A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-11-12 / 46. szám
De végül fiává fogadott a Város Az első találkozás volt Néztük egymást gyanúsan és bután mint a tolvajok mint a Hold az esti járókelőket A Vencel téren foghíjas-neonok vihogtak bele a csendbe (szemembe nézett a tigris-szoknyás lány) A halszagú Moldva partját — mint napos háztetőket a galambok — ellepték a szerelmesek Néztük egymást én hazámban idegen és ö ~ tigris-szoknyás lány — Néztük egymást röntgen szemekkel s amikor megszólalt dallá vált a szó — Prágáról csak dalolni lehet — és dalolt dalolt mint az Orloj s hangjával tele lett a város dalolt mint az első vöröskatona láttán Lojzó bácsi a villamoskalauz Tűz volt — a Moldva partjára mentünk figyeltük a vizet bűvölő horgászokat s nevettünk hej nevettünk mint az állványok tetején a kőműveslegény aki örül mert keze nyomán megfiatalodik a város és néztük egymást (a szemében csillogott a világ) ott a Moldva partján tűz volt s éreztem és azóta is érzem és levelet írok mert a Moldva partján várja egy szőke lány Mert végül fiává fogadott a Város: PRÁGAI TALÁLKOZÁS TÓTH ELEMÉR IDILL EMLÉKEK SUGARÁN Patak szalad, benne a fény, benne az ég s füzfaág. Madár röppen, gyerekkorom emlékével messze száll. Emlékek sugarán lépek. Gyermekkorom királyságába fényes-csörű galambok ültek s most tétováznak, röppenjenek nagy ívben könnyű csattogással férfi-korom első nyarába. Patak szalad, messze szalad, benne élet, víz s a fény. A rét ölén csókolódzik karcsú lánnyal egy legény. Emlékek sugarán lépek régi magam, a dinnyepásztor; a fényes csikó-szemű nap még ugyanaz, csak az arcok mások, akik között az élet-táncom reggeltől estig járom, járom. Patak szalad benne a fény, benne az ég s fűzfaág. Patak szalad, s a patakban fésülködik a Világ. • Emlékek sugarán lépek, bot helyett most verset faragva; fényes-csőrű galambok szállnak s felkapnak a furcsa magasba, ahol szittya nagyapám trónol s hol leszögezték Csend palástját, OTTHON EGY PERCRE Most itthon vagyok, hát levetem magam a rétre, köszöngetve s lassan megtelik a konyha mint a rét van aki mossa ha összekenem — nézek az égre — — ahol feküdtem — virággal és karcsú margarét a ruhámat vagy a bátyáméból adnak rám másat anyám megszid majd mosolyogva s az idő vágtat szél szárítja kinn a ruhámat most itthon vagyok a szomszédok is látják és átjönnek hangos jónapot bújt ott váltamhoz itt a cica ült az ölembe szeretnek lám ha haza jövök a fák is ölelve ugranak nyakamba csendesen sír anyám s a hangja elcsuklik hogy újra elmegyek már azt siratja. 11
