A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-05-06 / 18. szám
Munka és művészet A munka mint motívum már ősidők őta nagy szerepet Játszott a képzőművészetben. Az óegyiptomi művészek domborművel gyakran ábrázoltak munkafolyamatokat: szántó-vető parasztokat, kutakat ásó, piramisokat építő kőműveseket Igaz, hogy ezekbjén a valóságábrázolásokban nem volt még semmiféle társadalmi bírálat. Az azonban dicséretére válik az egyiptomi képzőművészetnek, hogy nem csupán fáraóknak te hadvezéreknek emelt emléket, hanem megörökítette az ókor csodálatos építészeti remekelnek építőit, nem ügy, mint a görögök te a rómaiak, akik csupán Isteneket, főpapokat, császárokat te mesebeli hősöket faragtak kőbe meg márványba, öntöttek bronzba és festettek falra. Mintha — ahogyan ezt Bert Brecht mondja — csupán csak királyok léteztek volna, mintha Théba hét kapujának oszlopköveit ők hordták volna össze hátukon. A kereszténység művészetében csupán a szentek életére és halálára bukkanunk rál A gótikában viszont az embfejr malesztért könyörgő ős a túlvllágl üdvözülésre váró lény volt. Az Ima és az isten dicsérete a fő téma, csupán a reneszánsz fedezte fel ismét a munkát és a dolgozó embert. Ekkor azonban az ábrázolás még túl Idillikus volt. Am a való világnak e korabeli müvé-Millet: Kalésxszedók szi tükörképe korántsem volt olyan émelyítően édeskés te kiagyalt, mint későbben, a barokk te a rokokó idejében. A munka te a dolgozó ember a németalföldi polgárság festőinek müveiben válik központi témává. A flamand Pieter Breughel képein minden szentlmentalltás, szépítés te idealizálás nélkül lép fel főszereplőként az egyszerű, nyers rabelals-1 ecsetvonásokkal megfejtet Jószívű falusi nép. Pieter Breughel azonban még nem vette fezre a földesurak, nemesek és a parasztok közti antagonlzmust. Ezt Jóval későbben utána, a párizsi 1848-as forradalom egyik résztvevője, J. F. Millet — maga is falusi proletár — fedezi fel. Millet már látja és művészetében tudatosítja Is az osztályharcot, csakúgy, mint Courbet: Szemv&logatíi Van Gogh: Aratás Fr. Maserael: KávehordA lány az utána Jövő G. Oourbet, Vincent van Gogh vagy pedig H. Daumier. A huszadik században a városi és falusi proletár már polgárjogot nyer a képzőművészetben. Franciák, németok, oroszok, csehek és magyarok, valamint a mexikói grafikusok már érzik a vihar érkezését, és képeik gyakran a nemzetközi proletariátus győzelmének a megjövendélásei. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom aztán végérvényesen központi tárnává léptette elő a munkát te a munka hőseit. Azóta pedig a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország festője, szobrásza, sőt a tőkés országok számos haladó művésze megalkotta a dolgozó ember ércnél maradandóbb emlékművét. —«1— 17
