A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-11-05 / 45. szám
Frcek óta figyelem őket. Előttem állnak a járda szélén a kerékpárverseny közönsége képezte sorfalban. A főtér tele van emberrel, rezesbanda látszik, tarka és zajos város. A versenyzők egyelőre még az országúton karikáznak valahol, közelednek a város felé, . A fiú jóképű, barna katona, a lányon szürke ruha feszül. Pajzánul kirajzolja pompás idomait Arca kerek, haját rövidre nyírták. Valami nincs rendben köztük. A lány Isohasem láttam a városbanf nyilván messziről utazott ide a katonáhozhogy ezt a verőfényes vasárnapot ec itt inthessék. S most lám, az együttlét drága és rövid perceit civakodás mérgezi. Am nem is civakodnak már. A lány hegyesen és némán áll, mint egy fiatal galamb, kezét hátul összefogja, szépséges keblét kifeszíti. Csak a fiú beszél. Halk szavait nem hallom jól. de tudom, szívós kitartással kérleli a lányt, térjen észhez, ne haragudjék reá. Bizonyára valami gyerekségen koccantak össze, s a lány dacosan játssza a sértődöttet. A lányok már ilyenek, szívesen kínozzák azt, aki kedves a szívüknek. A fiú nyugodtan, higgadtan beszél A lány rá se pillant, az utat figyeli. Wem nézhetem tovább .őket, mert elénk berreg a motorkerékpár, amely után a versenyzők következnek... ...Este van. A kerti vendéglő körül őgyelegtem, s mivel megszomjaztam, betértem egy pohár sörre. Állok a szellős tornácon, villanyégők füzérei alatt, üres széket keresek ... Talán ott, a hátsó sarokban. Leülök, megrendelem a sört. Csak aztán nézek fel asztaltársaimra. Baloldalt a barnahajú katona ül a szürkeruhás kismadárral! Felmérem a helyzetet, s pillanatok alatt megállapítom, hogy délután óta semmit sem változott. A lány a térítőt nézi, s csókolnivalő szája dacosabb, mint valaha. A fiú (csodálom a türelmét) most is beszél, magyaráz, mélyen rákönyököl az asztalra. Szurkolok a fiúnak, ám nem sok eredménnyel. Táncolni hívja a lányt, mire az hevesen megrázza a fejét... Mi lesz ebből? Sokailom a dolgot. De mi történt? A fiú végre elhallgat. Kíváncsian várom a folytatást... A szomszéd asz tálnál pirosruhás, szőke lány ül, a katonám most azt nézi. A szőke lány észreveszi, hogy figyelik, s mivel a katona csinos legény, bátran vtsszanevet rá. S a madárka? Csodálkozva veszi tudomásul a változást. Csönd van, csak a tekintetek égnek... A dacos kislány fe szengni kezd a széken, küzd magával, de még nem szól. A katona sokatmondöan rámosolyog a szőke szomszédunkra. Izgalmas pillanatokI .. . Meg törik a jég, a makacs lány megszólal, táncolni hívja a párját, akit egész nap gyötört. Szól a zene, dallamok: könnyű szárnyán repülnek. Nem tudom elnyomni mosolyomat. Gratulálni szeretnék a fiúnak. F dhajtom a sört. Megkeresem őket a táncolók között. Arcuk összesimul, úgy ölelkeznek, mintha sohasem akarnák elengedni egymást. VERES fÁNOS A nadrág (Monológ) Kedves hallgatóság! Van nekünk egy helyes kis nadrágunk. Csinos, szépen kicifrázott, szekrényben tartjuk. Kelemen kulturtársunkra szabattuk, aki szövetkezeti tag és a Csemadok ügybuzgó dolgozója. A százhatvan centiméteresek családjába tartozik. Hogy miért hangsúlyozom ezt? Megmondom mindjárt. Ilyen alacsony termetű polgártársra nadrágot varratni nem egyszerű. Ugyanis, Kelemen barátunk kicsi is meg sovány is. Szedje össze magát az a szabó, aki nadrágot akar szabni rá. Mert félreértés ne essék, nem akármilyen nadrág összeakasztásáról van szó. Az akármilyen nadrághoz elég a tű és a cérna. Mi népi nadrágot varrattunk Kelemen kulturtársunkra. Cicomás kis díszekkel, cifrákkal, zsinórokkal. Nem mondom, derekas munkát végzett a szabó. Mikor elkészült a ruhával és Kelemen barátunk a művelődési otthon öltözőfülkéjében egész kis tagságunk szenieláttára felpróbálta, bizony sütött az arca a boldogságtól, a szeme meg úgy ragyogott, mint augusztusi éjszakán a legfényesebb csillag. — Nini, elkészült a nadrág Kelemen kultúrtársra, már fel is öltötte magára! — Ejha, milyen feszesen áll rajta, igazén rászabták .. Ez csak a Kelemen kultűrtásunké lehet , . ez a nadrág! Nem viselheti más. Ha gazdája kidől a Csemadok népes táborából, nyugodtan koporsóba tehetik vele Ilyeneket mondogattak az emberek, miután Kelemen kulfúrtárs magára öltötte a kilencven centi hosszú és hetven centi széles népi varrottast. A többiek is ilyen nadrágot kaptak, csak nagyobbat és szélesebbet. Egytöl-egyig népi viseletben táncolták azután a verbunkost a mi embereink. És milyen szépen, vérpezsdítőén! Gyönyörűség volt nézni. Ám akkor kezdődött el a bonyodalom, amikor odáig jutottunk, hogy saját erőnkből és a szövetkezet támogatásával minden táncosunkra népi nadrágot varrattunk. Híre ment ennek az egész környékén. — Nünükén zsinóros nadrágban bokáznak az emberek ! — mondogatták, újságolták egymásnak. — Nünüke pénzt áldozott a kultúrára, kitett magáért.... Mi következett mindebből? Befutott egy levél Szerénkéről, járásunk legtávolabbi falujából, hogy nekik is van tánccsoportjuk, de olyan zsinóros népi nadrágjuk, mint a nünükeieknek, ez ideig még nincs. Szóból ért az ember. Odakölcsönöztük nekik. A baj az volt, hogy olyan alacsony és sovány kultúrtársuk nem volt, mint nálunk Kelemen. Ok egy derék, jól megtermett polgártársukra igyekeztek rákényszeríteni a nünükei nadrágot. Nem ment, sehogyan sem ment a dolog, az a szegény pantalló Kelemenhez ragaszkodott, de törődtek-e Szerénkén ezzel? Szétfejtették, bővítették és nyújtották mint a rétestésztát. Egészen más állapotban került vissza hozzánk. Nem tudtunk mit kezdeni vele. Ha ráadtuk Kelemenre, nem volt benne.sehol. Csak amikor az átcsinált nadrágba bujtattuk volna Kelement, akkor láttuk, milyen kicsire sikerült ember. De hát mit csináljunk?^ Még egy hímzett nadrág sem ér annyit, mint az ügyesen táncoló Kelemen. Szóltunk a szabónak és újra alakítattuk a pantallót. És írtunk egy levelet Szerénkére, amelyben ez állt: — Elkértétek s ez rendben van. De toldoztátok is. Átcsináitattátok, hogy mi megint újra szabathassuk Kelemenre S ez már nincs rendben. Ha így viselkedtek, többet a nadrág nem megy hozzátok. Mi a kultúrát akarjuk fejleszteni Nünükén. nem a szabóságot! Igyekeztünk mérsékelt hangot megütni a levélben, a szerénkeiek mégis mégha ragudtak érte. Visszaírtak, hogy megértettek mindent s legyünk boldogok a Kelemen nadrágjával. Többet a segítségünk re nincs szükségük. Tudják ők nagyon jól, miért csináltattunk olyan icike picike varrottast? Hogy csak nünükei ember bújhasson bele! Vegyük tudomásul: nem a ruha teszi az embert és nem a Kelemen nadrágja a kultúrát. .. Na tessék 1 Ruhát csináltattál és haragot szereztél magadnak. Feldiihltett bennünket a szerénkei levél, újból megfogtuk a pennát. — Hét tehetünk mi arról, hogy az a nadrág ugyanolyan kicsi, mint Kelemen? Hogyan festene benne, ha nagyobb lenne nála? Maskarát állítsunk a színpadra? Különben is ha nem tetszik a nadrág, illetve a viselője, írják meg az édesanyjának! Összeveszekedtünk a végén. Sértegettük egymást a nadrág miatt. — Egyébként Is mit akarnak? — írtuk nyomatékkal Szerénkének utoljára. — Bújjanak bele valamennyien a Kelemen nadrágjába ! Belefáradtunk a levelezésbe, a szerénkeiek is beleúntak. Fellélegeztünk, hogy az ügy végre befejezést nyert. Korai volt az öröm. Ojabb levelet kaptunk. Koesamimikéről. Küldjük postafordulatával a népi nadrágokat. A Kelemenéről se felejtkezzünk el, nekik arra is szükségük van. Na tessék! A Kelemené is kell nekik. Kezdődik minden elölről. De ha hozzá mernek nyúlni, ha ők is beietoldanak, akkor levél helyett egyenesen Kelemen megy Kocsamimikére. Hogy kicsi? A paprika sem nagy ! MÁCS JÓZSEF
