A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-04-22 / 16. szám

* Sí, or/tzS/s/Sss/e//e£/ef«* 16

írók és

Akit tisztelünk, szeretünk, azzal mindenkor örömmel találkozunk. Kezet rázunk és azonnal az örök kérdéssel állunk elő: hogy vagy, mi újság?

Újságra, újdonságra kíváncsi az ember. Nem szűnő érdeklődéssel fordítja fejét, fülét a világ felé, melyben él, és alig akad valaki, aki ne a holnap felé tekintene érdeklődéssel, aki a tegnapelőtti dolgokon tűnődne.

— Hogy vagy, mi újság? — kérdezik az emberek szüntelen.

Am az olvasó és az iró találkozása többféleképpen történik. Nem egy, sem kettő az ismerős. De a legtöbb esetben sohasem fogunk kezet, nem emeljük meg egymás előtt kalapunkat, és nem beszélgetünk egyéni problémáinkról. A gondolatok találkoznak csak egy bizonyos gyújtóponton, ha az író szándéka az olvasóé is.

Az író szándéka, hogy az általa ismert és a benne kialakult világképet: a társadalom, az ember bonyolult viszonyait, gondjának, örömének okait és okozatait a hasonlatok, szóképek, metaforák áttételein, az írás eszközével juttassa el az olvasóhoz.

Az olvasó ugyancsak áttételeken: a szándék, az idő, az igényesség, műveltség; belső és külső hatások áttételein jut el addig, hogy mindennapi szükségletté váljon számára a könyv. S ha már azzá vált, akkor alakul találkozássá, ismerkedéssé a viszony.

— Jóreggelt olvasó! — köszönnek a könyvek a boltok, könyvtárak polcain. És az olva-ó tartózkodóan felel vissza: — jó reggelt, könyv! — majd kézbeveszi, megforgatja, belelapoz, és az író — ha mai, ha élő — szinte érzi a forgatást. Várja, mi lesz vele. Visszakerül a polcra, vagy maradandó lesz-e a találkozás. A könyv elindul: táskában, zsebben, hogy a munka szüneteiben, munka után vonaton és odahaza, a találkozás barátsággá érjen; ha arra érdemes az írás.

Ha jó a könyv, az olvasó Ismeretlenül is barátságot fogad az íróval és elgondolja, jó lenne egyszer elbeszélgetni is vele. Akárhol. Vonaton, mezőn, gyárban vagy otthon. Kifaggatni az írót emberségéről, szaván fogni, hitelesítettni mindazt, amit leírt. Mindez kívánsága az olvasónak, ha mai íróról van szó.

E személyes találkozásoknak leheolvasók

tősége az utóbbi évek folyamán adva volt és advan van ma is. Évenként márciusban tartjuk a könyv hónapját, és ilyenkor nem is hétköznapi, de ünnepi találkozásokat rendezünk a könyv tiszteletére.

Az író és az olvasó találkozása, úgy vélem, az író számára nyújt maradandóbb élményt. Ilyenkor döbbenti meg az olvasó sokirányú érdeklődése: a számonkérés, felelősségrevonás, mit tett jól és mit hibásán. Emberek, arcok merülnek fel a megjelent tömegből. Fejkendők, őszülő fejek, vagy ifjú kíváncsiskodók: ismerősök, mert sorra idéznek mondatokat, fogalmakat, egész vagy részigazságokat. Ismerősök, hiszen ők már ismernek. Egy regény, elbeszélés, vers vagy színmű kapcsolja hozzánk, és az ilyen személyes találkozás gyakran szinte szembesítés. Az olvasó szembesíti a művet az íróval.

A hazai magyar írók nem egy esetben álltak így szemben az olvasóval. Az utóbbi esztendőkben sok-sok találkozót rendeztek a Csemadok helyi szervezetei, a népkönyvtárak, hogy a szembesítés megtörténjen, és személyes barátságot is kössünk azokkal, akik nem men*ek el üres kézzel, ismeretségkötés nélkül a könyvesboltokból, könyvtárakból. . És e személyes találkozások alkalmával kapott megbízatások egyre mélyebb felelősségtudattal töltenek el mindenkit, aki tollat vesz a kezébe, azzal a szándékkal, hogy hitet tegyen a nép igazsága mellett. Ilyenkor akár dicséretet, vagy netán elmarasztalást kap az író, ez mindenképpen mélyíti a kapcsolatot. A dicséret megelégedéssel tölti el, az elmarasztalás felelősségteljesebb munkára ösztönzi az írót. A barátság azonban tartós marad. E találkozások után az olvasó szívélyesebben köszön vissza a könyvnek, ha az a legközelebbi találkozáskor így szól le a könyvespolcról: — Jó reggelt olvasó! —

Az Ismerős Ilyenkor már így köszön vissza:

— Jóreggelt, könyv, mi újság?

így tiszteljük meg egymást, ilyen egyszerűen, közvetlenül a találkozások után: örök barátságot fogadva író és olvasó.

De legyen így akkor is, ha személyesen soha nem találkozik az olvasó az4 íróval. Ez az író kívánsága.

— gyi —

Vlach J. felvétele

GYURCSÖ ISTVÁN :

Lány a Dunaparton

Hirtelen, ki tudja miért, könnye hull:

este van, lement a Nap is, alkonyul.

Az a két szembogár előbb nevetett:

sugárzó délután volt, de este lett.

Ki tudja, honnan van ez a borulás,

s kinek szólt egy perce még a pirulás.

Akire várt, az nem jött meg, este van.

Ki látja most, hogy a szája festve van.

Könnyét sem látja senki így, én csupán:

— szívében beborult ez a délután.

9