A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-06-03 / 22. szám
döbbenten döbbentenek meg bennünket? Nem Jénaié elég helyünk Idézni azokból a versekből, amelyek gyermekekről szólnak. A kOltOket mindig izgatta a legkiaebbek sorsa. A társadalmi problémák érdekelték Okot elsősorban, mert ezek megoldásától várták a Javulást. Lapozgassunk csak könyvekben, történeti munkákban, menjünk vissza egészen időszámításunk kezdetéig, s próbáljuk megvizsgálni az egyes századok legsúlyosabb problémáját. Mire Jövünk rá? Ml (áj a költőnek, a dolgokra legérzékenyebben reagáló poétának? Az áihezó, a rongyokban ácsorgó, a sápadt, vézna gyermek. Mondjuk ki a nemzetközi gyermeknap alkalmából, hogy a kizsákmányoló osztálytársad aimak a legsúlyosabb bűnt éppen a gyermek ellen követték el. Idézzünk pontoz adatokat, hány gyermek sorvadt »I a kapitalizálód ás hajnalán az ember tola n robottól? Nevezzük meg pontosan azokat a gyárakat Angliában ás Franciaországban, amelyekben korai pusztulásnak volt kitéve a gyermek? Vagy kóliókat, tudósokat, hires közgazdászokat szólaltassunk meg, akik felemelték szavukat a gyónnak kizsákmányolása ellen? A ml fletalebbjalnjk nem tudják, az Idősebbek pedig nem szívesen emlékeznek az alsó köztársaság sápadt, vézna, tüdöbajos gyermekeire. Pedig naponta találkoztunk velük nagy- ás kisvárosok macskaköves utcáin, földbirtokosok cseléd tanyáin vagy országutakon, amint céltalanul bolyongtak, vándoroltak. Hová, merre vitte őket a lábuk? Egyesek a kapitalizmus „jótéteményü” Intézményében, as árvaházban találtak menedéket, sokan pedig koldu lésre adták a fejüket... Ma, a szocializmusban a gyermekek sservezatten mennek nyáron ptonlrtáborokba, télen rekreációkra, ismerkednek az ország termés se ti szépségeivel, barátkoznak Idegen tájakkal, folyókkal, hegyekkel. Es ml történik azokkal, akik otthon maradnak? Korszerű, mindenféle szempontból megfelelő játszóterek, parkok, ligetek várják őket. Ha Jön a tavasz, az alsó melegeid) napsugár, szeli ős, kényei, mes, egészséges épületekből özönlenek ki a Játszóterekre... A tegnap poétájának még fájt az éhezó, a rongyokban ácsorgó sápadt, vézna gyermek. Ma Is fáj a kapitalista országokban, a gyarmatokon. Nálunk azonban nincs elhagyott győrinek. Az anya lehet felelőtlen — a társadalom nem. A ml gyermekeink a lelkesedés forrásai, Jólöltózóttaégükkel, derűs, pajkos kedvükkel mosolyt csalnak as arcunkra. Komolyságukkal, igyekezetükkel, szorgalmukkal, tudásszomjukkal pedig csodálatot ébresztenek bennünk. Hányszor döbbentenek meg bennünket Ismereteikkel, tájékozottságukkal ? Hányszor fejezik M okosan, félreérthetetlenül, hogy a huszadik század a felfedezések nagy százada, az atom hatalmas energiája a kezünkben, s mintha a lábunkat Is már a Holdon éreznénk. Am a nagy századok nagy embereket követel neki... S tegyük csak a szivünkre a kezünket, hogy e ml társadalmunk nem teremt-e meg minden lehetőséget ennek érdekében, hegy gyermekeink testileg és szellemileg egyaránt erősek, egészségesek legyenek?
