A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-29 / 30. szám
hajadonfőit. A fejbőr erős tzzadását és a túlzott napozást kerüljük. A hajmosás gyakoriságára nem adhatunk általános érvényű tanácsot. Szükségességét megszabja a hajviselet hostsza, a fejbőr zsíros, vagy száraz vottá. Zsíros hafúbk a mosdóvízben egy kanál bóraxot, vagy egy kanál szódabikarbónát oldjanak fel. Szódát semmiesetre se haszrplfanak, mert szárazzá, fénytelenné teszi a halat. A haj szárítását melegített száraz kendővel, bolyhos törülközővel végezzük. A hirtelen szárítás jtúl meleg búra alatti a hajat tompa fényűvé, törékennyé teszi. A napi fésülés, kefélés eltávolítja a piszkot, a hajszálakon egyenletesen osztja el a faggyút. Gyakori hafmegbetegedés a hajszál végeinek ecsetszerü ktroftosodása. Gyógyítása egyszerű: a ktrojtozott hajsztUvégeket levágjuk, a túlzott hajápolást csökkentjük, és a haj zsirosságát pótoljuk. Nepozáenál 6v|uk halónkat ssalmaketappal. vagy kendövei, meri köztudomású. hogy a napozás kiszárítja a hajat •jlFoto: K. Hftleit, F. Petrllk Illik — nem illik Nyár van. labdarágó pályáinkon szorgalmasan kergetik a labdát a legnópszerfibb sportág fixái. Van Izgalom bőven, nagy a küzdelem a bajnoki pontokért, a vérbeli szurkoló ilyenkor persze nem állja meg sző nélkül egy-egy izgalmas jelenet lefolyását. — Mindent belel — harsog a biztatás, a másik tábor buzdításától pedig song a táj: — Hajrá. Sokol! Gyerünk, fiúk! Mindez rendjén van, a labdarúgáshoz hozzátartozik, szinte szervát rész a „dtpikkolás”, azt sem vesszük rossz néven, hogy egyegy azáp gél után szinte őrjöng az örömtől a hazai közönség. Lelkesen tapsol, dübörögnek a lelátók, éljenzés, örömrivalgás. Még az ellenfél sem veszt rossz néven a góllövök tömjánezését, a nagylelkesedést. Ez is hozzátartozik a futballhoz. Am van egy sajnálatosabb jelensége is a sporttalálkozóknak. A klubfanatlzmuz elragadtatja még a különben csendet, jómodorú embereket la. A magánéletben jámbor embernek ismerik, amint azonban a sportpályák nézőterén elkapja a iláz, felgyülemlik benne az Indulat, ás ilyenkor aztán a kővetkező bekiált&sokat bálijuk: — Fuj, bírál Szemüveget neki! Az ellenfél játékosait sem kiméit: — Bíró, kiállítani ezt a vadmanhát! Az állatállomány névsorát már régen kimerítették az ilyen szurkOlfik. A saját játékosaikat meg ekkáip biztatják: — Sanyi menj belel Törd el a lábát! Sanyi fiatal gyerek, igyekszik eleget tenni a „lelkes" buzdításnak. A buzdítok arca eltorzul, céklavörös az izgalomtól, szinte már habzik a száj, pedig a labdarúgás játék csupán, olyan játék, amely azárakozást hivatott nyújtani. A szórakozásból azonban gyakran kerekedik azóváltás, tettlegesság, verekedés, blrőverés. . . Nos, bét rendjén van ez Így? Ugye, hogy nemi Kultúrember a sportpályákon, ökölvivá-tatálkoián és egyéb sportrendezvényeken sem felejti «1 ax illendőség szabályait. Lelkesen biztatja csapatét, megtapsolja a sxáp támadásokat, pazar göiokat, elismerő tapssal jutalmazza az ellenfél szép, tetszetős játékát, sportszerű fellépését, őrül a győzelemnek, ám soha nem feledkezik meg magárán Bírálja a játékvezetőt — ók la gyakran sok bibét vétenek — de nem állatnevekkel, nem fenyegeti súlyos testi sértéssel, nem rendez céldobást aörösüvegakksl, az ellenfél szurkolóinak sem amiégetl különféle vonatkozásban az édesanyját, nem igyekszik ttküllel érvényesítőn! saját nézeteit, hanem sportszerű magatartáséval ]61 nevelt ember marad a nézőtéren, jelesre vizsgázik az egyik legnehezebb szerepben: a szurkoló szerepében. A szocialista tábor országainak sportpályáin igazi sporttalálkozókat ás nem cirkuszt akarunk látni. —cs— Szurkolók a pályán. Most még egyetértésben szurkolnak, de jaj, ba vita kerekedik, dancsolják a kedvenc csatárt I Akkor aztán fiklök, botok emelkednek a levegőbe és zúg a lelátó: Fuj, bírói - Hát Illik ei? Nagyon szép és jól mutat leké sunk ben ez egyforma hfmzéecel díszített terftó és diszpórna. Nem keU hozzá más, csak egy darab vászon, kétszínű hímzőiénél, no és természetesen egy Ids türelem.