kocáját, mert ellik és nem tetszik neki a viselkedése. Bognár mérlegeli magában a helyzetet: bemenjen vagy sem. Végül úgy dönt. hogy bemegy. Nem Valkóhoz megy ő, hanem a kocának kell a segítsége! Jó másfél órát üldögél "a kis istálló elrekesztett sarkában, amíg a koca annak rendje és módja szerint megellette a hét malacot. Mikor már mindent rendben talál, indulna elfele, ha Valkóné viszsza nem tartaná. — Várj még egy cseppet, Józsi!. . . Hoztam ki egy kis szilvapálinkát, igyál! Váljon egészségedre! — Be találok rúgni, aztán nem jutok haza! — mondja Bognár, de azért elveszi az üveget és jól meghúzza. — Tüzes ez, Erzsi, mint a fiatal menyecske! — Nem rossz, csak igyál még! Bognár nem nagyon, kínáltatja magát: újra jszik. — Isten úgyse, jó ez az ital! Valkóné elereszti a füle mellett Bognár dicséretét, a földet nézi: — Kibékülhetnének már, Józsi. Egyszeriben elszáll Bognár kedve: — Én soha nem haragudtam volna rá, ha... — Hidd el, Józsi, nem rossz ember az én uraml Mióta elnök, sokan megbántották, sokat elnyelt, sokat tűrt.,. Veled se a maga baja miatt veszett össze, hanem a szövetkezetért... Nagybeteg szegény, aligha kerül élve haza: gyomorrákra operálták... De ne mondd senkinek, ne örüljenek a bajunkon... Vasárnap, hogy nála voltam, felőled érdeklődött. Ogv vettem ki a szavából hogy... hogy szeretne veled beszélni... még egyszer. .. — Valkóné könnyes szemében könyörgés ült. — Elmehetnél hozzá, Józsi, kibékülhetnél vele, a halála előtt... Bognár Józsi sohasem bírta a síró aszszonyt nézni. Most is elfordul és összehúzott szemmel nézi maga előtt a földet: — Hogy elmehetnék? — Menj hát. — Nem kel arról tudni a falunak — ... mondja az aszony és választ várón néz Bognárra. Bognár gondolkozik egy ideig, aztán Valkónéra néz meleg, fekete szemével. Mikor így a szeméből és arcáról lehullanak a harag szikrái, nagyon kedves és megnyerő tud lenni. — Holnap vasárnap, Erzsi... Dolgomtól elmehetnék... Majd meglátom... Isten veled! — Tedd meg, Józsi, az isten is megáld! Vacsorázás közben, de még az ágyban is azon gondolkozott, hogy mit csináljon': elmenjen, ne menjen?! Az egyik pillanatban úgy gondolta, hogy elmegy, a másikban meg hogy nem megy. Azzal az elhatározással aludt el, hogy maradjon csak a harag továbbra is harag! Vigye magával Valkó a sírba. Hajnalban mégis felkel, megborotválkozik, ünneplőt ölt magára és elutazik. Ä Folytatjuk ia f
