A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-29 / 44. szám
Bikila Abebe a „fekete nyíl“ A győztesek: középen Bikila Abebe, balta: dr. Favei Kantorek, Jobbra a kiváló Japán hozszfitávfntó, Nakaynnkl A XXXI. kazlai Béke Maratonon több mint száz versenyző rajtolt Bikila Abebe nagy elfinynyel elsőként int be a kassai stadionba Watt Geoffrey ausztrál versenyző, a kassai nézők kedvence Ez a csoport sokéig üldözte Bikiiét A XXXI. kassal Béke Maraton legnagyobb eseménye az etióplai Bikila Abebe, római olimpiai bajnok szereplése volt. Rajtja a lelkes szurkolók tízezreit vonzotta a stadion környékére. Ilyen nagy tömeg még nem gyűlt össze egyetlen kassal Maratonon sem. Bikila Abebe megszerezte az elsőséget. — És most mondjunk néhány szót életéről. Rómában legyőzte az összes esélyes hosszútávfutót és Így egyszeriben az olimpiai falu legnépszerűbb személye lett. Mikor a reflektorok fényében nagy Konstantin diadalíve mellett befutott a célba, rögtön az érdeklődés középpontjába került. Most Bikila Abebe a mi vendégünk volt. Az egyórás beszélgetés során a kassai Maraton győztese nagyon keveset beszélt magáról. Néhány nappal ezelőtt múlt huszonkllen esztendős. A pontos dátumot maga sem tudja, mivel akkoriban Etiópiában nem vezettek nyilvántartást a születésekről. Abebének két fiú és egy lánytestvére van. Két bátyja a császári testőrgárdában szolgál, Abebe tizenkllencéves korában szintén katonaruhát öltött magára. Eleinte nemigen érdekelte a sport. Csak később kezdett sportolni, amikor Nisaknem svéd tréner a hadsereghez került. Legszívesebben kosárlabdázik. Nisaknem edző filügyeiete alatt kezdett atlétizálni. Ez körülbelül a római olimpia előtt egy évvel lehetett. A svéd edző felfedezte Abebe kiváló tulajdonságait. A komoly edzést azonban csak az olimpiai előtt egy íél évvel kezdte meg. —• Meg voltam győződve jelentette ki NIsaknen edző — hogy gólyán kiváló erönlétű és küzdőképes futó Rómában könnyen megszerehett az aranyérmet. — Amint látjuk, jóslata beteljesedett. Győzelme után Abebét nagy szeretettel fogadták hazájában. Hajié Szelasszié császár autója, melyben a győztes utazott, csak nagynehezen tudott magának utat törni a császári palota felé. Hajié Szelasszié császár egy családi házat adományozott Abebenak. Ez az ajándék épp a legjobbkor jött, mivel tizenhat éves felesége huszonnégy órával a római győzelem előtt egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. 24