A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-02-04 / 5. szám
Egy „vázlatos és hézagos“ irodalmi „áttekintéshez“ kívánok itt hozzászólni, amely a Hét ez évi 2. számában jelent meg Csanda Sándor tollából „Költők és költészet“ címmel. A cikk előre jelzi, hogy csak böngész és csupán vázlatos képet kíván alkotni az Irodalmi Szemlében és a Hétben lelt böngékről. így előre bocsátva e szerény szándékot, ismételten megállapítja a cikkíró, hogy költészetünk (mármint a böngészés során lelt költészet) semmiképpen sem tud kitörni a regionalizmus, a provincionalizmus szorító keretei közül. Majd ezek után nagy sírásokat hall a költők részéről, hogy verseik hangját (talán mert képszerűek) nem hallják meg a regionalizmus és provincionalizmus fala mögül a cseh és a szlovák olvasók stb. Majd egy csodálatos kinyilatkoztatással magába szállva kimondja a nagy igét: itt volna az ideje, hogy irodalomkritikánk valóban betöltse hivatását s megszabaduljon a dilettantizmus melegágyától, a baráti recenziók szokásos sémájától. Véleményem szerint itt sok a mis-mus és a nagy lélegzetvétel után csak a dadogás maradt a szándékból, ami arra futotta, hogy a meglelt böngék néhány fonnyadtabb szőlőszemét mutassák fel trófea gyanánt: íme, itt a bizonyíték. Bizony itt volna az ideje, hogy irodalomkritikánk megszabaduljon a dilettantizmustól. Ezt senki nem kívánja jobban, mint maguk a költők. És azt is merem állítani, hogy őszintén kívánjuk. Hozzátehetem még, hogy: amíg irodalomkritikánk nem szabadul meg a ..melegágytól“, addig is minden erőnkkel és tehetségünkkel küz dünk a saját dilettantizmusunk ellen. Ezt a megjegyzést azért teszem, mert az említett cikk kritikai igénnyel zárul, bár fél attól, hogy a maximális igényesség követelése elriaszthat néhány költőt. Honnan? Mitől? Nem! A tárgyilagos bírálat sosem kellemetlen, de valóban mindenkor hasznos. Csakhát az említett cikkben nincs nyoma a tárgyilagosságnak. Hajánál fogva előráncigált rímek idézete, majd hibásan idézett verssorok, és hivatkozás oly versre, mely csak idézetként szerepel az említett lapban. (Hét 1961. 27. sz.) Nemcsak a cikkíró, az olvasó is joggal várja tőlünk, hogy formai. hangulati, zenei és tartalmi tökélyre emeljük költészetünkben mindazt a szép szándékot, ami mindnyájunk szívében él: és mindezt oly általános érvényű megfogalmazásban, hogy az itt élő magyarságon kívül másnak is mondjon újat, lelkesítőt, „eredetit“. De csodálatos módon az említett cikkben költészetünk kritikusai nem hajlandók meglátni az érett fürtöket, ragaszkodnak a böngékhez, mert nekik úgy látszik, csak az ízlik. Tud/uk ugyebár, hogy a szőlőtőkén is terem a teljes fürtök mellett néhány „bönge“, amit a szüretelők otthagynak a böngészőknek, vagy az ég madarainak. De mi történt? (önnek a böngészők és csak vázlatosan, hézagosán nézelődnek, még e böngék között is és mondják: ebben az esztendőben nem termett sem az Irodalmi Szemle, sem a Hét tőkéjén egyetlen valamire való lírai fürt sem . . . Pedig nézzük csak meg azt a termést: az Irodalmi Szemlében (bevallom, jobban kapálhatta volna a szerkesztőség a lap földjét és permetezhette volna tőkéjét, de még így is. . .) az 1961-es évben negyvennyolc eredeti, tehát hazai magyar költő verse jelent meg. (Szerzőségi létszám 21.) Vettem annyi fáradságot, Vázlat és hézag hogy bönge, nem bönge, zene vagy kép, újra olvastam a negyvennyolc verset, és ebből, bárhogyan mérem is, huszonöt költeményt valóban érdemes munkának tartok. (Bár volna itt helyem arra, hogy bővebben kitérhetnék a huszonöt vers ismertetésére.) A huszonhárom vers pedig kisebb értékű, az igaz. De azért nem savanyítja meg költészetünk borát annyira, hogy mint bongókét ott hagyhatnánk a tőkén szüret után az ég maradainaR (fekete rigó. csóka, holló). Tudom és tudjuk, hogy a szándék még nem költészet. De mégiscsak eredmény, ha egyetlen lapban közölt negyvennyolc versből huszonötöt jónak találunk. Sőt elismerjük, hogy érdemes volt megírni. Másik lapunkban, a Hét ben a Fórum az 1961-es évben százkilencvenegy verset közölt huszonhárom költőtől. (Tudom, hogy a statisztika mindig száraz.) A közölt verseket azonban csak a rossz szándék, a valóban hézagos és vázlatos böngészés marasztalhatja el teljes egészében. Természetesen vallom azt, hogy a jó vincellér (szerkesztő, lektor, és maga a költő) időben lecsipkedhetné a növő tőkéről a satnyának ígérkező fürtöket, hogy a szüret mustja, majd bora jó zamatú és tűzgyújtó legyen, s ne érezzen benne senki sa'vanykás ízt. Ez a módszer mindenkor hasznára vált az irodalomnak, ma sem lehet másképp. De csak böngészés igényével szétnézni, amikor szüretre is van alkalom, ez — legalábbis szerintem — igénytelenség, ha nem felületesség. Hiszen termés idején böngésző szándékkal az érett fürtöket is sárba taposhatja az ember, aztán se pénz, se posztó. Mindezt nem azért mondom, mintha a magam részéről eleve félnék az „objektív kritikától“, mely állítólag .^rendkívüli felelősséggel jár“. Hogy miért, az nem derült ki a cikkből. Ellenben nagyon hasznosnak tartom a Hét szerkesztőségétől annak a gyakorlatnak a bevezetését, /zogy helyet ad a „szabad véleményeknek“, ebben az esetben az említett böngésző hézagos és vázlatos áttekintésének, mert bizony kritikánk is csak úgy tud a konzervativizmus, a provincionalizmus és a dilettantizmus bástyái mögül kitörni, ha észreveszi saját gyarlóságát, nem egyszer öncélú formalizmusát és elkerüli a szürrealista, absztrakt, expresszionista fogalmak öncélú halmozását, és a sok mis-mus helyett egyenesen megmondja, hol szorít a csizma! Valóban ift az ideje, hogy az irodalmunkat ismertető és propagáló ún. recenziók helyett megszülessen a szűk provinciális határok küzöff is a marxista irodalomélmélet és kritika, s minden irodalmi alkotást az élet, a társadalom jelenségeivel összevetve dicsérjen vagy marasztaljon el az, aki erre erőt és felkészültséget érez magában. Ez szükséges, ezt mindannyian hiányoljuk, mert szerintem a rím-görcsökön való rágódásban csak a fogunkat törjük ki feleslegesen. GYURCSŐ ISTVÁN jb®b®bbb®b®b®b®®®h®®s®®s®®bs®®®b®b®®®®®bsb®®®®e®®®®®e®®®®®®®b®®s®®®®®b®b®®®®®®®®®®®®®®®®®! KERESZTREJTVÉNY Hja Szelvinszkij szovjet költő „Megvilágosodás” című verséből idézünk a vízszintes 1., valamint a függőleges 1., 16., 17. és 31. számú sorokban. Beküldendő e sorok megfejtése február 11-ig. A helyes megfejtők közt öt könyvet sorsolunk ki. VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része, a nyíl irányában folytatva (zárt betűk: e, 1, t, á, ú, z). 10. E napi. 11. Területegység. 12. Folyadék. 13. Menyasszony. 14. Orkán kezdete. 16. Hadsereg németül fonétlkusan. 18. Névelő. 19. Latin kötőszó. 21. Lengyel Tamás. 22. Török katonai rang. 24. Hézag. 26. Indonéziai sziget. 28. Tántorog. 30. íz. 32. Álmos. 34. Kettősbetű. 35. Evőeszköz. 37. Szóösszetételek előtagjaként: új- (görögül). 39. Nem halt meg. 41. Női becenév. 44. Budhista szerzetes. 46. Bokornagyságú fűnemű növény (gyenge takarmány). 48. Fekete festék. 49. Dallam franciául. 52. A radium kémiai jele. 53. Állatlak. 55. Folyó a Dunántúlon. 57. Mária becézve. 59. Gyötrelem. 61. Talajművelő eszköz. 63. Szócsata. 65. Teher. 66. Trombita hang. FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvényünk második része, a nyíl irányában folytatva (zárt betűk: b, c, t, a). 2. Ezen a napon. 3. Élet. .. összetett szókban (gör.) 4. Víziállat. 5. Tér peremei. 6. Ű. L. R. 7. Beszédnek tárgya, tartalma v. alapgondolata. 8. Növény. 9. Korszak, közismert idegen szóval. 15. Fedd. 16. Rejtvényünk harmadik része, a nyíl irányában folytatva. 17. Rejtvényünk ötödik része, a nyíl irányában folytatva. 20. Tágas közlekedési hely. 21. Énekhang. 23. Bank közepe. 25. Nem kevés. 26. János becézve. 27. Régi római pénz. 29. Vízsz. 53. 31. Rejtvényünk negyedik része. 33. Az izmot köti a csonthoz. 36. Mátka közepe. 38. Mutatószó. 40. Francia névelő. 42. Utolsó betű nélkül azonos a vízssz. 30-al. 43. Ás. 45. Kettőzve szülő. 47. Folyó és Város Kanadában, fonétikusan. 50. Semmi franciául. 51. Szlovák számjegy. 54. Női becéznév. 56. Csehszlovák repülőgépek ismertető jele. 58. Mutatószó. 60. Némcová BoZena. 62. Tojás németül. 64. Argon vegyjele. Az előző rejtvény megfejtése: Nagy, dicső hon népemnek hazája, benne erdő, hegy, folyó, berek, a világon nincs sehol se párja, mert lakói szabad emberek. A 3. számú rejtvény megfejtői közül könyvjutalomban részesültek: Dobai Lajosné, Köbölkút; Fördős Kálmán, Dunaradvány; Kocsis Károly, Budapest; Makai Erzsébet, Ipolyság; Molnár Béla, Gömörnánás.
