A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-08 / 27. szám
Picasso a miénk! Amikor a közelmúltban Pablo Picassot, a Párizsban élő híres spanyol festőművészt es békeharcost a Szovfetunlö Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Nemzetközi Lenin Békedíj aranyérmével kitüntette, bizonyos nyugati körök a művész alkotásának állítólagos ellentmondásait hangsúlyozták. Ám Pablo Picasso életműve, amelyet nyugtalan korunk problémáin keresztül kel felmérnünk, évszázadunk gyakran kiélezett ellentmondásainak dialektikus egységét fejezi ki, igen magas művészi színvonalon és adekvát módon. Picasso művészetét már sokan értékelték, többek közt Apollinaire, Majakovszkij, Aragon, Pablo Neruda és Cocteau... A spanyol köztársasági kormány annak idején a világhírű Prado képtár igazgatójának nevezte ki. Hitler viszont eltávolíttatta képeit a német galériákból. Truman feljorgatónak nevezte festészetét és Churchill, a hozzá nem értő dilletáns elfogultságává1 beszélt róla. Tény, hogy jó néhány képe a laikus számára nehezen érthető, annak ellenére, hogy Picasso szerint az igazi művészet nem néhány kiválasztott számára van kibérelve, hanem mindenki tulajdona! Es a nagy művészek — ahogyan ezt Ehrenburg mondja — sohasem alkotnak szándékosan érthetetlent, mivel egy költemény nem keresztrejtvény és egy . festmény nem rébusz. Ám Picasso azonnal hozzáteszi, de nem is lakásdísz! Picasso életében a spanyol polgárháború jelentette a fordulópontot. Akkor festi meg világhírű festményét a „Guernicá-t". Itt már a művész harcos humanizmusa kap hangot, csakygy mint a „Háború és béke”, valamint a „Korea" című képein is. Feléledtek fiatalkori élményei, amikor Katalániában résztvett a munkásosztály forradalmi megmozdulásaiban. Már nem tétovázik, tudja hol a hblye. A hitleri megszállás idején, amikor a Quai de Grands Augustins-i műtermébe betolakodnak a Wehrmacht tisztjei, gúnyos mosoly kíséretében a „Guernica” levelezőlap reprodukcióját nyomja a kezükbe „emlékül”. Ezerküeflcszáznegyvennégyben pedig okulva a múlt tapasztalataiból— barátjával Paul Eluarddal, a nagy francia költővel együtt belép a Francia Kommunista Pártba. , A nagy művész azóta is hű és megbízható harcosa a pártnak. Minden pártakcióban részt vesz:' aláírásokat gyűjt a stockholmi békefelhívásra, ott van Wróclavban, Londonban és Varsóban a nemzetközi békekongresszuson... Es ötvenhat őszén is derekasan megállta a helyét! Hiszen a magyarországi ellenforradalom neki személyes tragédiája is volt. Néhai barátai kérték, követelték tőle, lépjen fel a kommunisták és a Szovjetunió ellen. Az amerikai milliárdos műgyűjtők pedig azzal jenyegetődztek, hogy festményeiből képégetést rendeznek. Es néhány múzeumból, képtárból képeit — legalább is átmeneti időre — eltávolították, csakúgy mint Hitler idejében. A provokációkra és szidalmakra Picasso csak ennyit mondott: „Amikor együtt láttam a hercegprímásnak, meg néhány úgynevezett kommunistának és Horthy barátainak a nevét, mindjárt tudtam, ml a való helyzet. A forradalmakat nem ilyen emberek vezetik” És hű maradt a Párthoz. Az elkövetkező napokban pedig a világ békeharcosainak moszkvai kongresszusán ismét ott látjuk majd korunk legnagyobb festőjét, a mi Picasso elvtársunkat, aki önmagát munkásnak vallja: „ ... munkások vagyunk, köszörűsök. A munkás a pengét élesíti én meg a képeimet. En nem festek a nép számára. Ha ezt csinálnám a népen kívül állnék Pedig én magam is beletartozom a népbe“. BARSI IMRE tSSSSS/SSSSfSSSSS/J'ff//SSSS/SSfSS/SS/S/SSSS//SSSSSSS/SSSSSSSSSSSSS/SS//S///S/S/S/SSSSSS//SS///SSJSSSS/SSSSS/SS//S//S/SS/////SSS/S//SSSS//SS//////SSSSS/SSSSSSS////S/SSS/SS.'SSS/.r/S. Bognár nagyon furcsán érezte magát akkor. Akaratlanul Is a feleségére, fiára meg az apjára gondolt. Csodálta a lány erejét és bátorságát Magában arra kérte az istent, bárcsak ne találnák meg a lány apját, hadd reménykedne, hogy még él, hogy még egyszer a háború végén haza kerülhet. Bognár előtt akkor valahogy megszépültek a halottak... -emberré váltak... Mindannyiuk mellett síré anyákat, gyerekeket, meg feleségeket látott... Akkor, azon a ködös decemberi éjszakán jött rá, hogy alaptalanul haragudott a német katonák többségére. Azt ugyan máig is állítja, hogy nagyon sok vadállat volt köztük, de a többségük nem jókedvéből jött Pest alá meghalni. Muszáj volt bevonulniok, harcolniok, akár csak nekik, De miért, miért 1? Már-már úgy látszott, hogy nem találják meg a keresett halottat, de amikor a harmadik sir túlsó végén a legszélső halottra világított Bognár, a lány fájdalmasan felsírva megszorította a karját: az volt az apja. Bognár József sohasem felejti el. A halott apa félig nyitott szeme csillogott, mintha üvegből lett volna. Sáros, homokos, vöröses haja a homlokéra volt tapadva. Térden alúl hiányzott a bal lába, a mellé közepén nagy, sötét folt látszott: ott távozhatott el belőle az élet. A karjai, mintha ölelésre görbültek volna, alig bírták a koporsóba gyömöszölni. Éppen az indulás előtt kezdődött az aknázás: pontosan közibük. Bognár csak arra emlékszik, hogy valami mellen ütötte, aztán már csak a tizenegyes helyőrségiben tért magához... — Szóval nem nagyon fájt? — kérdezte újra az asszony. Bognár visszahökkent a jelenbe: — Nem, nem fájt. . Örültenl, hogy életben maradtam... örültem, hogy akiket itthon hagytam — Gizellát, fiamat meg apámat, még egyszer talán, viszonláthatom... Ha nehéz Is volt a sorsom, Margit, azért én mindig szerettem az életet... Most is szeretem, pedig... — Nekem is kijutott, higgye el 1... Beteges anyámmal, apa nélkül neveltem fel a lányom... Nyakamon az állatok, meg a sok föld... a rengeteg gond, gürcölés... Azért mindent előteremtettem, amire csak szükség volt... ha a föld alól is... — Tudom... De szép a lányod, meg okos is. — Hát nem éppen utolsó... mint a legtöbb... Csak az bánt, hogy fiatal létére annyi gondo: meg felelősséget vett a nyakába. — Sose féltsd te a Marikát! Megélne ő már a maga lábán 1 ... Hidd el, Margit, nagyon kiérti magát a könyvelésben.' Ugye, egy csoportvezetőnek majd minden nap akad dolga a könyvelővel, de még egyszer sem vesztünk össze. Margit jó érzéssel hallgatja a dicséretet: — Jó természetű lány, szó se róla... Nem tudom maid milyen szerencséje lesz a férhezmenetelben. — jő bornak nem kell cégér, Margit! — szólt közbe Bognár, majd a homlokára csapott. — Az ám! .. Tudod mit, Margit? ! Gyerünk be a hajlóikba! — Minek? — Maid odabent megmondom — mondta Bognár miközben felállt, és belépett a hajlókba. Margit ülve maradt. — Gyere hát! Mikor Margit is belépett, Bognár kezébe nyomta a hatalmas ajtókulcsot: — Zárd be az ajtót I Az asszony tanácstalanul állt a hajlok közepén. 12
