A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-11-12 / 46. szám
Lovasjérőr a határon Kutyával a ,,határőrök' Országunk hagyományos vendégszeretettel nyit ajtót minden idegennek, aki jó szándékkal jón hozzánk. Erről nap mint nap meggyőződhet az a sok turista, vendég, aki a világ minden részéből hazánkat felkeresi. Ugyancsak turisták ezrei utaznak hazánkból minden évben külföldre, országjárásra, üdülésre. Nincs tehát semmiféle „vasfüggöny”, útlevélllel mindenki átlépheti az országhatárt. De hogy határainkat őrizni kell, az természetes. Határőreink — kutyafejjel a hajtókájukon — ott állnak mindenütt: örházakban és erdők mélyén, esőtől védő faköpönyegek alatt, távol a „normális” világtól, mindenütt, ahol szükség van rájuk. Mert az Imperialisták nem nyugszanak. Kémeket, diverzánsoka és szabotőröket igyekeznek átjuttatni a határon, hogy akadályozzák békés őpltőmunkánkat. 1952—1953-ban, amikor a legtöbb diverzánst küldték hozzánk Nyugatról, 1200 ügynököt tartóztattak fel derék határőreink. Am nemcsak idegen ügynökök, de hamis romantikától, kalandvágytól fűtött fiatalok is megpróbálnak olykor-olykor átjutni a határon. Egy ilyen esetről, mely a mült évben, mindszentkor történt, meséltek Jozef Suran határőítiszt katonái. ... HATÁRÖVEZET — BELÉPÉS CSAK KÜLÖN ENGEDÉLLYEL ! — Egy fiatalember áll meg egy pillanatra a tábla előtt, de aztán csak legyint a kezével és folytatja útját. Belép a temetőbe. A sírok előtt emberek, kezükben virág, koszorú. Gyertyát gyújtanak. Elhelyzik hozzátartozóik sírján. A fiatalember cigarettára gyújt. Nyugtalanul körülnéz. Hol állnak vajon a határőrök? Hol a határvonal és hogy juthatna oda? Szeretne már túl lenni az egészen. Egy pillanatra az is megfordul a fejében, hogy legjobb volna visszafordulni... de mégsel Majd csak segít valaki. Végre I — lélegzik fel. Két fiatal fiú közeledik felé. Ezektől igazán nincs mit tartania. Kedvesen megszólítja a srácokat. Megkérdezi, Idevalók-e? Milyen errefelé a határvonal, nincsenek-e valahol elszakított drótok. — Nem tudjuk. Nem vagyunk idevalósiak — vonakodik a válasszal az egyik gyerek, Tunega Péter. De a fiatalember csak tovább kérdezősködik. Cigarettával kínálja a srácokat, de azok Így sem akarnak tudni semmit. Végül elbúcsúzik tőlük. A gyerekek elhelyezik a magukkal hozott virágokat egy síron s elhagyják a temetőt. Gyorsan kerékpárra ülnek s a legközelebbi határőr-őrsnél állnak meg... A dunaszerdahelyl V. Gyula nem jutott messzire. Mint kiderült, Ausztriába akart kijutni. Hogy minek? ö maga sem tudja pontosan. A „könnyű élet“, a sztriptízek, a cowboyfilmek s a ponyvaregények világa vonzotta... Ma már sokkal nyugodtabb a határőrök élete. Mindenki tudja, hogy rossz szándékú embereknek nem sikerül átjutni a határon. „Nem jutnak át” — lehet olvasni sok határőr-őrs laktanyáján. Bizony, nem jutnak átl J. VLACH A szerző felvételei Peter Tunega és Stefan Hurak focit kapott ajíndékba Folyamőrök a Dunán
