A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-22 / 43. szám
Hja Erenburg: Pablo Pic asso Folytatás a 9. oldalról nyaiért” és Böcklin Halálszigeteiért, Áriától France epikureusaiért, Wilde paradoxaiért lelkesedett. A béke Európája volt ez, mely nem sejtette, hogy Szarajevóban egy forró nyári napon lövés dörren, melynek nyomán véres nyarak, a XX. század fájdalmas pirkadatai veszik kezdetüket. Picasso művészete megállta az idő próbáját. Ki lelkesedik ma Böcklinért? Ki emlékezik még a futurista Marinettire, aki a képtárak fölgyújtását javasolta? Ki olvassa ma a dadaisták verseit? Azonban sem az 1909-es, sem az 1959-es esztendőt nem tudjuk elképzelni Picasso nélkül. 0 0 ft Picasso egyes művei érthetetlenek számomra — nem azért, mintha formájukat nem tartanám indokoltnak, hanem azért, mivel nem értem, milyen gondolatok és érzelmek ösztönözték a művészt megalkotásukra. Picasso néhány művét azonban szenvedélyesen szeretem. Szobám falain függő képei és litográfiái elviselhetővé teszik számomra az életet. Századunk legnagyobb festőjének tartom, és megvallom, gyakran müveinek hatása alá kerültem. Szokásaimmal és kedvteléseimmel ellentétben — szeretem őt. * ' * * Picasso legkiválóbb művének gyakran a „Guernicá”-t tartják. Megemlítem e kép keletkezését. 1937-ben a hitlerista pilóták elpusztították az észak-spanyolországi Guernica városkát. Picasso képét közvetlenül a bombázás után festette, és 1937 nyarán a párizsi nemzetközi kiállításon, a republikánus Spanyolország pavilonjában állította ki. A hirosimai és nagaszaki események után tudatosítjuk csak magunkban, milyen primitív módon hajtották végre Guernica bombázását. Picasso azonban megérezte benne a borzalmas légitámadások kezdetét, melyek az emberek tömeges kiirtásához vezettek. Az 1937-es esztendő számára azt jelentette, amit Goya számára 1908, amikor a francia hódítók vérbefojtották a spanyol forradalmat. Goya élete folyamán többször visszatért a háborús borzalmakhoz; megrajzolta egyes jeleneteit, a valóságot fantáziájával egészítette ki. Picasso egy új kornak volt szemtanúja, látta a tömeges pusztítást, százezrek szörnyű halálát. Nem volt hajlandó részletképeket festeni, azért a háborút úgy ábrázolta, ahogy aztv „elképzelte". Mik a tragédia látható elemei? Nem voltak itt pilóták, bombák, még ágyuk sem; haldokló ló, katonák kardja, lángoló ablakból kiugró nő, öntelt, nyugodt bika, világos fényű lámpa, halott gyermekét karjában tartó, siránkozó anya. Színeket úgyszólván nem használ. A hatalmas mértani felületek a mai gépesített vágóhidak képzetét keltik a nézőben. Picasso képe inspirálta Paul Eluard költőt a „Guernica győzelme” című vers megírására. Jártam Spanyolországban, láttam az égő városokat. 1946- ban, a második világháború után ismét láttam a „Guernicá”-t. Őszintén szólva számomra korunk háborúi minden borzalmának és tragédiájának a legpontosabb és legrealisztikusabb kifejezését jelenti; nem tudom e vásznat felindulás nélkül szemlélni. Vísszaemlékszem Mattsse-nak Picassóról mondott szavaira: „Állandóan csodálhatjuk — saját vérével fest...” * * t Picasso festő-filozófus és festő-forradalmár. „A festészet küldetése nem a lakások díszítése” — vallja, és ebben hű marad nagy elődjéhoz: Michelangelóhoz, Rembrandthoz, Goyához. Picasso galambjai körülrepülték a világot; láttam őket kínai falvakban, Argentínában és Indiában. A galambot ősidőktől fogva a béke szimbólumának tartották, ezért különösen nehéz a régi képbe új erőt lehelni. Picasso galambjai tiszták, meghatók, egyszersmind védtelenek, akár a gyermekek és legyőzhetetlennek, akár az emberek lelkiismerete. Megalkotásukhoz nagyon sok minden kellett, nemcsak a galambok tökéletes ismerete. Picasso velük fejezte ki korunk nagy problémáihoz való viszonyát. Nem véletlenül állott, a spanyol republikánusok oldalára, és 1944-ben nem véletlenül lett tagja Franciaország Kommunista Pártjának. jól tudta, hogy ezzel provokálja a társadalmat, melyben él; elfoglalt politikai álláspontja nem múló fellobbanás, hanem hosszú éves tapasztalatok és mély megfontolás . eredménye. Az utolsó évek a francia kommunisták számára nem voltak könnyűk: megnyilvánult bennük Picasso egyik legnagyobb erénye: a hűség; saját magához, az emberekhez, a korhoz való hűség. Gyakran találkoztam vele a különböző békekongresszusokon; fülhallgatóval a fején nyugodtan ült és figyelmesen hallgatott. Szemében mély megelégedettség tükröződött: érezte, hogy elvtársak, barátok veszik körül. A békevédők hatalmas tüntetése után együtt róttuk Róma utcáit. Épp egy munkásnegyedben jártunk. Valaki felismerte a híres festőt. Ölelgetni kezdték Picassót és kérték, vegye karjaiba gyermekeiket, szorongatták a kezét. Ezek az emtmrek müveiből valószínűleg csupán csak azt a galambot ismerték, mely otthonukba is berepült; azonban megértették, hogy előttük egy valóban nagy ember áll, s ezért, ahogy tudták, igyekeztek szeretetüket kifejezni iránta. Azt állítják, Picasso bűne, hogy Nyugaton az absztrakt művészet (vagy ahogy azelőtt nevezték: tárgytalan művészet) oly nagy sikert ért el. Picasso azonban mindig a tárgy, a természet, az ember realitásából indul ki. Utánzói mindenfélét összekevertek; Picasso sajátossága abban van, hogy nemcsak sajátos — utánozhatatlan. Saját maga tagadja meg azokat, akik tanítványainak vagy követőinek vallják magukat. Picasso és a korunk absztrakt művészetének képviselői között nem csupán formális a különbség (Picasso mindig a tárgyból indul ki, az absztrakt művészet hirdetői pedig a geometriából, vagy a dekoratív foltokból I, közöttük belső szakadék tátong: Picasso minig humanista volt és az is marad. Legjobban az ember, az emberi élet, az emberi tragédia érdekli. Művészete egyedül álló, s egyúttal nem csak sokrétű, de gyakran ellentétekkel teli; minden belső egysége ellenére egy különböző mesterek műveiből álló képtárra emlékeztet. Ezek az ellentétek azonban csupán a rajz technikájára vonatkoznak, nem pedig a festő lelki felépítésére; számomra úgy tűnik, ha az értelmes utód Picasso alkotásaiból következtetni tud a XX. század első felének képére, a felületes szemlélő az ugyanabban a teremben elhelyezett vásznakat különböző korokból való műveknek fogja tartani. Nem akarom itt megválaszolni a kérdést: mi ejti bámulatba a jövő nemzedéket Picasso művészetében, de meg vagyok győződve róla, rányomja bélyegét a művészet további fejlődésére. Számomra szilárd biztosíték, hogy a művészet élő, hihetetlenül hatásos, és hogy nem tudják elpusztítani a bombák, a robotemberek, sem az emberi érzelmek bármiféle pótlékai. Fordította: Péter László fordította, tekintetük most találkozott először. Az algériai szeme szélesre tágult, melyből Pierre óriás! meglepetést olvasott ki. E fekete szempár mélyén egyszeriben halvány reménysugár csillant fel. Ä görcsösen összezárt ajkak laslan szétnyíltak és alig hallhatóan súgták: i — Pierre... Örömet, igaz barátságot és reményt rejtett magában ez az Inkább csak az ajakra írt, mint kiejtett szó. Az oázishoz vezető út felénél megálltak. Ütjük teljesen biztonságosnak látszott. A fölkelőkkel való összetűzésre itt nagyon ritkán került sor. A sivatagban halotti csend honol. Noha még kora reggel van, a fullasztó hőség szinte elviselhetetlen. A látóhatár fölött szürkéssárga fátyol lebeg. .. A közeledő uragán csalhatatlan előjele. Brassilon nyugtalanul kémlelte a látóhatárt, majd kényelmesen kiszállt a kocsiból.-r- No, mássz ki már végre, te fekete kutya, vagy talán segítsek — ordított a bennszülöttre. Szemében vészjósló lángok lobogtak. Vállon ragadta a foglyot és kilódította a dzsipből. Pierre, akár az ugrásra készülő leopárd, feszülten ült a helyén, Juszuf rápillantott- Tekintete keserű csalódást és megvetést lövellt felé. — Szánalomra méltó, gyáva fickónak tart — gondolta magában Pierre. Brassilon közben elővette zsebkését és egyetlen nyiszszantással elvágta a fogoly köteleit. — Most aztán fuss, de gyorsan ám! Visszaadom a szabadságod, te mocskos arab — sziszegte fogcsikorgatva, majd öklével jól hátba taszította az előtte álló foglyot. Az elcsigázott algériai alig vonszolta magát a süppedő homokban, térde meg-megcsuklott, kimerültén botladozott. Brassilon állati tekintettel követte az egyre távolodó fogoly alakját, majd hirtelen az autóban lem géppisztolyáért nyúlt. Fölemelni már nem maradt ideje, a kocsiban ugyanis lövés csattant, mely nyomán Brassilon holtan rogyott össze. Amikor Juszut meghallotta, a lövést, hirtelen a homokba vetette magát. Meg volt róla győződve, rá tüzelnek, de futni már nem volt ereje... Pierre gyorsan beindította a motort és megmentett barátjához sietett. Kiugrott az autóból, kíméletesen talpra állította, majd maga mellé ültette. — És most, Juszuf, gyorsan mutasd meg az utat a tieidhez. Gondolom, a fegyverekre és a dzsipre még szükségük lesz... 11
