A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-12-10 / 50. szám
v/ NAGY IRÉN Bős Ä Bónya suszter prepa i magasnövésű, széparcú, kékszemű fiú volt. Állandóan kinőtt ruhában járt, s ezért néha a kabát ujját idegesen húzogatta lejjebb, hogy csonti« csuklóját eltakarja. A harisnyája mindig a megengedettnél Jobban villant ki a nadrág alól, de ez nem zavarta, mert mióta felvették a tanítóképzőbe, az apja nagy gondot, fordított Jóska lábbelijére. Büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy a fiából úr lesz, tanító úr, s 'ia minden jól megy, még az is előfordulhat, hogy szülővárosába nevezik ki. Az apa nem látott a fiú gondolataiba, nem tudhatta, hogy Jóskának egyetlen porcikája sem kívánja, hogy végleg hazajöjjön A fővárosba szeretett volna kerülni, ahol kávéházak vannak, opera meg színház, s gumirádlis fiákerek közlekednek a kőrúton. (Az intézetből csak a nani séták ideiére mehetett ki. meg vasárnaponként, ha egy-egy bejáró társa meghívta. A szünidőket mindig otthon töltötte, az űtikörség pontosan megérkezett, Bőnva papa nem tagadta meg magától az örömet, hogy a fiával büszkélkedhessen. A fiú álmodozva baktatott a hóval belepett, macskaköves utcákon, ügyet sem vetett a kíváncsian fürkésző leánvszemekre. - Észre se vette, hogy néhány helyen kitárják az ablakot, vagy, ahol szemérmesebb volt a lány, a füg’öny libbent meg árulón, ha arra járt. Tizenhat éves volt, s mint afféle internátusbán nevelkedett fiú nem szokott hozzá a lányok társaságához. Az utcán jóformán meg sem ismer s 5- ket, még azokat sem, akikkel egy osztályba • járt az elemiben. Mintha vendég lenne otthon, az anvja kedvében járt a túlságosan rövidnek tetsző szünidő alatt. Kedvenc életeit főzte, s az apja is másként kezelte, már nem szalasztotta fde-oda, a magafoltozott cipőkkel. mint kisdiák korában. Ha egyedül akart maradni, csak azt mondta: „tanulni kell”, -s bevonult a szobába. Ilyenkor aztán senki sem zavarta álmodozásában. Jóska ugyanis szerelmes volt. Az első szerelem kábító gyönyörűségében élt. s méghozzá nem akárki volt szerelmének tárgya A vándor színtársu’at primadonnája igézte meg famikor éppen egy éve először meglátta a színpadon Vörös ruhában, szőke haját magasra fel tornyozva ült egy asztalka mögen és levélírást mírae' e énekelte, hogy Kis Petrovom, remélem megbocsátja 1 Jóska az elmúlt tél óta szerelmes volt, s az egész év kínzó v᧠z ú rakozásban tel el. Alig várta a karácsonyt, mert a színtársulat minden évben, karácsony és újév között náluk vendégszerepeit. Nem került nagy fáradságába meggyőzni az apját és anyját, hogy a műveltség elengedhetetlen feltétele, hogy az ember az operettirodalomban jártas legyen, s így bérletet válthatott a színházba Legszívesebben kibérelte volna az egész termet, hogy egvedül nézhesse végig az előadást minden este, de miután ez lehetetlen volt, remegő térdekkel ült le a hatodik sorban levő helyére, s kénytelen volt, az egész közönséggel osztozni a szőke primadonna gyönyörű hangjában. A hatodik sor a színházban nagyon jó hely. Onnan a festék természetes pírnak látszik, az olcsó flitter aranvhímzésnek, s az öregedő primadonna türidérkirálynőnek. Jóska a hatodik sorban néha úgy érezte, hogy a viharzó tapsorkánban virágszálként hajlandozó primadonna szeme az ő szemét keresi. Egy-egy színházi este után sokáig nem tudott elaludni ágyában és, merész terveket szőtt. A tervek középpontjában négylovas hintó állott, amelyből az ő kezdeményezésére fogják ki a városka lakói a lovakat, s maguk húzzák haza lelkes éljenzések közepette a művésznőt éjjeli szállására. Sajnos, e tervek keresztülvihetetlenek voltak. Nem Jóska gyávaságán múlott a dolog, hanem a művésznő nem járt haza négylovas hintóval, s Így Jóskának semmi reménye nem volt, hogy valaha is megismerkedik imádottjával. Tudta ugyan, hogy alig húszpercnyi járásra tőlük, a gyarmektelen asztalosnál vesz ki minden évben szobát A fiú a kora délelőtti órákban gyakran sétált az asztalosék háza előtt, de az utcára néző ablakokat ilyenkor még vastag pokróc takarta el a kiváncsi szemek elől Többszöri sétát naponta az asztalosék háza előtt még mérhetetlen szerelmében sem mert Jóska megkockáztatni. Szilveszter nap'ának dé'előtt- Jén a hiábavaló séta után Jóska benyitott az apja‘műhelyébe Az öreg meglepetten tette le a pultra a kezében tartott könnyű női cipőt Ritka vendég volt a fiú a műhel"ben. — Szép. hogy bejött a fiatalúr az apjához — zsörtölődött az öreg — Eevre ritkában jössz Tán csak nem szégyenled az apád mesterségét? Jóska lángvörösre gyűlt arccal tiltakozott — Hogy gondolhat ilyet édesapám. Csak nem akarom fenntartani a munkában, ha már egyszer segíteni nem tudok. — Az nem, segíteni nem tudsz nekem — mondta elgondolkozva az apa. — De éii akartam így. Legyen a fiú több mint az apja, akkor halad előre a világ. — Édesapám, a munka nem szégyen — kezdte zavartan a fiú, de az apja közbe vágott. — Azt tudom én is. A munka nem szégyen, csak egyikmásik munkának szaga van. Az egyémnek például csiriz és bőrszaga van, hogy a többit ne is említsem. Aztán vannak kényesorrú emberek, akik nem állhatják a szagokat. Közben a pultra állított könnyű kis cipő párját fényesítette egy ronggyal, s forgatta, nézegette minden oldalról. — Azt is meg kell hagyni, hogy minden munkának megvan a maga szépsége is — tette hozzá, és a párja mellé állította a cipőt. Nyújtózkodott, aztán levetette a kötényt. — Most vihetem magam haza a cipőt — mondta kissé bosszúsan. — Szilveszterkor mindenki ünnepelni akar. Jóska csak most vette észre, hogy az inas és a segéd helye üres. Hirtelen elöntötte a szeretet az apja iránt. — Majd én hazaviszem —; ajánlkozott — becsomagoljuk egy kis papírba. Az öreg arca felderült. — Nagyon jó lesz fiam, csak vidd! Úgy becsomagolom, hogy senki sem látja meg, mi van a kezedben. Nem szeretném, ha híre menne, hogy az öreg Bónya tanító fiával veteti haza a cipőket. — Nem nagy dolog az egész — nevetett Jóska megnyugodva, mert látta, nagyon ügyes csomag kerekedik a cipőből, — hiszen még csak diák vagyok. — Hét korona ötvenet kapsz érte — adta á‘ a csamagot Jóskának az ap1a. — El ne felejtsd elkérni, mert különben bottal üthetem a nyomát a pénzemnek. A fiú egy pillanatra meghökkent. — Hová vigyem a cipőt? — A Szerelemhegyi Erzsi művésznőnek ide az asztalosékhoz — válaszolt az apa. ímadottjának furcsa neve komikusán hangzott az apa száiából. de Jóskának mégsem volt kedve nevetni. — Mit bámulsz rám, mint borjú az új kapura — förmedt rá az apja. — erejd már azzal a cipővel. De mondom, pénz nélkül ott ne hagyd. Holnap tovább áll a társulat, aztán várhatok egy évig, amíg visszajönnek. Jóska hóna alá vette a cipőt és szinte kitámolygott az utcára. A friss levegő kissé magához térítette. Még néhány perc és szemtől szembe áll vele. A szavakat próbálgatta, amiket mond majd neki. Nem így képzelte el az első találkozást. Egy pillanatig arra gondolt, futásnak ered, elrohan az inasért, megkéri, vigye el ő a cipőt, de aztán belátta, hogy ez lehetetlen. Egy órába is beletelne, míg odéér. Már a ház elé ért, de egyszer elsétált előtte, hogy bátorságot gyújtson. Mikor másodszor visszaért, hirtelen elhatározással belökte a kaput, a kutyaugatásra ügyet sem vetve végigment az udvaron, bekopogott a konyhaajtón, majd benyitott. A konyhában az asztalos felesége éppen tésztát gyűrt a deszkán. Jóska köszönésére meglepetten kapta fel a fejét. — Mi jót hoztál, fiam? kérdezte. — Édesapám elküdte a cipőt — dadogott Jóska. — Nézd csak, te volnál a B6- riya fiú, csak most ismerlek meg — csodálkozott az aszszony. — Csak tedd le oda az ahjakra, majd odaadom neki, — intett a szoba felé. — Édesapám azt mondta, hogy a pénzt is kérjem el tőle — mondta most már még nagyobb zavarban Jóska. — Azt mondta? Nagyon helyesen mondta — bólintott az asszony. _— Mindjárt szólok neki. — A kötényébe töriilgette a kezét, majd jó erősen kopogott a szoba ajtaján — Nagysága, elhozták a cipőjét. Kétszer is elismételte, amíg valami halk válasz hallatszott bentről. — Ülj csak le fiam ide -a sarokba, mindjárt kiiön — mondta az asszony, — Én meg hozok be magamnak kukoricaszárt, azzal szeretek sütni a leglobban Alighogy kifordult az asztalosné az udvarra, keskeny rés nyílott a szoba ajtaján. — Hol a cipő? Jóska felállt és odalépett az ajtóhoz. Aporodott hálószoba levegő csapta meg az orrát, s ahogy a nő feje felett akaratlanul benézett a szobába, fekete férfifejet pillantott meg az ágyban Rémülten lesütötte a szemét, de későri. — Hohó fiatalember, ne legyen olyan kiváncsi — csilingelt fel váratlanul a színésznő nevetése. Kilépett a konyhába és maga mögött behúzta az ajtót. Jóska csak akkor mert először az arcába nézni, de gyorsan újból lesütötte a szemét. A bíborvörös, alul erősen rojtosszélű pongyola alól ócska papucs éktelenkedett. 10
