A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-05-27 / 21. szám
Minden támadó háború bűn. A történelem nem adhat felmentést annak, aki hódító szándékkal támadást indít egy nép ellen, hogy azt leigázva új, gazdag erőforrásokhoz, földhöz, élettérhez jusson. Kifogyhatatlan a szovjet regények sora, amelyek az ellenállók, a honvédők — legyen az tábornok vagy egyszerű katona — hősies helytállását ecsetelik. Ha ma kezünkbe vesszük ezeket a könyveket, újra és újra olyan fejezeteket találunk bennük, amelyeknek olvasása megrendít, ám ugyankkor bizonyos hiányérzésünk is támad. Ma egy háhorús regénytől nem csupán bátor tetteknek a leírását vagy a félelem leküzdésének elemzését várjuk, hanem valami mást is, többet az eddig kapottaknál — azt, amit a személyi kultuszra alapozott monumentális háborús filmek után a Szállnak a darvak, a Ballada a katonáról, a Tiszta égbolt adtak; azt az emberit és hé“:köznapit, amely lényegesen közelebb hozza hozzánk a háborús esztendők szenvedő és hőssé nemesedő ellenállóit. Konsztant^in Szimonov töljb mint egy évtizeddlel ezelőtt feljegyezte már háborús emlékeit a Nappalok és éjszakák című regényében, és hogy ismét visszatér a háború témájára, bizonyára annak tulajdonítható, hogy ma kendőzetlenül, szépítgetés nélkül és ugyanakkor érettebb művészettel tud a mérhetetlenül sok emberi tragédiát magába rejtő évekről vallani. Vajon Solohov, Fagyejev, Bek, Polevoj, Csukovszkij és a többiek után tud-e Szimonov valami újat mondani? Meg tudja-e mutatni azt az egyszerű emberit, amit mai életérzésével főleg a fiatalság, az új nemzedék elvár, amely a háborút még nem élte át érett fejjel, és ezért nincsenek róla személyes, tragikus tapasztalatai? Egy szóval felelhetek: tud. Szemléletének puritán egyszerűségével és regénye hősének igaz, hiteles rajzával mindenek előtt a közvetlent és emberit adja. Szincov — ez a hős neve — a háború kitörésekor a Krimen, Szimferopolban időzik feleségével együtt, és most minden gondja az, hogyan jusson el szolgálati helyére. Fiatal felesége Moszkvában marad, ő pedig vonaton, autón, gyalogszerrel vág neki az útnak, hogy megkezdhesse munkáját, egy frontújság szerkesztését. Úti célját azonban nem éri el; megakadályozza az országba villámként, orvul betörő ellenség, és megtörténik vele, ami számtalan csapattesttel, katonák tízezreivel megtörtént: benn marad az ellenség gyűrűjében. Szimonov az első, aki az ilyen körülzárt csapatnak pokoljárással hasonlatos szenvedéseit leírja. Hősének, Szincov politikai tisztnek egyetlen vágya: kitörni a gyűrűből, átverekedni magát övéihez; és ez hallatlan szenvedések és irtózatos nélkülözések árán sikerül is neki. Amikor azonban súlyos sebéből kigyógyulva elérkezik egy reguláris egységhez, mély megdöbbenéssel kell észlelnie, hogy a gyanú árnyéka hull rá, a bizalmatlanság légköre veszi körül, jönnek a kérdések: honnan jött, mit művelt az ellenség hátában, hogyan történhetett, hogy nincsenek iratai — elvesztette, „elásta” talán pártkönyvecskéjét, hogy ezzel mentsp a bőrét, tudva azt, hogy a fasiszta hadsereg nem kegyelmez meg egyetlen kommunistának sem, legkevésbé annak, akiről kiderült, hogy politikai tiszt. A bizalmatlanság mély sebet üt Szincov önérzetén, de kommunista hitétől nem tudja megfosztani az iiszkösödő sebnél is fájóbb gyanakvás; van annyi önuralma és akaratereje, hogy kitartson, elviselje a rászakadó lelki gyötrelmeket. Szincov, a „papírnélküli” kommunista bátor helytállásával akarja bebizonyítani, hogy igaz ember, aki joggal kérheti: iratok nélkül is bízzanak benne. Lassan-lassan enyhülnek kínjai, mert egyre jobban érzi, hogy a gyanakvást felváltja a bizalom, olyan parancsnok keze alá jut. aki megérti, bízik benne, már puszta szavára hitelt ad neki, hogy nem ásta el, nem semmisítette meg iratait. Szincov nem tud arról, hogy a vele harcoló Zolotarjov halottnak hitte, és ezért vette el tőle pártkönyvét és iratait. Ez mind kiderül, egykori felettesét is megtalálja, de nem tőlük várja el, hogy igazolják, hanem azt akarja, hogy ilyen kézzelfogható bizonyítékok nélkül is higgyenek puszta szavának. Malinyin komisszár, az egyszerű moszkvai pártmunkás az, aki nem kételkedik Szincovban, ö siet a segítségére legelőször azzal, hogy fegyvert ad a kezébe, a Moszkva ellen indított roham pillanatnyi szüneteiben pedig szorgalmazza, hogy kivizsgálják az ügyét; s így nem a múltjáért, de mostani bátor helytállásáért visszanyerje párttagságát. A regényben való—ÉLŐK ÉS HOLTAK— Konsztantyin Szimonov regénye Sággal jelképpé nő ez' a Malinyin: megtestesítője a soha meg nem tántorodó. az .in:/ mindig hű pártmunkásnak, aki szavak nélkül hirdeti: a tett és nem a papír igazolja az embert. Hat hónap történetét fogja marokra Szimonov: a fasiszta betörésnek a legkegyetlenebb eseményeit, a német véderőnek szinte lefékezhetetlen rohamát és nagy, végzetesnek mondható megtorpanását Moszkva előtt. Mennyi hit és milyen kemény elszántság, mennyi önfeláldozás kellett, hogy a nagy roham Moszkva falai előtt összeomoljon, és nyomában remény gyűljön végig a frontokon, a hátországban és mindenütt a világon, ahol a vörös csillagba vetették hitüket az emberek, hogy a fasiszta fenevad nem éri el célját, de nagy áldozatok árán, kíméletlen harcban megsemmisíthető. Talán nern is volna olyan nagy érdem, ha Szimonov csupán erről a hősi ellenállásról tudósítana, hiszen ezt számos írótársa hasonló művészettel, hasonló hitelességgel megtette — ám ő ott van az elsők között, akik a bizalom kérdését vetették fel és mély elemzését adják, mit jelentett ez a bizalom ezekben a vészteljes napokban, amelyekben annyi szenvedés sújtotta az emberek millióit. Hozzá kell még tennem: a sokszor nyomasztó és ^yötrelmes könyv — amely az idősebb olvasókban bizonyára sok fájdalmas emléket ébreszt — még egy ponton nő nagyra bátor igazmondásával. Szimonov leírja, hogy a német támadás meglepetésként érte a szovjet népet. Hogyan történhetett, hogy ott nyugaton nem álltak készenlétben, a határ szinte védteleiv volt, és az agresszív német véderő ezernyi tankjával és bombázójával legázolhatta fél Ukrajnát, Fehér-OroszorsZágot, és néhány hét leforgása alatt csaknem Moszkváig eljutott. A feleletet Fjodor Fjodorovics Szerpelin élettörténetében olvashatjuk. Szerpelin — akinek ezredében Szincov szolgált — egyik áldozata volt a személyi kultusz következtében 1937-ben végrehajtott „tisztogatási” akciónak. Bírósági ítélet nélkül tíz évet kapott, mert akkoriban egy nem éppen „divatos” elvet vallott, éspedig azt, hogy a hitleri Wehrmacht erejét nem szabad lebecsülni. Letartóztatásakor még német nyelvtudása is súlyosbító körülményként szerepelt, nemkülönben az, hogy a lakásán tartott házkutatás alkalmával megtalálták a német katonai szabályzatok eredeti szövegét. Szerpelin négy évet töltött börtönben, de a meddőn elvesztegetett idő alatt egyetlen egyszer sem okolja a szovjethatalmat azért, amit vele tettek: iszonyú félreértésnek tartotta, tévedésnek, ostobaságnak A kommunizmus azonban szent és makulátlan maradt a szemében. Amikor szabadon engedték — éppen olyan váratlanul, mint ahogy lefogták — megöregedve és testben fáradtan jött ki a börtönből, de a „lelkét nem barázdálták az öregség és a hitetlenség ráncai“. Felmerül a kérdés, vajon a háború előtt kik tartották szükségesnek megfosztani a hadsereget az olyan embertől, mint ő, Szerpelin? No, persze azért nem dől össze a világ. A hadsereg nélkülük is megnyeri a háborút. „De miért nélkülük? Mi értelme ennek?” —: kérdezi Szimonov. Ma, a személyi kultusz felszámolása után Szimonov erről is írhatott, s ez a nyíltság nagy pozitívuma a regénynek, a felzaklató igazságok fényében még nagyobbra nőnek a harcolók, akár hadsereget vezető tábornokokról, akár egyszerű iközlegényekről van szó. A meggyőződés, az eszme éltet — ezt példázza a regény. De éltet a bizalom is, amely sebezhetetlenné teszi a harcoló ember hitét. És ez a hit, az emberben való bizalom az alapja és éltetője a hazaszeretetnek, ez ad erőt a megpróbáltatás nehéz napjaiban is, hogy elviselhessük a háború szenvedéseit és viszontagságait. Szincovot a véletlen összehozza Moszkvában a feleségével'. A legmélyebb öröm forrása a váratlan találkozás, olyan öröm amely megenyhíti a fájdalmas búcsú pillanatait. A harc folyik tovább, és hogy mi lesz Szincovék további sorsa, erre a kérdésre itt, ebben a könyvben nem kapunk feleletet. De tudjuk, hogy Szimonov folytatja személyes háborús élményeinek elmondását, jövőre talán kezünkbe kerül az Élők és holtak folytatása, és így teljesebbé válik majd a kép, amelyet az tró a hősi ellenállásról, a bizalomról és a hazaszeretetről megfestett. EGRI VIKTOR 14
