A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-29 / 44. szám
13 Oeres ^jáyios oersei 1919 Serkentőének (Részlet) A szivárványos képek Leverték a zászlót, szemembe visszatérnek. megtaposták testünk, Felkeltem: látok, hallok, férgesszívü zsiványcsapat rámszálltak földi hangok, hálójába estünk. piros tetők ragyognak, tollhegyre kívánkoznak. De a hitünk nem hull, nem fogja a szablya, Ellep a virágillat, pirosszemű, ékes pávák lágy füst-virágok nyílnak, rikoltják a Napba. a réten csikó játszik, erőnktől zöld a pázsit. Tovább él a fűben, tovább él a szélben, Virulj, gyöngyház-reménység, bölcsödalban, férfikönnyben, mint lány arcon a szépség, . .. . istállók, zsákok, gepek gyerek-nevetésben. a téllel szembenéznek. Hattyúfehér ábránd. Gyerek fut a sárga napra, nem ol meg az átok,^ angolkór nem sorvasztja, hússá-vérré, izommá lett álmai szabad partján patyolat-magányod. szilonban jár a nagylány. Vihar el nem űzi, Ökörszem száll a fára, csönd se veri porba, — a szív is vele szállna; parázsfényű pillantásunk cinke ugrál a gallyon, világgá ragyogja. fejem a fához hajtom. Fényes a réti zsálya, Híd a nyírfa koronája, kapanyél, búgó'gyárak, a csontkürt és a gátak, Ember-voltunkat sokszor. _ s vágy zúg Qpálos égen; temette bűn harangja, hajónk víg révbe érjen, ebek falkája voltunk és voltunk büdös banda. , , _ Kepek a Flexaraten A fülnek csupán egy hang -m volt kedvés — a madárdal; Nyírfatörzs mögül őzüsző lép ki, sötét híd fogta össze magas fü kéri, hogy kényesen lépjen, Helmecet komorjával. virág és fénycsepp megnézi magát szeme fekete drágakövében. Ábrándok jártak rajta Leléptet lassan a gyémántos vízhez félénk találkzóra, áll egy darabig ijfeszes nyakkal, pillére sóhajtás volt, s lehajol inni, de eres fülével szitok a jégfogója. másüvé figyel, minden neszt meghall. Sötét szivárvány-ívét Ömlik az erdő jó levegője, véres szem meg se látta, a szellő terelte illatos láva; s vasbet on-daccal nézett betakar mindent, S a páfrányok mellett az évek viharára. pihenni zárul egy fajdjérce szárnya.
