A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-05-20 / 20. szám
uÜÄÄ Kép az ország belsejéből L. Katla Izlandi lény munka közben a Bálnák-szigetén Kikötőben és a tens er en Baráti hívásra indultam a viszonylag ismeretlen Izlandba, az északi sarkkör széli magányos szigetre, melynek 103,00 négyzetkilométernyi területe csak valamivel kisebb Csehszlovákiánál, de lakóinak száma, jóval kevesebb, csak 170 000. A sziget felületének mintegy 14 százalékát jiég borltja. A tengerpart menti városokat, településeket sikerült megismernem. A tengerrel körülölelt fővárosban többször hallottam, ha rövid idő alatt akarom megismerni Izlandot, menjek ki a kikötőbe, az az ország szíve. Ezzel a tanáccsal jutottam el a sokatmondó helyre, a sziget gazdasági életének lüktető középpontjába. A kikötőben megtudtam, hogy Izlandnak még a századforduló idején nem volt kereskedelmi hajóparkja és hullámtörővel rendelkező kikötője. Ma a kereskedelmi flotta közel 500 nagyobb halász-hajóval és több mint száz más nagy hajóval rendelkezik. A kikötő élénk képet ad a szigetország gazdaságáról, kereskedelméről. Életet jelentő csere bonyolódik le itt az ország számára. Ide hozzák az elsőrendű közszükségleti cikkeket: a gabonát, sót és innen hajózzák el a halhegyeket a világ minden tájára. Mand legfontosabb exportcikkei: a konzerváldtlan hal, a sózott hal, fagyasztott és mélyhűtött hal, tőkehalzsír, halliszt, sózott hering. Az ország legfontosabb külkereskedelmi partnere: Anglia és az Egyesült Államok voltak. Ebből a két országból származott importjának kb. 40 százaléka. De az angolokkal 1952-iben keletkezett halászati vita visszaesést okozott a két ország kereskedelmében. Az 1953-ban megkötött szovjetizlandi árucsere-forgalmi megállapodás következtében pedig a Szovjetunió került az izlandi exportban a második helyre. Azóta egyre szélesedik a demokratikus világpiac országaival való kereskedelme. S míg a hajók fedélzetén csikorognak a hajócsigák, búgnak a daruk, rakodnak a kikötő munkásai, s a halászok újabb vadászutakra készülnek, megismerkedtem velük, bepillantottam nehéz életkörülményeikbe. Sokan panaszkodtak, különösen a fiatalabbak közül, akik családtalanul, otthontalanul és céltalanul lődörögnek munkájuk végeztével a kikötőben. Hiába keresnek többet az izlandi dolgozókhoz viszonyítva, nem várja őket senki; kockázattal szerzett keresetüket, mivel másutt nem tudják, a zugkocsmákban költik el, a szeszcsempészeket gazdagítva. Egy alalommal ismerőseim meghívtak egy izlandi herínghalász trolerra, mely Nyugat-Grönlandba indult halászatra, mivel az északi pántok mentén ívik a hering. A haján a halászok mellett sok olyan fiatallal Is megismerkedtem, akik a szomszédos országokhál jötek: Svédországból, Dániából, Norvégiából, hogy munkájukkal ikeresség meg tanulásuk költségeit. A kaladosnak ígérkező heringhalászatra kíváncsiságból elindultam, nyomon követni a heringcsapatokat, mint a sirályok és a bálnák. Alighogy elhagytuk a kikötőt, hajónk gyorsan haladt északra. Egyszeriben eltűnt a magányos szigetország, s gigantikus Jégtömbök közé úsztunk. Grönlad nyugati partjai felé, Narssarssua-quanál készültünk kikötni. De az erősödő szél oly magasra csapta a hullámokat, hogy egyre távolabb sodródtunk a parttól. Visszafordultam volna, de már késő volt megbánni elhatározásomat. Segítenem kellett tovább. Otromba gumiköténnyel nyakamban mosogattam az edényeket a ritkább halfajták száméra. Igyekeztem, hisz ez volt az ára nézelődésemnek. Negyedik napon jéghegy közé ékelődtünk. Megállt hajónk, és úgy éreztem, megállt az élét. Szokatlan vihar tombolt a tengeren. Hirtelen jött, nem jelezte a rádió. A tekintetekből és a megfeszített munkából éreztem; hogy a természet játékszereivé váltunk. A vihar rázott és jég ölelte hajónkat. A félelemnél is jobban kínzott a bőröm alá szúró jeges hideg. Egy reggel, három nap múltán kiszabadultunk a jég félelmetes öleléséből. Újból a nyílt tengeren hányódtunk heringhalászatra készen. Szerencsénk volt: „heringvonulés nyugat felé, 200 méteren” — üvöltötte végre a hajó mikrofonja. A fényszórók kigyúltak, s végigpásztázták a vizet. Bámulatos gyorsasággal két csónak ereszkedett a mélybe a halászokkal. Viszonylag lassan távolodtak hajónktól, hogy minél mélyebbre állíthassák óriási hálójukat, s így több tonna beringet keríthessenek be. — Jó fogás volt — mondták a halászok egy idő múlva, amint a hajó oldalához sodorták a boringgel telt hálót, s a zsákmány egy részét néhány órával később megfagyasztották. GULYAS ANITA Herlnghaiászok Nyugat-Grönland partjainál Több kilométer hosszú szárított halhegyek a halásztaluk partjainál
