A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-08-12 / 32. szám
Kedves Fúbry elvtórs! A Csehszlovák írószövetség magyar szekciója jó egészséget és sok sikert kíván további munkádhoz 65. születésnapod alkalmából. Tudjuk, hogy munkásságod felbecsülhetetlen a csehszlovákiai magyar irodalomban Korán felismered, hogy a jó irodalmi műnek teljesíteni kell a kor parancsát, ki kell fejeznie a nép vágyát, elképzelését a jövőről, a munkásosztály oldalán kel harcolnia a kizsákmányolástól mentes társadalom megteremtéséért. írásaid egy életen át íróra, olvasóra egyaránt forradalmasílóan hatottak. Ma, 65. születésnapodat ünnepelve mindanuyian művészi és eszmei tisztaságú műveidre, könyveidre, tanulmányaidra, töretlenül példás írói pályádra, az európai viszonylatban kiemelkedő antifasiszta harcosra gondolunk, aki a legsötétebb napokban sem rettent vissza az emberiséget megszégyenítő fenevadak leleplezésétől. Toliadhoz, eszméidhez máig hű vagy, a felszabadulás után is tovább folytatod megkezdett munkád, éberen figyelsz, figyelmeztetsz a neofasizmus sötét erőire és ifjúi hévvel kitartóan harcolsz a békéért. Elemző és mélyreható kritikáid nagy segítséget jelentenek számunkra alkotómunkánk kibontakozásában. Hatvanötödik születésnapodat ünnepelve az a kívánságunk, hogy még nagyon sokáig meríthessünk erőt, hitet munkánkhoz írásaidból A Magyar szekció vezetősége port-anyagot gyűjtöttem az üzemekben és a falvakban, a munkások és a parasztok gyakran érdeklődtek Fábry iránt. Oly meghitt, bensőséges volt a hangjuk, mintha legkedvesebb fivérük hogyléte tránt érdeklődtek volna. Ebben az érdeklődésben szeretet volt. Jellemző, hogy főképp az Útban megjelent írásaira emlékeztek, felejthetetlenül beléjük vésődött az az ostorozó hang, amellyel Fábry leleplezte a régi Csehszlovákia kizsákmányoló urait, és amellyel feltárta az imperializmus kegyetlenségét és rothadtságát. Ez a magatartás már azért is mélyen megindídott, mért pon tosan megegyezett azokkal az élményekkel, amelyeket Fábry Zoltánnal kapcsolatban szereztem. Gyakran évek múltak el, hogy nem láttam, de érdeklődtem iránta és mindig megtudtam róla valamit, ami üzenetként hatott. A második háború kitörése előtt egy-egy előadáson találkoztam vele zsúfolt termekben. Ha ő volt az előadó, e terem rejtélyes módon mindig zsúfolt volt, a hallgatóság figyelt, leste minden szavát, én is lestem. Utána megvártam, mfg a terem kiürül. Ilyenkor kezet szó-Az örökifjú FÁBRY ZOLTÁN Régi jegyzeteim közt kutatva bukkantam rá erre a rövid cikkre, amelyet öt évvel ezelőtt írtam. Hogy miért kallódott nálam ily hosszú ideig ez a kis lírai hangú írás, arra ma már pontosan nem emlékszem. Es ez így jú. Az emlékezet is véd, csak azt őrzi meg, ami jú, ami egészséges, ami elősegíti az alkotás. Az írásból mindössze néhány sort hagytam ki, a lényeg — Fábry Zoltán iránti tiszteletem és hódolatom — változatlanul megmaradt, és ma, hatvanötödik születésnapján ugyanolyan időszerű mint volt öt esztendővel ezelőtt, ezért közre adom. SZABÓ BÉLA: Szombaton reggel 8 órakor szálltam fel a repülőgépre, amely Bratislavából Kassára vitt, Stósz felé, hogy meglátogathassam Fábry Zoltánt, 60. születésnapján. Az egész úton minduntalan azt éreztem, hogy igen komoly tartozást kell most lerónom, mert otthonában eddig még nem látogattam meg. Türelmetlenségemben arra gondoltam, ha most történetesen nem állna rendelkezésemre repülőgép vagy vasút, akkor gyalog kellene megtennem ezt az utat, hogy e jelentős napon megszoríthassam a hűséges tollforgató kezét, és erőt, egészséget kívánjak neki mindazoknak a dolgozóknak a nevében, akiknek a jólétéért tántoríthatatlan hittel és törhetetlen meggyőződéssel harcolt. És mindjárt azt is hozzá kell tennem, hogy a dolgozókon nemcsak a magyar, hanem a szlovák dolgozókat Is értem, mert az Éhség-legenda szerzője, nemzetiségre való tekintet nélkül, egyfajta meggyőződésérdekéért, mindenfajta kizsákmányolás ellen. Fábry Zoltán sosem volt köznapi értelemben vett politikus, de soha egyetlen cikket le nem írt, amelyben politika ne lenne, amelyben igazságszeretete, a népért és a népekért való aggodalma ne érvényesülne. Újságcikkei sosem voltak olyan tiszavirág életű írások, amelyek kedden íródtak, szerdán pedig hervadtak és szürkék voltak. Ha az ember Fábry irodalmi vagy fasisztaellenes cikkeit böngészi, az a benyomása, hogy egy nagy folytatásos mű egyegy részét olvassa. Minden írása alapjában egyfajta anyagot képez, minden szaván és során szinte átizzik az a megalkuvás nélküli magatartás, amely négy évtizedes munkásságát egységbe gyúrja és mondanivalóját hitelessé teszi. Vannak, akik Fábrynál kifogásolják, hogy kifejezésmódja néhol homályos, mégis merem állítani, Csehszlovákiában egyetlen magyar író nem fejezte ki magát olyan egyérteltelműen, mint Fábry Zoltán, egyetlen fró mondanivalójának nem volt olyan visszhangja mint éppen az övének. Amikor évekkel ezelőtt rirított, néhány szót váltott velem, főleg bátorított, hogy írjak... írjak... Egyébként nagyon keveset beszéltünk egymással, de set beszéltünk egvmással, de a kézszorítása kellett, múlhatatlanul szükségem volt a bátorítására, mert ő volt a példakép, írói magatartást tőle tanultam. Noha az életemben sok írót, költőt ismertem meg, akiket rendkívül tiszteltem és becsültem, egyetlenegy sem volt rám olyan hatással, mint Fábry Zoltán. Tőle tanultam meg, hogy a művészet .lényege a szenvedélyes és bátor igazságszeretet. A szenvedély és bátorság annyi élményanyaggal szövi át és annyi hévvel csiszolja az igazságot, hogy művészetté érlelődd általa. Félreértések elkerülése végett hangsúlyoznom kell, hogy Fábry ezt sohasem mondta nekem, de megalkuvás nélküli magatartása erre tanított. Arra azonban határozottan emlékszem, hogy Kassán, első találkozásunk alkalmával, amikor kézirataimat megmutattam neki, azt mondta nekem, hogy „csak az igazságot írja". Ezt a jelszót azóta is úgy hordozom, mint valami amulettet. Ha e jelszóról megfeledkeztem, akkor annak árát a mű sínylette meg. Ezért van az, hogy ma is, ha egy művel elkészülök, akaratlanul is arra gondolok, mit szólna hozzá Fábry Zoltán? Minderre a repülőgépen gondoltam, természetesen az is eszembe jutott, hogy írói pályámon hányszor, de hányszor segített át a nehézségeken ... Mindezt átszőtte az aggodalom, a féltés, hogy beteg, talán nem is fogadhat. Szerencsére, mihelyt átléptem Fábry ot honának küszöbét, aggodalmam gyorsan elpárolgott. Noha ágyban feküdt, olyan jókedvű volt, mint egy gyermek, akit szerető gonddal vesznek körül. Rengeteg virág, ajándék jelezte, hogy ezen a napon sok iőbarát gondol rá. Táviratok, levelek, jókívánságok tömege érkezett hozzá az ország minden részéből. Akkor adták át neki a Központi Bizottság levelét is. A kezében tartotta, és miközben olvasta, látni lehetett rajta, hogy komoly megindultsággal és zavarral küzd, úgy tetszett, mintha abban a pillanatban mérlegre tenné élete egész munkásságát. Ez a megindultság és zavar azonban később általános derültségben tört ki. Az történt ugyanis, hogy a postás megrakodva érkezett és ez nagyon is érthető volt, mert mi sem természetesebb, minthogy a könyv rajongója ezen a jelentős napon is könyvet kap. A postás otthonosan mozgott a szobában, látni lehetett rajta, hogy gyakori vendég. Átadta a küldeményt, ugyanakkor átnyújtott egy nyomtatványt aláírás végett. Fábry Zoltán aláírta a nevét és amikor a dátumra került a sor, szórakozottan a következő kérdéssel fordult a postáshoz : — Hányadika van ma? A postás néhány másodpercig szinte megdöbben ten hallgatott, majd jókedvűen a vendégekre mutatott. — Mit gondol, miért érkeztek a vendégek? Hangos derű volt erre a válasz. A vendégekkel együtt Fábry is nevetett. Úgy érezte magát, mintha valamin rajta kapták volna. E halvány nevetésben Fábry Zoltán egész lénye tükröződött, a hatezer kötetes könyvtár birtokosa, akinek emlékezete oly csalhatatlan, hogy most is pontosan tudja, melyik könyv hol fekszik, mégis a hatvanadik évfordulón megfeledkezett saját születésnapjáról. Ha azonban meggondoljuk, hogy Fábry Zoltán azok közé az emberek közé tartozik, akiknek szelleme az évek folyamán állandóan csiszolódik, és lényét mindig is a fiatalság heve tartotta fogva, nem lehet csodálkozni azon, hogy megfeledkezett hatvanadik születésnapjáról. 10
