A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-12-03 / 49. szám
Igor Vajnstejn Kamcsatka már nincs a világ végén Vajnstejn szerkesztő egyik felvétele: Vulkanolőgusok ereszkednek az egyik tűzhányó kráterébe Valja Adukanova komszomoltag, a rénszarvastenyésztő ifjúsági brigád vezetője A „Kamcsatkai Komszomolista” szerkesztőségének az SZKP KB ülése előtt friss és terjedelmes anyagra volt szüksége a távoli kolhozok és szovhozok életéből. Ezért elhatározta, hogy vándorszerkesztőséget létesít, amely a helyszínen készíti el a riportokat, dolgozza fel a levelezők cikkeit, szerzi meg a képanyagot — egyszóval állítja össze az egyes településekről szőlő oldalakat. A vándorszerkesztőség tagjai: Igor Vajnstejn, aki szerkesztő, riporter, fényképész egy személyben (az egész fotólaboratóriumot magéval vitte) és Vlagyimir Svanyov levelező és rajzoló. Svanyov elvtárs különben géplakatos és a „Kamcsatka! Komszomolista” levelezője. Az a tény, hogy egy levelezőt ilyen fontos feladattal bíznak meg, azt bizonyltja, hogy az említett folyóirat maga neveli ki kádereit. A vándorszerkesztőség útiárnya: észak. Közlekedési eszköze: a sí. A megtett út hossza: ezer kilométer. Mikor elindultak, szerencséjükre kedvező volt az időjárás, A hőmérő általában mínusz hét fokot mutatott. Az első szovhozban három napot töltöttek; összeállítottak egy teljes újságoldalt, elküldték a szerkesztőségnek és előadást tartottak a környező települések dolgozóinak a kamcsatkai földművelésről. Mindez november végén történt. Az időjárás azonban még december első hetében is meglehetősen enyhe volt. A hőmérő csupán —20 fokot mutatott. Az igazi, —30, —40 fokos tél csak később kezdődött. Gyakran egész nap úton voltak. Ilyenkor egyetlen táplálékuk a magukkkal vitt hőpalackban lévő kakaó vagy tea volt. A többi élelmiszer ugyanis csonttá fagyott a dermesztő hidegben. Mindketten pompás slzők voltak, mégis a távolságot most telefonoszlop-közökkei mérték. Tizennyolc-húsz méterenként váltogatták egymást a vezetésben. Scsapin után olyan erős fagyba kerültek, hogy a Lazáig tartó negyvenöt kilométeres szakaszon egyetlen pihenőt se engedélyezhettek maguknak. Vologyának — szerencsétlenségére — épp most szakadt el a külső harisnyája, melyet a slcipő felett viselt. Ezért kéríytelen volt Időnként lecsatolni a sít és futni egyet, hogy kissé felmelegedjék. Amikor éjjel kimerültén és agyonfagyva Lazába értek, megtudták, hogy aznap —52 fokot mutatott a hőmérő. Kalandos útjuk két hónapig és négy napig tartott. Egzotikum? Az ember itt lépten-nyomon találkozik vele: a tenger felől fújó sós szél és a méltóságteljesen pipáló tűzhányók, a rénszarvasok, melyekre csakis jobb oldalról lehet felülni, mivel bal oldalukat — nyilván bizonyos állatok gyakori támadása következtében — elkeseredetten védelmezik, á végeláthatatlan Jack London-i jégmezők, a néhány ezer, esetleg csak száz tagból álló nemzetek... Képzeljék el, a terület nagysága csupán négyszer akkora (559 200 km2),' mint hazánké. Ezen a hatalmas földterületen valaha igen kevés ember élt — főként no-' mád rénszarvastenyésztők, vadásozk és halászok. A kis létszámú népek és törzsek létezésüket csupán a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak köszönhetik Addigi primitív gazdálkodásukkal ugyanis nem tudtak eredményes harcot folytatni a tajga és a tundra egyesült erői, a cári hivatalnokok és az őket kiszipolyozó kereskedők ellen. Az 1926-os népszámlálás adatai szerint e területen csupán három lakos élt 100 négyzetkilométerenként. Ma Kamcsatkának húszszor annyi lakosa van (300 000, kb. annyi, mint Bmönak), hála a Szovjetunió belsejéből ide költözött telepeseknek, főként a fiatal komszomolistáknak. Kamcsatkának sok ügyes, tanult, dolgos és becsületes emberre van szüksége. És éppen ilyenek jönnek ide. Házakat és hajókat építenek, lazacra és rákokra vadásznak, irtják a tajgát és föltárják a föld méhében rejtőző ásványi kincseket, Az ezekből származó energiához képest bizony eltörpül a legendás hírű huszonkét kamcsatkai tűzhányó minden energiája. Az orosz iskolákban valaha a legutolsó, az ún. számárpadot „Kamcsatkának” hívták. Ha esetleg ez az elnevezés még valahol szokásban lenne, nem marad más hátra, minthogy sürgősen megváltoztassák. Igor rénszarvasa — bár „Komityet“-nek ívják — nagy Individualista \
