A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-04-29 / 17. szám

A. Maillol: Did akt Elkésett megem Két szép, bronzszoborszerfl lába Ady Endre „Májusi zápor után“ című versét és Arlstld Maillol „Pontonná" szobrát Juttatta eszembe. Ugyanakkor bűntudat lett úrrá rajtam, hogy elfeledkeztem korunk egyik legnagyobb szob­rászának Jublleumárél. Az elmúlt év végén ünnepelte ugyanis a művelt világ Arlstld Maillol (1861—1944) szü­letésének százéves évfordulóját, aki a Föld­közi-tenger partján lévő Banyul-sur-Merben, Rouslllon szőlőhegyei között született. A köze­li Port-Vendres (Vénusz kikötője) a táj antik múltját Idézi. Valamikor görög telepesek lak­tak Itt, akiket később a rómaiak váltottak fel. A spanyol határ alig néhány lépésnyire van ettől a francia városkától, amely etno­gráfiaiig spanyol Katalánénak szerves része. A szülőföld sajátossága nagy befolyással van A. Maillol művészetének későbbi korsza­kára, amikor Is a művész a festő ecsetjét a szobrász vésőjével cseréli fel. Mert A. Mail­lol mint festő kezdte pályafutását. Párizsban az £cole des Beaux-Arts-ban végzi tanulmá­nyait, ám az iskola semmit sem nyújt neki és saját bevallása szerint — ezek az évek fölöslegesen elvesztett esztendők voltak. Első példaképe Gaugin, majd Maurice Dents volt. A festő korszakot a taplsserle korszaka vált­ja fel. A Musée Cluny-ban A. Maillol felfedez­te a középkori taplsserle szépségeit, és haza­térve szülővárosába gobelin műhelyt nyit. Szembaja azonban arra kényszeríti, hogy fel­hagyjon a taplsserle készítéssel. A századforduló meghozza a döntést: szob­rász lesz, bár fájó szívvel Jelenti ki, hogy ,,a taplsszerlák korszakában éltem át életem legboldogabb napjait“. Ezerktlencszázkettőben Ambrolse Vollard rendezi meg A. Maillol első kiállítását. Ami­kor a tárlaton Jelenlévő Rodln megpillantot­ta a kezdő szobrásznak „Léda“ című apró bronz plasztikáját, elragadtatva mondotta: „Es­küszöm, nem Ismerek a modern szobrászat­ban. még egy ilyen alkotást, amely annyira tiszta és szép lenne, mint ez a kis remekműi" Érdekes, hogy ez a két nagy művész, Eu­­rója két óriása, akikhez talán Maillol földijét, E. A. Bourdellet lehet hasonlítani, nagyon tisztelték egymást, bár művészetük ellentétes volt. Es bizony nagyon nehezen fognánk fel A. Maillol nagyságát, ha életmű­vét nem szembesítenénk Rodlnéval. Rodln és Impresszionista alkotó módsze­rével, amellyel a röpke pillantott rögzítette, A. Maillol harmóniája és marandóság-keresése Bevallom, Igen furcsa véletlen játszott közre e cikk megírásánál. Az első meleg tavaszi vasárnapon kimentem a város pere­mére, a szőlőhegyek aljába, ahol a kertek belevesznek a búzamezőkbe és ahol a simo­gató napsugarak már elővarázsolták a bátor­talan halványzöld rügyeket bokrokon, fákon egyaránt. Fiatal lányt pillantottam meg az egyik kertben. Lehajolva, keresett valamit a fűben. A. Malllal: Vénusz A. Maillol: Vénusz áll szemben. Példaképe az antik művészet volt, amit nagyrészt szülőföldje antik múlt­jának tudhatunk be. Alkotásában a korai gö­rög plasztika eszménye éled újjá. Művét a zári tormák, a három dimenziós és archltek­­tonlkus szemlélet, valamint az anyag egyen­súlya Jellemzi. Bátran elmondhatjuk róla, hogy mindig anyagban gondolkozottl Nagyon szerette a természetet, ám mégsem dolgozott a természet után. Ritkán volt mo­dellje. Ennek ellenére mégis a valóságsze­retet volt legdöntőbb alkotásában. Meg 1$ mondotta: „Azt mondják, hogy nem szeretem a természetet. Csakis azt szereteml Mindent, amit alkottam, a természetben találtam meg. Am hűen ábrázolni valamit, az még nem Jelent művészetet. Aki, mondjuk, modell után megmintázott egy meztelen nőt, az még nem alkotott szobrot!4 A. Maliiéiról valóban elmondhatjuk, hogy „szobrai az élet költeményei“. Rímek és versek helyett formákkal fejezi ki magát. —el— A. Maillol: Nyár (részlet)

Next

/
Oldalképek
Tartalom