A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-25 / 12. szám
FODOR JÓZSEF: Sok beszédnek sok az alja Ha elképzelek egy arany világot (bizonyára eljövend), amelyben minden megvalósul, ami emberi, szép, kívánnivaló; amikor -az elnyomást megörökíteni óhajtva, sehol a világon nem támaszkodnak többé a fegyverekre; megszűnnek a rabszolgatartók, kizsákmányolások és a háborúk: — mindehhez, amit ebben a szép világban elképzelek, még hozzáteszek valamit Azt, hogy megszűnik benne a szerteszét, nyilvános üléseinken olyan gyakran tapasztalt tartalomnéiküli bőbeszédűség és — a személyi kér elések végnélküli felsorolása. Nem túlzás ez kérem, a világért sem. Ez az ömlékeny, lagymatag, magát-elengedő, korlátok nélküli ön-közlés (ne mosolyogjunk. írók. mi se vagyunk kivételek) életünk egyik rákfenéje A múltkoriban egy gyűlésen voltam, többek közt, ahol fontos dolgokról való beszámolót ígértek Miután amolyan vezetőségi ülésről volt szó, válogatott közönség volt együtt; minden egyes tagja a maga helyén valaki; tehát már sok túl mindenen. amit valamely tanfolyam szeminárium alapfokozatában tanítanak. A bevezetést mondp szónok jó egy és egynegyed órát beszélt, hangja a helyzetnek megfelelően ünnepi volt. Nyilvánvalóan afeletti aggódásában, hogy a beavatott közönség kétségbe vonja kellő ismereteit — vagy hogy valami hiány lesz az alaposságot illetően : a bevezető visszament „a világ teremtéséig“; és eme „rövid" bevezető után átadta a szót az előadónak. Az előadó elővette a papirosokat és szintén a helyzethez méltó ünnepélyességgel, hol magas hol mély hangon, hol a mondandóta kiemelve, hol az egyszerűbb olvasás hangján, de mindig magasztosan, két óra hosszat olvasott A szövegből a legelemibb kérdéseket illetően szintén semmi sem hiányzott; tehát majdnem pontosan ugyanaz volt benne, amit a bevezető szónok már elmon dott És amit. a kifejezések jelzők, mondanivalók összessé gével, az újságok anyagából éppen eléggé ismerünk. A hallgatók várták, hogy megtudják, miért is hívták öszsze őket, némelyiket messzi vidékről. A szokásos csend, aztán, maguknak hozzászólási alapot teremtve, felszólaltak egyesek; jólinformáitságukat mutatva, szintén bőbeszédűen ismételgették a szónok által már elmondottakat; nyilván azért, hogy a már jól ismert dolgokat emlékezetbe véssék. Amelyik mást mondott, az személyes ügyeivel, sérelmeivel hozakodott elő, érdemeit el nem felejtve, amelyeket szerinte a népi demokrácia nem honorál eléggé. Természetesen, a bőbeszédűség a személyi dolgokban is megnyilatkozott; az ősi tudományos tétel bizonyos módosulásával úgy gondolván, valamiképpen mindegyik, hogy a nagy dumába mártózott test annyit nyer súlyában, amennyi az általa kiszorított többi beszélő súlya. Mindenesetre úgy látszik, beszédes nép vagyunk De az ember, mindent megértve is, enynyi terjengős beszéd után mégiscsak megkérdi magában: nem lehetne-e a gyakran bizony semmit (és nemegyszer csupán szereplésért való magamutatást) elintézni rövidebben? Adva van bizonyos szükséges fontos mondanivaló, amelynek ügyében az ülés összejött. Miért nem vágnak bele az előadók (tisztelet a kivételnek) a lényegbe; miért nem mondják el végtelen sallangoktól mentesen mondanivalójukat? Miért kell az időt lopni, próbára tenni a türelmet: és a sok közhellyel, unalomig ismételt frázissal, köntörfalazással, és a szabatos beszéd hiányában fölösleges visszatérésekkel ízetlenné tenni a tárgykört, amely bizonyára nagyfontosságú ha ügyében messze földről összejöttek az emberek. Ezekről a hibákról szólni kell, tudatosítanunk kell magunkban. purcsa kép alakul ki az em* berben egy-egy ilyen túl sok beszéddel nyújtott és a lényeget elmosó gyűlésen. (Szerencsére, másféle gyűléseket is láttam.) Úgy tűnik fel néha egy ilyen gyűlés, a hosszú beszédekkel, ismétlésekkel, mintha senki se várna tőle különös tudni- és mondanivalókat, a lényeg az, hogy az ember ott legyen, s a szertartás lefolyjon; hogy aztán kipipálhassuk a tervben, hogy a gyűlés megtörtént. A rítusoknak tisztelet és becsület, dehát elvégre izzó életünk aktuális kérdéseit, szükségességeit tárgyaló üléseinknek mégse volna szabad a derék és illusztris szokványok (ezeket önkéntelen is utánozva) kaptafájára venni. A tárgykörök komolyanvevésének érdekében jó volna az önfegyelem, a tárgyszerűség, a magvasság, bizony! Mellőzzük a hosszú és magtalan dikciókat. Hiszen nem olyan kevés a mondanivaló, a probléma életünkben, hogy fölösleges sallangokkal, frázisokkal hígított beszédekkel töltsük el a drága időt. , (Élet és Irodalom) A fogadtatás, amiben otthon részesültem, enyhén szólva, meglepett. Asszonykám körülöttem dorombolt kedves ételemet — cs'rkepaprikast galuskával — tálalta fel. Karcsú palackban jófajta modori nedű is került az asztalra. — Milyen családi ünnepről sikerült ismét megfeledkeznem? — puhatolóztam diplomatikusan — Semmilyenről — hangzott a meg nyugtató válasz — Tegnap mocorogtál, torkig vagy a hideg vacsorákkal Ma vöt szabadságom van meg akartalak lepni Ennyi az eqész. Megérdemlőd a jó fala tot, annyit gürcsölsz ériem — Mondasz valamit - dagadozott met lem az elismerő szavaktól — El sem hinnéd, mennyi kellemetlenséget kell lenyelnem a hivatalban Például ma. híva tolt az osztályfőnök Ker’hazi kartárs és nem éppen kartársiasan rám fórmedt, mi van a 2. számú üzemnek szóló köriévé lekkel. Megkao’ák mondom, lessék megnézni a postaként,met M- az, hoqu oosta könyv, mordult fel Kertházi. az üzem tfz percnyi járás tőlünk, személyesen is kézbesíthettétek volna. Hohó, nem oda Buda, indítottam meg az ellentámadást, nekem hivatalos elismervényre van szükségem, mit kezdenék néhány olvashatatlan aláírással? Kertházi legyintett, és arról képzelt, hűbelebalázs módjára lehet kezeltyűbe dudálni a megrögzött bürokratákat. Lelkesen helyeseltem, a bürokráciát fel kell számolni, de miért macerái mindig engem? — Ne izgasd fel magad, árt a májadnak — csitítgatott feleségem —, tudom, a rend és a pontosság a vesszőparipád. — Angyal vagy. Bár csak a Kertházi is ilyen megértő lenne velem szemben. Azt képzeli hűbelebalázs módjára lehet kezelni a körleveleket. Na, mindegy, kihörpintem a borocskámat és megyek mosogatni — igyekeztem viszonozni a pompás lakomát. A válasz mellbe csapott. — Ne fáradj, elvégzem egyedül. Inkább dőlj le á heverőre és pihend ki a napi fáradalmakat. Meghatott ez a gyengéd gondoskodás. Drága kincs az én asszonykám, micsoda felbecsülhetetlen érték. Noha a természet alacsony termettel áldotta meg, ezekben a pillanatokban hihetlenül megnőtt szememben. Feltápászkodtam az asztal mellől. — Nem tudod, hova tettem a televízióműsort? — Nem — hangzott a bizonytalan válasz. — Különben elfelejtettem, megmondani, a készülék nem játszik. — Bedöglött? — Igazán nem tehetek róla — magyarázkodott megszeppent asszonykám. — Délelőtt átjöttek a szomszédból a gyerekek, bekapcsoltam a televíziót, nézték egy darabig és egyszerre elszökött a kép. Esküdöztek, egy újjal sem nyúltak hozzá ... — Ne búsulj, nem dőlt össze a világ — nyugtattam meg, elhívjuk a szerelőt, — Igen, de szegről nem lehet őt leakasztani, és ma este sportot közvetítenek. Janiék is biztosan átjönnek. — Na és, a Csehszlovákia—Kanada meccs olyan rendkívüli sportesemény, amelyet a jégstadionban kell megnézni, nem pedig a televízióba. . Ha Janit annyira érdekli a jégkorong, szerzett volna magának jegyet. Ügy mint én — vágtam ki büszkén — Nem is tudtam, hogy téged ennyire érdekel a jégkorong ... — A közönséges ligamérkőzésekre fütyülök, de Kanadát nem hagyhatom ki. Két jegyet kapott a vállalatunk, az egyikkel az én önfeláldozó munkámat jutalmazták meg. Ügy bizony. 12