A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-09-30 / 39. szám

Milyen lesz a mozi 2000-ben ? Erről a kérdésről folytatott beszélgetést a Les Letres Frangaises hasábjain Georges Sadoul filmkritikus és Abel Gance amerikai filmrendező. A vita konklúziója: a jövő mo­zija tulajdonképpen a hagyo­mányos megszokott filmvászon átlakulásából jön majd létre. Az átalakulási irányzat már a huszas években jelentkezett: 1926- ban Abel Gance Napóleon című filmjében megpróbálko­zott a hármas filmvászonnal. 1927- ben, a bemutató alkalmá­val a görög Reisinj Gance-t a cinerama és a sztereofónia fel­találójaként üdvözli. Azután évek teltek el, s ezek az új­donságok, igen költségesek lévén, nem tökéletesedhettek. Később, a harmincas években többen kísérleteztek a Circo­­rama-val, melynek érdekessé­ge, hogy különböző nagyságú vetítési felületek kupolasze­rűén borulnak a nézőtér fölé, és repülőn, helikopterei), vagy (a vetített képek tartalmának megfelelően) űrhajón utazás érzését keltik a nézőben. En­nek legutolsó, tökéletesített változata a Moszkvában 1959 óta működő Kinopanorama, amelyről Gance igen elisme­rően nyilatkozik. A nézőt teljesen körülvevő vetített világ különleges hatá­sokat hozhat létre, s a rende­zői elképzelés és a film tema­tikája számára rendkívül tág lehetőségeket kínál. Képzel­jünk el ugyanis egy olyan mo­zitermet, ahol a Circora-mának, a különböző-térhatásokat s ta­lán még szaghatásokat is elő­idéző technikája segítségével a néző immár nem is néző­ként, hanem a cselekményben való aktív részvétel tökéletes illúziójával ül a nézőtéren. A modern ember idegrendszeré­nek alkalmazkodása ehhez a furcsa próbatételhez — még a jövő titka. Mindenesetre a technika fejlődése szinte be­láthatatlan lehetőségeket kínál a film számára. A vetítési technika különbö­ző elnevezéseken ismert válto­zatai: a kinemaszkop, poliví­­zió, cirkorama, totalorama, technirama, cinemiracle, kino­­panorama stb. előrelátható végső állomása a vetítővászon {vagy vásznak) teljes eltűné­se. Abel Gance szerint helyü­ket átveszi majd az „écran fluide”, a folyékony vetítőfe­lület, vagyis az elektronikus képvetítés az üres térbe, ami­kor is a néző körül és közvet­len közelében vetített lények és történések kavarognak majd. Ez azonban Sadoul szerint még most 1962-ben is csak tu­dományos fikció. A holnap filmjére vonatkozó vitájukat természetesen a filmtechnika további fejlődése -dönti majd el. L. É. Az atomháború regénye az USA-ban Az atomháborúról szól Wiliam Golding új regénye, a Lord of Flies. A cselekmény szerint kitör az atomháború, a világ nagyrésze elpusztul, de egy repülőgép serdülő fiúkból álló csoportot ment meg, s helyez el a Csendes-óceán egy puszta korallszigetén. Al magukra hagyott fiatalok rövi­desen teljesen elzüllenek. anar­chia tör ki, napirenden van a lopás, rablás, gyilkosság. A há­ború végén már csak a telje­sen elvadult hordát találják a szigeten. A szerző szerint, az ember természettől fogva vad­állat, a társadalom csupán fé­kezni tudja a rablóösztönöket, de megszüntetni őket képtelen. Éppen ezért kár magasabb tár­sadalmi szervezettségre tö­rekedni. Az Egyesült Államok­ban elterjedt irodalmi ízlésre és közszellemre jelemző. hogy ez a tébolyult és tébolyító re* gény igen nagy sikert aratott% 'SS"S'""SS*SSSSSSSSSSSfSSSS?SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/fS/SSSSSSSfSSSSS/SSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS.'SSJ/SSSS/SSSSSSSSSfSSSSSSSSySSSSSSSSSSSSSSfSSSSJ,SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSl — Nem megyek a községházára! — Jól van, no! Merhogy: „Van-e benne, van-e benne...” — Mit mondtál, Józsii? Hogy te nem gyilszl? — Nem! Az öreg gondolkozik egy sort, rángatja a bajuszát: — Rendben van, így is jó! Megmon­dom nekik, hogy nem .találtalak. — Azt mondja nekik, hogy nem me­gyek, _ megértette!? — mondja Bognár keményen. Bállá bácsi kicsit megjuhászodik, meg­vonja a vállát. — Nekem mindegy, Józsi, nekem az öt is páros!... Isten áldjon! — Kezetfog és bizonytalanul lépkedve elindul, mi­közben az orrát nyomkodja. Aztán az előbbi nóta dallamára énekeli. „Nem ihatok, nem ihatok, mert nem érzem az orrom. Megállj, Maris, megállj, Máris, kapsz te tőlem abrakot...!” Lenn, a faluban már égnek az utcai -lámpák. Az öreg Bállá lefelé vezető út­ját a ropogó karók jelzik: hol hasra, bol meg hanyatt dönti a szesz. Mire leér a faluba, csupa sár lesz a ruhája, olyan, mint az iszapban hempergődző malac szőre. Még a faluból is felhallat­­szik a nótázása: „Virágos kert az én szívem...” Bognár József nem az öreget, hanem Mari nénit, a feleségét sajnálja. Elég baja lesz vele, amíg kirázza a sáros gú­nyájából. .. Bevágja a hajlokajtót és felidézve az öreg szavait, forrni kezd a vére: tár­gyalnak, tárgyalgatnak a falu vezetői! ☆ Béres Tibor traktoros nem rossz, nem is a legjobb, olyan közepes forma. Most, az őszi időszakban a lánctalpason dol­gozik. Két műszakban szántanak: társa a zömök, tuskőfornja Pap Karcsi. Ezen a héten Tibor .az éjjeles, Karcsi a nap­palos. Tibor . jól kialudta magát, egykor ébredt, azonnal felöltözött^ és megebé­delt. Jött-ment, sehol nem találta he­lyét. Minduntalan a tanítónő körül ke­ringenek a gondolatai. Szidja a pillana­tot, amikor először meglátta, szidja ön­magát, mindenféle jelzővel feldíszíti nagyrabecsüli személyét, s végül úgy dönt, hogy elmegy a tanítónőhöz most azonnal és megmondja neki... mit is mond neki?... Hát, hogy tetszik, sőt mi több... Elgondolását tett követi. Hatszor is megnézi magát a tükörben, jól áll-e a fekete barttsapkája, aztán útnak ered. Csakhamar az iskola környékén ólálko­dik és szedi a bátorságot. Ekkor pil­lantja meg a tanítónőt az iskola abla­kában: talán a virágokat öntözi. A ta­nítónő kinéz, egyenesen rá és -integet hogy menjen be. Vagy mégsem őrá néz? A biztonság kedvéért mutatóújjával a mellét böködi, hogy neki szól-e a hívás. A tanítónő fejbólintás-a minden kétséget kizár. Meglódul. Tibor, mintha szélvihar kapná el, s rohan befelé: de jól sike­rült! — áldja a szerencséjét meg azt a csillagot, amelyik alatt született. Ko­pog, belép: — Jó napot, kívánok! — hangzik a, köszönése s repül le fejéről a sapka olajos tenyerébe szorulva. — Na végre szemtől szembe állunk! — fogadja a tanítónő szikrázó szemmel. Ügy áll most a dobogón fekete köpenyé­ben, mint valami végzet. Tibor nem érti a furcsa hangot s a szemek villogását. Beljebb húzza a fejét, s várja, hogy most mi következik. — Csak nem valami műsor betanu-: lását ajánlja mondjuk... farsang utol-: jára? • — Nem... nem... — mentegetődzik a legény, és igen fura arcot vághat, mert a tanítónő elneveti magát Nevetését csak úgy visszahangozzák a falak — a. függőleges, hófehér mezők. — Tudja, hogy én magát most meg-; pofozom!? — ??? (Te jó ég, mi történhetett!?)1 — Haragszom magára!... Gyűlölöm! — ??? (No, csak ez hiányzott!) — Maga, miatt kell az egész téli szü­netemet itt tföltenem, ebben a ... a ... Harap a tancsi néni, harap — villan a legény szeme, és a segítségére siet: — ... sáros faluban. — Lehet, hogy akkorra hó lesz! — Az is lehetséges... könnyen meg-: lehet, hiszen tél lesz akkor. .. — vála­szol -a legény egész talpraesett bizton-: Sággal. — Ha maga akkor meg nem állít az utcán, most nyugodt vagyok, szabadon tervezgethetnék... Rettenetesen harag­szom magára, ki sem tudom mondani — mondja a tanítónő halálos komolysággal, és indulatosan beletúr a hajába. Béres Tibor széttárja a karját: — Én nem tehetek róla... Nem azt akartam akkor mondani, hanem... Is-) ten bizony, nem azt akartam mondani... — Hát mit akart — Azt akartam mondani, hogy... hogy tetszik nekem! — ? ? ? — Komolyan... Most is -azért jöttem, hbgy megmondjam... — Ne mondja! — Nem tetszik elhinni? (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom