A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-11-26 / 48. szám
BALOGH EDGÁR (Románia) Városi néptanácsos vagyok. Mint műemlékvédő újraköltőm ifjúságomat, családomban alkalmazom a várospolitikát. \ Néptanácsos - jegyzetek Helyén a sárkányölő Kolozsvár tavaly szép belső látképpel gazdagodott. Márton és György híres prágai Szent György-szobrának bronzmása ott áll a belvárosi református templom gótikus homlokzata előtt. Ez a megoldás egy régi hiba görcsét oldja jel. A kis lovas évtizedeken át a járókelők szemszöge felett lebegett a légben, s ahol rá is vetült az Egyetemi Könyvtár hatalmas ablakainak sorára, ellentétbe jutott a hátterével. Most, hogy újjáépült a Béke tér, még kirívóbbá vált volna a középkori műremek rossz elhelyezése, városmérnökeink együttműködése velünk, a műemlékvédelem szakembereivel, meghozta azonban a kellő fordulatot. Az új elhelyezést különben vita előzte meg. Volt, aki a kolozsvári származású mesterek remekét a főtéren szerette volna látni, közvetlenül a Szent Mihály templom falánál, de hiszen ott van már Fadrusz híres Mátyás-szobra, s mulatságos lenne a nagy lovas közelében a kicsi. Volt, aki Szent Györgyöt Mátyás király szülőháza elé akarta berakni az Övárba, de a szűk terepen hiányoznának a kellő távlatok, s a szobor elfödné a megszokott képet. Egy javaslat elrekesztette volna a szobrot az egykori Bánffy-pálota — a mai Művészeti Múzeum — még csak a jövőben helyreállítandó udvarába, ez a megoldás azonban a nyilvános forgalom elől vonta volna el a város gazdag múltjának művészi jelképét. Végül is mindenki egyet: értett abban, hogy a Szent György-szobor elhelyezése a régi Farkas utcai református templom homlokzatának háromszöge alatt a legmegfelelőbb. Csak oda kell most állni, s a kollégium — ma Ady—Sincai Középiskola — felől nézni a panorámát. A napjainkban restaurált gót idomok előtt szembeszökő élt kapott a szobor, akárcsak eredetije a Hradzsin udvarán, háttérben a Szent Vitus dómmal. Prágai diák koromban elbűvölve álltam ott, s az emléket ma újraélem. A szobor emberközelbe került (új helyén egy szinten van kőtalpazata a nézővel), s érzékelhetjük végre a sziklán sütkérező gyíkot, a végsőt vonagló sárkányt, a meglepetten hátrapillantó hegyi 16 megtorpanását, a nyeregkápa boglárjait, s azt a nyugodt, komoly arckifejezést, mely a kecses kappadóciai lovagot olyan közvetlenné és rokonszenvessé teszi. Körbejárhatjuk: nemcsak a ló és a vitéz reális ábrázolásmódja vált szemléletessé, hanem a szoborhoz való új viszonyulásában megelevenedik a belvárosnak ez a méla sarka is. A szocialista városrendezésnek sikerült itt egységes történelmi képpé felerősítenie eddig egymásra nem talált részleteket. A szobor tulajdonképpen sokkal régibb most kapott környezetének minden ódon eleménél, hiszen prágai példánya hiteles feljegyzések szerint 1373-ban készült. Márton és György azonban, Miklós kolozsvári festő két művészfia, egymást kiegészítő tudásával f egyik lehetett a tzobrász, a másik a bronzöntőj olyasmit hagyott ránk, ami már a feudális szemlélet kötöttségeiből kibontakozó polgáriasodás eszmei előjátéka. Az európai művészettörténetet régóta foglalkoztatja a magyar szakirodalomban Kolozsvári-testvéreknek nevezett művészpár munkássága, s különösen Balogh Jolán kitűnő összehasonlításai és elemzései mutattak rá a szoborban feszülő . életességre, ló és lovas ábrázolásának szerves voltára. A látvány valóban nem késztet misztikus áhítatra, a sárkányölő lovag inkább népmesehős, mint szent. Alkotóinak látása és technikája már a reneszánsz első rezdülését árulja el. Ez a Szent György tehát az életigenlő humánum kezdetét jelképezi ott, ahol műemlékvédelmünk most hozta rendbe a kartéziánus Apáczai Csere János ésszerű tudományosságának színhelyét Is. Az iskolarom helyreállított reneszánsz kapuja és falrészlete formailag lezárja oldalt a teret. A szobor a helyén van, s lázasan tanuló, új értelmiséggé váló munkásosztályunk büszkve lesz rá, Művésztörténészeinkre vár a feladat, hogy a mű bőséges eddigi bibliográfiáját a történelmi materializmus világánál újraértékeljék, s így szocialista városrendezésünk újabb eredményét szocialista művelődésünk szolgálattába állítsák. ★ A házi műszak is özügy Nevelő vagyok, apa is. Mindkét minőségemben foglalkoztat a szocialista otthon kérdése. Kolozsvár város néptanácsa teljes ülésszakon át értekezett a minap ifjúságunk politechnikai neveléséről, s hogyan, hogyan nem, a témán itt is, ott is átütött az az igény, hogy korszerűbbé kell tenni magát a családi otthont is. Iskolai műhelyekről volt szó, ahol szikrázó acélt esztergálnak vagy finom műszereket kapcsolnak villanyáramra fiaink és leányaink, nem egy néptanácsos azonban a háztartást is számon kérte. Nagy István, az író egyenesen arról beszélt, hogy a fiatalok házassága is nyilván könnyen kerül válságba, amikor kiderül, hogy ketten együtt sem tudnak felvarrni egy gombot, megfőzni egy levest, vagy kitakarítani akárcsak egy szobányi lakást. Az otthon jelentősége vetődik fel újra meg újra a nevelés általános gyakorlatában is, túl a műszaki vonatkozásokon. Valahányszor szülők és tanárok közösen tárgyalják a gyermekek jellemének alakulását, s az elemzés eljut a gyökerekig, bizony egyre sűrűbben kérdezik meg az apáktól és anyáktól, hogy hát ők hogyan is viselkednek a családon belül? Jó példát adnak-e a gyermekeiknek? Ilyenkor a háztartás kérdésé nemcsak az iskolának, hanem maguknak a szülőknek is nekiszegeződik, mert nem mindegy, hogy a fiatalok már otthon bekapcsolódnak-e a munkába. Kereken: a családi otthon szerepe a kommunista jellemnevelésben sokoldalúan meggondolandó és sok oldalról eligazítandó közügy lett. Amikor a régi rendszer megdöntéséért küzdöttünk, a kizsákmányolók családiasságának élösdi szövevénye éppen olyan akadály volt a harcban, mint a kispolgárok és parasztok kicsinyes családi elszigetelődése, vagy az a családi ziláltság és számkiveteltség, amely a tömegek nyomorából fakadt. Most, igenis most — a szocialista gazdagodás első hullámaiban, tervtávlataink felragyogó tengertükre előtt — értünk el igazán oda, hogy alaposan tanulmányozzuk, és minél jobban megoldjuk a mi családiasságunk, a szocialista családi otthon feladatait. A szocialista társadalom dolgozó emberének mindennapi gyakorlatában az otthon nem rejtett szentély többé, és nem elrekesztétt vár, mely dacol a társadalommal, hanem szerves része, láncszeme az egésznek, a boldogabb világot alkotó közösségi életnek. De nem is akármilyen része. Itt álljunk meg. Lám, állandó viszonyban élünk a természettel is, behatolunk titkaiba, átalakítjuk szükségleteink szerint, az alapművelet azonban mégiscsak az, hogy élünk belőle. Magyarán mondva megeszszük, s így a szájunkon át bekapcsolódunk az anyag törvényszerű körforgásába. Nos, a családi élet a társadalomba való beidegződés alapművelete, a családból indulunk el és lépünk be a társadalmi közösségbe, így kell felfognunk, s így is kell megbecsülnünk az otthont. Próbáljuk meg az üzemek felől értékelni a kis családi műhelyt. Mert az. Kis vállalat, költségvetéssel és jó vagy rossz gazdálkodással, pontos vagy pontatlan időbeosztással, hanyag vagy tervszerű karbantartással, anarchikus feszültségekkel vagy okos, szép, kényelmes belső harmóniával. Nem mindegy, hogy ki milyen pihenten és elrendezetten kerekedik fel reggelente s állít be társadalmi munkahelyére, a gyárba vagy irodába. S különösen a gyermekek életében nem mindegy, hogy jól szervezett családi munkaközösségből startolnak-e? Mit is várjunk attól a gyermektől az iskolában, aki otthon lompos, és nem tartja rendben a dolgait, aki otthon elkényeztetett, s nem veszi ki részét a háztartásból? Igen, ez a rész, kinek-kinek a. személyes hozzájárulása a háztartáshoz, éppen ez a jellemnevelés tényezője. Ahol az egész házi műszak az asszonyra hárul, vagyis a feleség és anya a család cselédje,,ott eleve rossz a társadalmi kapcsolás. Csak a helyes és becsületes beosztás, mindenkinek a bevonása a ház munkafolyamataiba, nevelhet már otthon új típusú, kommunista embert. Persze, a politechnikai oktatás is kiegészíthető főzéssel és varrással, az elsődleges feladat azonban itt mégis csak magára a családra vár. Nem, magamat sem vonom ki. Kisebbik fiammal volt néha ütközésünk otthon, no meg az asszony is lázadozott. Végre rájöttem, hogy legokosabb nekem is vállalnom valamit. Fél éve én kelek fel elsőnek, befűtök és szellőztetek, felforralom a tejet, előkészítem a reggelit, útnak indítom a fiúkat, s megindul az üzem. Az asszonyé a takarítás és főzés, a fiúk bevásárolnak, térítenék, és leszednek. Minden műveletnek gazdája van, szinte szertartássá vált a közös háztartás. Es ami a fő: csend van a házban. 14
