A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-06-17 / 24. szám

maga mögött hagyhatja a sajnálkozó falut, a szép lányok után futó legényeket. Egyedül lehet, teljesen egyedül és nem kell senkire ránéznie, mosolyognia, amikor egyetlen porcikája sem áhítja'.

A boldogságtól akár akarta, akár nem, sírva fakadt.

— Örülünk, hogy örömet szereztünk neked, kislányom, — mondta apja. sokat gondolkoztunk a dolgon, de a takarékban megint meggyűlt a pénz. Házunk van. be is rendeztük szépen, gondoltuk ... még ezt is megengedhetjük magunknak. Majd gyűjtünk megint, jó erőben vagyunk, szeretünk dolgozni, lesz tartalékunk megint nemsokára.

Aztán hazavitte a kocsit és ettől kezdve alig várta, hogy véget érjen a munka. Megfürdött, átöltözött és beült a kocsiba — aztán irány az országűt. Nem ment messzire, csak a negyedik — ötödik falu határáig. Ott már nemigen ismerték, megállította a kocsit, végigfeküdt a füves árokparton, bámulta a bárányfelhős eget és boldog volt.

Alik volt két hete autótulajdonos, amikor észre kellett vennie, hogy a legények egytöl-egyig kedvesebbek hozzá. A bálba is elcsalogatták traktoros kollégái és bárhogy szégyellte is az emberek előtt, akár bálkirálynőnek is kikiálthatták volna. De neki nem imponáltak ezek a frissen szerzett táncosok és a bókokból sem hitt el egy árva szó sem. Inkább mintha szégyellte volna magát miattuk. Csak az autóm miatt keltenék neked — nézett hangtalanul táncosára, legszívesebben lerázta volna derekáról a borzadást keltő kezet és futott volna, isten tudja hová. Nem! Ö nem így gondolta a férjhezmenést, a párkeresést. Ő azt hitte, hogy jön valaki, aki csak önmagáért szereti, és akár egy szál ruhában is feleségül -kéri. lövendőbelijét illetően egyetlen kikötése volt csupán : legyen benne emberség ! Az elég ... teljesen elég.

Aztán a sok hódoló közül egyik mégis mellette maradt Várta, hazakísérte, később bekéredzkedett, hogy komolyan akar udvarolni neki. Akár akarta, akár nem ezután, ahogy teltek a hetek és a hónapok, egyre jobban, egyre melegebb szívvel szerette Pistát. Az első csókot — a legeslegelsőt életében — tőle kapta, neki adta. Az első simogatást, az első ölelést, mind-mind Pistának köszönhette. És Pista mindig olyan kedves, olyan figyelmes és örökké vidám volt, akárcsak ó,

nem is lehetett sokáig nem szeretni. Az

autó nem sokat jelentett kettőjük kapcsolatában. Sőt! Ö sem száguldozott kedvére vele, mert Pista mindig elszomorodott ha autózni hívta.

— Na gyere, szaladjuk körül vagy kétszer a járást, aztán valahol majdcsak megpihenünk — hívta kedvesen, de Pista leginkább visszautasította a meghívást. Ilyenkor ö szentül meg volt győződve arról, hogy azért teszi ezt kedvese, hogy még a látszatát is elkerülje annak, miszerint neki csak az autó a fontos, azt akarja feleségül venni.

Kimondhatatlanul boldog hónapok repültek el és éppen huszonkét éves volt, amikor megtartották a kézfogét. Pista változatlanul kedves maradt, ha kettesben voltak, de egyszeriben elszőtlanodott, mogorvává vált, ha társaságba kerültek. A bálba meg még hatökrös szekérrel sem lehetett volna elvonszolni. Eleinte fájt ez neki, mert — hacsak titokban is — de azt gondolta őt szégyellt, azért változott meg annyira, de aztán a boldogság, a kettesben töltött órák édessége megnyugtatta, elfelejtette vele gondolatait.

Aztán, ma délután ... gyűlésre hívták és a külső iroda ajtaját nyitva hagyta valaki. Belépett hát és egyszeriben megtorpant, mert odabent róla beszéltek. Róla és Pistáról.

— Azt hiszitek szereti? Egy_ fenét, annyi szeretet sincs Pista szívében Olga iránt, mint a körmöm feketéje! Az autó kell neki, semmi másért... csak az autóért, — mondta egy leány.

— Világos! Ezt tudja mindenki! Csodálkozom ezen a hóbortos Olgán, eddig adta a komolyat, a nagyot, most meg bedül egy ilyen átlátszó hozományvadásznak — érvelt egy másik.

— Elfogadnék egy olyan kocsit annyi szent, becsszóra el, de nem ekkora áron?! így nem kéne, mégha aranyból Is volna — mondta nevetve egy fiú, és ő nem bírta tovább. Fülére szorította kezeit és futott, futott haza ahogy lábai bírták Bement a szobába, levetette maga az ágyra és sírt-zokogott, hogy majd a szive hasadt bele. Aztán hazajöttek a szülei, és mert azt hitték, hogy ó is a gyűlésen van, a konyhában nyíltan és őszintén beszélgetni kezdtek Az ő boldogságát féltve sorolták az emberek véleményét. Ez azt mondta, az meg azt mondta. És amikor édesapja isten tudja hányadszor jelentette már ki, anyja helyeslő siránkozása közepette, hogy : Csak az autóért szereti ... csak az autóért szereti... — nem bírta tovább. Feltépte az ajtót ős anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna döbbent szüleihez, zokogva futott a kocsihoz. Beugrott a volán mellé, indított és vissza sem nézve, kiviharzott az udvarról. Pedig ha akarta, ha nem, éreznie kellett, hogy szülei jajveszékelve rohannak ki utána és vissza akarják tartani.

Idáig ért gondolataiban az autós lány, amikor hirtelen megrázta a fejét, kezefejével letörölte könnyeit és szépen, hoszszú távon lassítva, megállt. Azt sem tudta, melyik falu határában lehet, csak csábította a végeláthatatlan mezőség, amelynek kedves csendjét nem zavarta más, csak a madarak csiripelése. Amerre a szem ellátott sehol egy ház, sehol egy ember, jó lesz itt egy kicsit gondolkozni : mi legyen ezután? Dobja ki szerelmesét és szakadjon bele a szíve a fájdalmába? Vagy menjen hozzá így, belenyugodva, hogy esetleg igazat szólnak a fecsegők és tényleg csak az autóért... ? ! Ki lehet elég okos ilyen helyzetben? Ki?

Addig kavarogtak agyában a gondolatok, míg végül is minded elcsendesedett és fiatal szervezete úrrá lett az átélt Izgalmakon. A gyorsan tovatűnő felhőket nézve teltek a percek, egyre teltek ló óra múlva hirtelen motorzögásra riadt fel. Ismerősnek tűnt a zúgás és nem csalódott. Pista ugrott le a motorbicikliröl és őszinte kétségbeeséssel kiáltott feléje:

— Olgám... kedvesem... hogy tehettél ilyet? Hogy hihettél nekik?

Nem várta meg, amíg Pista odaér hozzá, elébe futott és olyan boldog megnyugvással bújt meg a széles, drága mellén, mint akit soha semmiféle baj nem érhet többé az életben. Csókolta, simogatta kedvesét, ahol csak érte és közben vigasztalhatatlanul zokogott.

— Elhinnél rólam ilyesmit?! Még örülj, hogy te csak most hallottad meg a mocskos nyelvűek szóbeszédét. Nekem már hónapok óta keserítik vele az életemet. A jó barátok, a kedves ismerősök, mind mind megállapították már hitetlenkedve: öregem, hiszi a pici. hogy nemcsak azért, mert kocsija van?! Nagyon bántott, kimondhatatlanul fájt nekem a dolog, annál is inkább, mert... mert tényleg az autó hívta fel rád a figyelmemet Igen. nem szégyellem beismerni, mert azt akarom, hogy köztünk ezután ne legyen többé soha titok. Amikor bekérezkedtem hozzátok — hidd el kedvesem —, akkor már eszem ágában sem volt a kocsid Te kellettél. Téged szerettelek, tiszta szívemből. Szerencsém volt. én beléd láthattam, és hidd el, az a fontosabb, amit belül lát az ember! Ami kívül van, az csak díszlet, kellék, ami olyan szerepet tölt be az ember életében, mint a virágéban a szín, vagy az illat, amellyel magához csalogatja a méheket, rovarokat, hogy elvégezzék a számára létfontosságú beporzást. Az ember külseje csak eszköz kedvesem, eszköz, amely gyakran félrevezeti a felületes szemlélőt, de az igazi, a tulajdonképpeni szépség belüi lakik az emberben. És te ... te kimondhatatlanul szép vagy belül, senki sem érhet fel hozzád azok közül, akiket ismerek ..

És zsonganak az édes, boldogító szavak a fiú ajkáról. S tőlük egyszeriben olyan szép, olyan könnyű lett minden Újra széppé, vidámmá derült az élet Értelmet kapott mindaz, ami a mocskolődok szavára értelmetlenné vált.

A csillagok gyújtogatják már lámpásaikat odafent az égen, amikor a két fiatal tanakodni kezd a haza indulásról. Nehezen tudják eldönteni melyikük menjen elől: mindkettő szemmel akarja kísérni a másikat. Végül is a leány enged és elindulnak. Lassú tempóban suhan az autó, volánja mellett a boldogan mosolygó lánynyal, mögötte pedig a 250-es )awa.

11