A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-04 / 9. szám
gen világba lép ... A fejhallgató először csak sercegett, aztán sípolni kezdett, és ahogy a kondenzátor bakelit gombjához nyúltam, a holt anyag nyelvén egy dallam csendült fel. Az elektroncső fekete tetején apró piros fény világított át. Pompás érzés, minden fáradságot megér. Csak el kell fordítani a gombot és máris egy idegen ország embere beszél hozzám ... Egy mozdulat és olyan pásztorsíp hanglát hallom, amelyet életemben nem láttam még. Igen, úl világba léptem. Tudtam ezt, és azt Is éreztem, hogy ez a világ klnyültotta utánam a kezét, hív és magának követel... A WD-250 típusú horizontális fúrógépet csapán egy ember kezeli A 'kinek az életében szerepet kapnak az elektroncsövek, az az ember egyszerre nyugtalanná válik, ismeretek utáni vágy fogja el, szűknek érzi a környezetét. Tapasztalásból mondom ezt... Es tizenöt év alatt meggyőződéssé érett bennem e tapasztalat... Tizenöt évvel ezelőtt falun hosszúk voltak a novemberi napok; a mezei munka kevés, a kitartóan permetező őszi eső sok, bent a konyhában Jó meleg és a készülő ebéd illata. A tűzhelyen, a parázs között vörösréz forrasztópáka izzott. Rádiót csináltam ... Furnérlemez dobozba apró, piros és fekete ellenállásokat, karcsú barna blokkokat és egy 500 cm-es forgatható sárgaréz kondenzátort szereltem. Ügy emlékszem... Az elektroncső, körtealakú, füstös, fekete tetejű KC-1 típusú, telepesfütésű cső... A csodálatos készülék szive és lelke várakozásteljes tisztelettel töltött el. Hm, csodálatos készülék ... Most már tudom, hogy nem volt abban semmi csodálatos. Egyszerű, primitív egycsöves rádióvevő volt, amely mások által felfedezett törvényszerűségek szerint működött. De, ha valaki olyan tervrajzok alapján készít egy készüléket, amelyekhez lényegében nem ért, amelyeknek az értelme Ismeretlen homályba burkolózik előle és kemény munkával, szinte erejét meghaladó szívóssággal kell behatolnia a titkaikba, ebben már benne van a csodálatosnak egy eleme... En akkor tudtam szántani és kaszálni, cséplésnél napokig kévét adogatni, vagy zsákokat hordani, de az elektromos hullámokhoz nem éltettem ... Nem is hitte senki, hogy a készülék megszólal. Hogyan... miért szólalna meg? Az talán csak úgy van... Egy halom apró vacakot összekötni drótokkal és máris zenét hallgathat az ember?! Na nem — mondták az ismerősök —, abból semmi sem leszl Megszólalt... Amikor fejemen a fülhallgatóval először kapcsoltam be a készüléket, úgy dobogott a szivem, mint talán még soha azóta, és a kezem reszketett, ahogy a hangoló kondenzátor gombját elcsavartam. Miért? Talán azért, mert ez ember mindig (szorongó meghatottságot érez, amikor egy számára ide-Engedtem a hívásnak ... Két év múlva a dubnicai Vorosilov Üzemben dolgoztam. A horizontális fúrógépet itt ismertem meg. Plzeftben készült a monstrum, rajta volt a Skoda-Jelvény. Ketten dolgoztunk rajta; én, a tanuló segédmunkás és Matej, a mester. A gép öt méter magas lehetett, és a vasak súlyát, amelyket megmunkáltunk vele, tonnákban mértük. Óriási, kikötő-daru konstrukciókat fúrtunk, martunk és esztergályoztunk. Nehezen magyarázható érzés, ahogvan a faluról Jött ember először nézi, hogyan merül az acélkés az anyagba, hogyan pörög a tengely forgása nyomán a csuklónyl vastag acélkéken csillogó, spirálalakú vasíorgácskígyő, és hallgattja a villanymotor erős moraját. Akkor értettem meg: lehet a munka szenvedély, és ha olyan munkába igyekszik reggel az ember, amely érdekli és egészen lefoglalja, önkéntelenül is siet a munkahelyére. A Jelenben vagyunk... A plzenl V. I. Lenin Művekben két régi ismerősömmel találkoztam; az elektroncsővel és a horizontális fúrógéppel. A gép egyszerű dolognak tűnik, természetesnek, senkinek sem Jut eszébe csodálkozni rajta, hogy fut és dolgozik, de ha tökéletesen megértetted működése törvényszerűségeit, beleláttál morajló zúgásának titkaiba, egy életre szóló csodálatot olt beléd, a teremtő emberi ész iránt. Nézzük csak! íme itt a régi ismerős góliát... De hol van Matej mester... A tíz év előtti munkatárs, akinek ismereteit és tapasztalatait úgy szerettem volna akkor a magaménak tudni? Nincs itt, nem nyomogatta a piros, zöld és kék gombokat... Nagy tolómércéje sem csillog a csarnok üvegfalán beszökő bágyadt napfényben ... Persze, azóta egy évtized múlt el. Matej mester talán még mindig Dubnlcán dolgozik, de ez a gép itt már nem a régi ,.horizontka”, hanem egy WD-250 típusú fúrógép, la ! megmunkálógépipar, remeke... Nála én felesleges lennék, ezt egy ember kezeli csupán, mondjuk Mate) mester... Az én helyemet, a segédmunkás helyét, pedig, az az acélszürke szekrény foglalta el ott... A belsejében a másik ismerős; elektroncsövek és ellenállások... Mit is csináltam én akkor? Csillogó, nikkelezett kerekeket forgattam el, hogy a gép tengelye előre nyomuljon vagy visszahúzódjon, állítókarokat, kallantyúkat tettem át más helyzetbe, hogy a kés futása meglassuljon vagy felgyorsuljon... Matej mester a munkadarabnál állt, vagy lovaglóülésben ült a soktonnás vaskonstrukció tetején A pllzeni V. I. Lenin Művekben készítették köztársaságunk legnagyobb megmnnkálógépét, a SIU 400 tipnsft óriási esztergapadot m ember A SIU 400 esztergapadot a Vitkov Icai Vasművekben helyezték üzembe. A gép 430 tonna súlyú. 160 tonnás, bárminő méter bosszú és négy méteres átmérőjű munkadarabokat lebet vele megmunkálni. Mecbanlzált és antomatlzilt mozgatóberendezéseivel a világ legjobb megmunkálógépel közé tartozik és kiabál4:; elég ... sok ... kicsit Jobbra ... vissza...! Ha Ma tej mester itt lenne és ezen a gépen dolgozna, most az elektroncsöveket „dirigálná”. Sokkal kőnynyebb dolga lenne, mert csak a gombokat nyomogatná, az Indikátorok mutatóját figyelné és nem kellene a fülsiketítő zajban és csattogásban kiabálnia. — Jobban dolgoznak azok a csövek, mint én dolgoztam? — kérdezném. — Bizony Jobban — mondaná —, ne haragudj, te is megálltad a helyedet, de ezek érzékenyebbek, pontosabbak. Jő érzés egy évtized múltán ismerősökkel találkozni. Az ember szinte plasztikusan érzékeli az elmúlt időt és megnyugszik. Otthagyta bár a gépeket, de a helye nem maradt üresen... Elfoglalták az elektroncsövek. DUBA GYULA
