A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-04-15 / 15. szám

fogások A tegnapot már csak az albumok őrzik és csak a munkaeredmények, melyeket a brün­­rii Vasútépítő Nemzeti Vállalat Igazgatósá­ga jogosan értékel úgy, mint a sok közül a legjobbat. Kinövi ruháját az élet, újat kell szabni számára. Itt, Cesk'á Tfebován is szabják. Hét kilo­méter hosszúra és ezer méter szélesre. Lépten-nyomon források bugyognak, és az új rendezőpályaudvar dolgozói gumi­csizmában élik az életet. így: az életet. Munkából munkába, ebédről ebédre és gyűlésre: de még szórakozásra is gumicsiz­mában járnak. A hat nagyméretű kotrógép, a tiz talajgyalu, seregnyi teherautó és út­henger körül cuppog a sár. Szondázógé­pek oltják a sarat kőkemény anyaggá. Egymillióháromszázezer köbméter föld moz­dult meg eddig, hogy a rendezőpályaudvar vonatok, szerelvények százait fogadhassa és küldhesse, rendeltetési helyükre. Emberek, gépek I — eredmények. A tfebovai részlegen Rezniíek mérnököt keresem. Kunyhó a tájban. Ez volna? Szer­számos kamrának nézem. Josef Reznlöek gumicsizmában, fülessapkában fogad. Hu­— A tavasz jöhetne már — Kedélyes pillanat szonhat éves. Csákányozó munkásnak néz­ném, ha nem tudnám, hogy egy fontos részleg vezetője. Burián mestert kapom kísérőnek, aki egy gödörhöz vezet. — Itt vannak — mondja —, magyarok. Minden részlegen megtalálja őket. Negye­dik éve túrják,tapossák itt a földet, és nem tudnám kiválasztani közülük, ki a legjobb, mert mind példás munkát végez. Velük épít­jük a pályaudvart. Én a gödör tetejéről kérdezek és az árok fenekéről faluk neveit hallom: Udvard, Bény, Lót, Szete, Pózba, Bart, Ojlót, Csitár, Kolta... Nem sorolom: emberek. Országépítők. Hő­­rlk László, Veres Pál, Udvardí Imre, Kor­pás András, Valent Imre, Jozef Sulák, Ur­­bancsek József, Mészáros Béla, Mézes Fe­renc, Ján Miőík, Jozef Kováé, Gerliáth Jó­zsef ... Sorolhatnám hetvenig. Emberek. Csákányt és lapátot forgatók. Nem látja őket senki, aki erre utazik. Az utazó kinéz a vonat ablakán, ha a kiáltást hallja: Ceská TJe­­bová: Füstöt lát, komor épületet, a bronz­huzalok merevítő acéltornyait, de nem lát túl a siető tehervonatok sokaságán. Pedig ott áll egy betonkeverő s mellette Nagy Vilmos, tizenhét éves udvardi fiú, aki hét hónapja keveri a sárga homokat és a szür­ke cementet. Nagy Vilmos, aki a távolsági pótlékkal együtt ezerhatszáz koronát keres és minden héten hétszáz kilométert utazik hetvened magával, de ezt még megtoldja azzal, hogy a hét közepén, minden csütörtökön elfut vele a vonat Érsékújvárba majd vissza, mert gépkocsivezetést tanul. Üzemi költségen. Aki áprilisban járná meg a hétkilométeres építkezést, nehezen hinné el, hogy térdig érő sár és hó fogadta márciusban a láto­gatót. A pihenő fabódéban naftakályha ég­ne, de ilyen tavaszi időben már nincs vé­telezés. így mondják. A késel tél kiesett a tervből. Ki számított ezzel? A tavaszi cin­kék helyett csak a vonatok fütyülnek és reggelenként a teherautó kerekei, meg a betonkeverő csikorog, amíg az olaj felme­legszik a sietős járaton. Tavasszal íelemelegszik az olaj, a motor, a szív. Az a szív, mely erővel látja el, me­legíti a csallóközi, szlovákiai embert, ki ha­zánk középső részében a cseh és szlovák dolgozókkal együtt nagy müvet épít. (gyt) Bílanská Anna Nagy Vilmos lílvardrul Földgyalu Fmber — természet — gépi

Next

/
Oldalképek
Tartalom