A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-02-04 / 5. szám

Óriási rejtett erők A nagyolőccarnok mcrúgúpel A bratUlaval Elektrovod n. ». cxeralfil szerelik az új csarnok elektromos berendelését Icai és családjukkal, de a társadalommal szemben is vannak kötelességeik... Nézzünk egy másik csoportot. A Sperka­­lupták és Kubacky—Prokopec szocialista munkabrigád, valamint a Cunderlík-Welssen­­pecber elvtársak csoportja, mely most ver­senyez a címért, többek között a következő kötelezettségvállalást tették: Tervüket rend­szeresen egy százalékkal túlteljesítik és Így «37 tonnával több fémet hengerelnek egy ív alatt. £z 10 860 mJ (1 hektárnyi) vastag (acéllemezt Jelent, amelynek értéke kb. egy millió koron«. Nézzünk a dolog mögé, ho­gyan készül majd az az egy hektárnyi pléh? A hengerszék környékén sürü, kék füst és erős, földrengető lökések moraja fogad. A homályos kék fátyol mögött 15 m átmé­rőjű lendkerék forog, Szükség van ff lend­kerék tehetetlenségi energiájára, hogy át­segítse a hengereket a holtpontokon. 0, ezek a holtpontok nem csekélységek... A kemencék felöl fél méter vastagságú izzó ecéltömb indul a futószalag vasgördülőin lantásra szinte hihetetlennek tűnik; na­gyobb feladatokkal birkózni, amikor a ki­­a hengerek felé. Felületét hamuszürke oxid­­réteg fedi, az oxldréteg repedésein elöizzik a vörös acél, «Illesztő hőt sugároz, ahogy lassan a hengerek felé közeledik. Útját em­berek kísérik acélrudakkal és kampókkal. Az izzó acéltuskó futását igazgatni kell. Ke­mény dördülés... A két tenger maga közé kapta az lngotot... Szikraeső repül a leve­gőbe, megrándul a sok tonnás lendkerék és az izzó vas átrepül a hengerelő asztal másik oldalára. Vizsugár-esőt permeteznek rá, felületéről lesöprik az összetöredezett oxldréteget, a vaskampók beléakaszkod nak, megfordítják, birkóznak vele és köz­ben izzadnak, fújnak az emberek... Több mázsa súlyú az ingot és a pokol minden hevét lövellt magából. A hengerek újra meg­indulnak, a vastömb újra megindult felé­jük. .. Dördülés, szlkraözön és mór a másik oldalon kapaszkodnak belé, lökdösik a vas­­rudak... Hatalmas erők gyönyörű Játéka ez..-. De a legerősebb mégis az a magas, borotválatlan arcú, barett-sapkás fiatalem­ber, aki kézmozdulatokkal irányítja az egész műveletet, és ott fenn a kapcsolótáb­la mellett a másik, aki fogantyúival játszva lefékezi vagy felgyorsítja a szilaj acélhen­gereket. Meg a többiek, a vaskampósok, a verejtékezve izzadók, akik a kötelezettsé­geket vállalják és megbirkóznak az ob­jektív nehézségekkel... A MeSková-brlgód és a Sperka-Lupták csoport felajánlása két csepp a tengerből. Az egyiknek nincs pénzben kifejezve az ér­téke, a másiké több mint egymillió koro­nát ér. Mennyi értéket képviselnek akkor az olyan felajánlások, mint a Kosc elvtár­sé, aki hol az egyik, hol a másik műszak­ban dolgozik, hogy szakértelmével, munka­bírásával, Jó példájával megjavítsa a mű­szakok munkáját. Ezeknek az értékét pénz­ben ki sem lehet fejezni...

Next

/
Oldalképek
Tartalom