A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-23 / 30. szám
Az alábbi írás a CS1SZ KB Magyar Népművészeti Együttesének ez évi bemutatójával foglalkozik. Igaz, hogy Dobos László kritikája elsősorban a fentebb említett együttes munkáját érinti, azonban néhány meglátása műkedvelő csoportjaink tevékenységére is érvényes. Ezért hasznosnak tartanánk, ha az itt felvetett gondolatokhoz mások is hozzászólnának. Megjegyzések a CSISZ KB Magyar Népművészeti Együttese bemutatójának margójára A CSISZ KB Magyar Népművészeti Együttesének bemutatójáról már többen írtak. Ismertették az együttes műsorát, szokás szerint elsorolták, mi tetszett és mi nem, mit látnak jónak és mit tartanak rossznak. Ennek ellenére szükségesnek tartom, hogy a bemutató lezajlásával „ne vegyük le napirendről”, ne tekintsük lezártnak a bemutató értékelését. Az ilyen bemutatókat egy kicsit ünnepnek is tekintjük, és valahogy méltóságteljesen „az istentiszteletről a vasárnapi ebédre sietők” hangulatával mondunk véleményt, beszéljük meg a látottakat. Ilyenkor aztán vagy elismerjük, hogy jobb volt, mint a tavalyi, vagy azt' mondjuk: nem üti meg az egy évvel ezelőtti bemutató színvonalát. De gondolkodjunk el még egyszer a dolog felett, és vessük fel a kérdést: Vajon kielégíthet bennünket az értékelésnek ilyen szempontja, hogy mindig az előző évi szerepléshez mérem a következőt ? Szükséges, hogy ezt is tegyük, de nemcsak ezt és nemcsak így. Ha az együttes fejlődésének vonalát akarjuk megvonni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az időbeli lépcsőfokokat sem. Azonban mennyire mondható biztosnak az öszszehasonlításnak, az értékvonásnak ez a szempontja ? Kénytelenek vagyunk benyomásainkra és emlékezetünkre támaszkodni. ami pedig magában hordja az általánosításnak, az elnagyolásnak, a helytelen értékelésnek a veszélyét. Ezért az említett szokványos szempont mellett keresnünk kell egy biztosabbat is. Vessük össze a műsor összeállításának elvét a realizálással, az elgondolást, a színpadra vitt konkrét műsorszámokkal. Tavaly is és most is kettéosztott műsorral szerepelt az együttes. Ezt a kettéosztottságot így okoltuk és értelmeztük: a műsor első részében mai témát, mai formanyelven kifejezni, a második részben pedig népművészeti anyagot hozni. Első látásra ez az osztottság talán rendben is volna, ám ha mindezen jobban elgondolkodunk, megelégedettségünk már lelohad. A műsor első részében nyilván a maiság követelményének akar eleget tenni az együttes: mai témával és mai formanyelvvel a ma emberéhez akar szólani. Ezt az elgondolást mindenképpen értékelnünk kell. Ha az olyan tánckompozíciók, mint a Hősök emlékműve és a Halászok a próbálkozás jegyét viselik is magukon, egyben az újnak, a tánc mai formanyelvének a keresését is jelentik. Az első rész tehát tartalmával és formájával egyaránt a ma emberéről, a ma emberéhez akar szólni. Es kihez szól a műsor második, népművészeti része ? Ez is a mához ? Természetesen — vághatná rá valaki gondolkodás nélkül. De ez a hirtelen válasz már nem elégít ki bennünket. Megfigyelhettük, hogy ha az együttes tánccsoportja mai témájú kompozíciót ad elő (Halászok, Hősök emlékműve) a koreográfus még csak véletlenül sem használja a magyar népi tánc formanyelvét. Miért? Ennek kapcsán felvetődik a kérdés: helyes-e, megokolt-e a témáknak és a kifejező eszközöknek ilyetén osztása maira és népművészetire? A bemutató után hosszasan vitatkozva értékeltük, elemeztük a látottakat. Többek között szóba került a tánc formanyelvének kérdése is. Nevezetesen: milyen nyelven fog beszélni az emberekhez a tánc a jelenben és főleg a jövőben? A népi tánc formanyelvén, avagy a balett eszközeivel, esetleg a mai modern táncok mozgáskutúrájával ? Ma erre kielégítő, egyértelmű választ szinte lehetetlen adni. Nem vállalkozott erre a jelenlévők egyike sem. A végén is így próbáltuk megfogalmazni és összegezni a tánc formanyelvének jövőbeni alakulását: a jelenlegi helyzet arra enged következtetni, hogy az egyes táncok (népi tánc, balett, modern táncok) kifejező eszközei nem távolodnak, hanem közelednek egymáshoz, tehát nem a differenciálódás, hanem az integrálódás felé fejlődnek. Ha ezt elfogadjuk, akkor ez arra kötelez bennünket, hogy ne vonjunk éles határt már ma sem pl. a népi tánc, a karaktertáncok, a balettszerü kompozíciók kifejező eszközei közé. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy a koreográfus ne alkosson tiszta népi tartalmú és formájú táncokat. Nem. Ilyeneket a jövőben is akarunk látni. De emellett ne féljen a mai témájú kompozíciókat a népi tánc gazdag kifejező eszközeivel is gyarapítani. Egy-egy érzés vagy gondolat kifejezéséhez próbáljon minél több forrásból meríteni. Helyesnek mondható az együttes koreográfusának, Kvocák Józsefnek a próbálkozása. Egyetértünk azzal, hogy közvetlenül a ma emberéhez akar szólani a tánc nyelvén. De ez még nem minden. Számunkra egyáltalán nem közömbös, hogyan teszi ezt. A szándék még nem jelent művészi értéket. Szerintem mechanikus és helytelen a műsornak s ezzel együtt a tánc kifejező eszközeinek ilyen formájú merev osztása: mai téma, — mai nyelv, régi téma, — régi nyelv. Ez akarva, akaratlanul is megmerevíti a nyílt és bátor útkeresést. Ezzel a meg nem tisztult, mondhatnánk kétéltű gondolkodással függ össze a tánckompozíciók egyik legnagyobb gyengéje: a formanyelv szegénysége. Ötletekben, fordulatokban aránylag bővelkednek Kvocák kompozíciói, de nyelvükben, kifejező eszközeikben már szegényebbek. Ismétlődnek a mozdulatok, lépések, motívumok. Ennélfogva a karaktertáncok nem elég kifejezők és a népi tárgyú táncok nem elég tiszták. Egyáltalán helytelennek tartom, hogy a táncszámok majd mindengyikét ugyanaz a zeneszerző és ugyanaz a koreográfus alkossa meg. így hiába minden igyekezet, mert szinte lehetetlen elkerülni az egész műsor egyhangúságát. Az egyes tánckompozíciók ugyan más és más témát dolgoznak fel, de stílusukban, megfogalmazásukban igen hasonlítanak egymáshoz. Emellett egyhangúan hat ugyanazoknak a szólótáncosoknak az állandó szerepeltetése is. Tisztelet és elismerés Kálmán Olgának és Jóba Lajosnak, de minden rátermettségük mellett sem várhatunk tőlük egy féltucatnyi táncban magasszínvonalú teljesítményt. Szerintem több szólótáncost nevelnie egy ilyen együttesnek. A formanyelv szegénységének egyik oka a népi tánc felületes, elnagyolt ismerete. Kvocák József itt inkább megérzésre támaszkodik, mintsem biztos tapasztalatra és tudásra. Az említett megbeszélésen ily kérdések és megjegyzések hangzottak el: Mennyire ismeri a koreográfus a falut? A paraszti élet légkörét és jellegzetes alakjait? Hogyan és mennyit jár gyűjteni? Sajnos, ezek a kérdések egyelőre megválaszolatlanul maradtak. Itt nem segít semmiféle magyarázat, hiába a csűrés-csavarás, a koreográfusnak a nyakába kell vennie a még „népművészeti nyersanyagot” őrző falvakat és minden restelkedés nélkül elmerülnie a falusi élet mindennapjaiban. Ismerni kell azokat az embereket, akiknek az érzéseit táncba szedem, akiket táncoltatok a színpadon. A több biztonsághoz nagyobb ismeretre van szükség, enélkül elképzelhetetlen a továbbfejlődés, s elkerülhetetlen a népi tánc légkörétől idegen népszínmű-motívumok beszivárgása az egyes számokba! Az idei bemutató tánckompozíció alapján ítélve a jövőben kettős feladatot kell megoldania a koreográfusnak: a táncszámok formanyelvének színesebbé, gazdagabbá tételét, másodszor: pontosabban fogalmazni a témát és az egyes gondolatokat. Komoly művészi próbákozásoknál nem elég csupán az ösztönös megérzés, vagy az esetleges ráhibázás, biztosan kell tudnom, mit akarok mondani és hogyan akarom azt mondani. A pontatlan fogalmazás hibájának tudhatok be például a Halászok c. kompozíció találgatásra okot adó részei és a Hősök emlékműve c. szám cselekményének középső része is. Szándékosan foglalkoztam bővebben az első helyen az együttes tánccsoportjával. Szükség volt erre, mert ennek a karnak a munkája hordja magában a legtöbb gondolatot és megoldásra váró problémát. Általános vélemény, hogy az együttes valamennyi csoportja közül az énekkar került az első helyre. Kuckó karvezető munkája meghozta a gyümölcsét. Az éneklés fegyelmezettsége, technikája és árnyaltsága kétségtelen előrehaladásról tanúskodik. Úgy érzem, hogy az elmúlt év próbái és maga a bemutató jó előfeltételeket teremtettek egy magasabb színtű éneklési kultúra felé. Sajnos, nem mondható el ugyanez a zenekarról. Nem vagyok avatott szakértője a zenének, azért nem is tartom magam hivatottnak arra, hogy érdemben elemezzem a zene-Pályázat A Szlovákiai Politikai Könyvkiadó magyar szerkesztősége pályázatot hirdet politikailag fejlett és politikai munkában jártas kiadóvállalati szerkesztő állására. Előnyben részesülnek a főiskolai végzettséggel és szerkesztői gyakorlattal bíró pályázók, azonban a főiskalai végzettség nem feltétel. A kérvényeket kérjük beküldeni kiadóvállalatunk címére: Slovenské vydavatefstvo politickej literatúry, ul. Ceskoslovenskej Armády 29. Bratislava. 14
