A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-22 / 43. szám

A párizsi Trocadéron — háttérben az Elfiel­­torony ismét Franciaországban a Bundeswehr. Ezút­tal De Ganlie kormányának beleegyezésére! « x M ® Csodaszép nyári vasárnap volt. Tikkasz­tó hőség lebegett az azúrkék égbolt alatt, a szomjúhozó főid némán kőnyörgött eső­­istenhez. Az elszáradt fenyők árván égbe­törő törzsei már régóta nem figyelték a madarak játszi repülését és a nyújtóz­kodó fű álmos suttogását. Ogy tűnt, mint­ha a juhcsorda is megmerevedett volna az országutat szegélyező páfrányosban. Csak egy fáradt rendőr volt talpon, aki az erdei útkereszteződésnél leállította a motoros jármüveket és hanyag taglejté­sekkel arra a kerülőútra terelte őket, amely oda vezet, ahol tizenhét évvel ez­előtt 642 ártatlan áldozat szörnyű halálát lelte. Arra a helyre, amelynek nevét a nácik 1944. június 10-én tűzzel és vas­sal Írták be a történelembe. Csodaszép nyári vasárnap volt. Szemünk előtt kibontakozott a halott Oradour tor­zója ... Nyomasztó csönd A szűk, enyhén emelkedő utcácska kö­vezetén, melyet két oldalról felperzselt épületek üszkös romjai kereteznek, néma menet ballag. A férfiak nehezen lépked­nek, a gyerekek görcsösen szorongatják megrendült anyjuk kezét, az ifjú szerel­mesek arcáról lefagyott a mosoly — egye­dül néhány apáca sápadt arca kifürkész­hetetlen. A keretjüket vesztett ablakokban nem virágoznak harsánypiros muskátlik, a be­tört ajtókon nem lép ki senki, a faliórák már réges-régen elütötték az örökkévaló­ság éjfelét, a tűzhelyek kihűltek és a pusz­tító lángok martalékává lett gyermekágyak hiába várnak az apróságok hancúrozására. Néptelen az iskola is. Nem, a tanulók nem vakációra utaztak el 1 A leszaggatott villanyvezetékekben nem kering áram, moha nőtte be a villamossí­neket, melyek egykor ezt a tehetős és ked­ves községet Limoges-zsal kötötték össze. Eb­ből a nagy városból Oradourba szoktak ki­rándulni az emberek, hogy mélyet szippant­sanak a rétek és levegők illatából, felfris­süljenek a Glane folyócska mellett. Elbe­szélgessenek a vendégszerető falusiakkal, betérjenek a Café du Ghene-be, vagy egy röpke imára a templomba. Mindebből nem maradt más, mint 642, fekete márványlapokba vésett név ... Ora­­dour mai látogatói azonban más neveket is olvashatnak a temető előtt elhelyezett két fatáblán. Albert Daub, Joseph Busch, Henri Weber és mások — összesen tizen­három náci és azok szekértolóinak, az oradouri gaztett fő szervezőinek nevét, fis egy másik táblán háromszázhuszonkét francia képviselő nevét, akik később meg­kísérelték a tömeggyilkosok rehabilitálását. Becsület és lelkiismeret nélküli emberek; csakis ilyenek mocskolhatják be azok em­lékét, akik életükkel fizettek a bűnösök vádolásának jogáért. Az egyszerű francia polgár azonban ismeri az igazságot és kész mindig védelmére kelni. Még élnek szemtanúk Emlékezzünk vissza, a tizenhét évvel ez­előtt történtekre. Idézzük fel az olyan re­ményteljesen kezdődő júniusi délutánt. Az erős kábító tavaszi levegő mintha álomba ringatta volna Oradourt. Csak az iskola zsongott, mint egy méhkas. Hir­telen motorok robaja remegtette meg az ablakokat. Páncélkocsik és nyitott teher­gépkocsik érkeztek, eltorlaszolták az utcá­kat, körülvették a községet. A lakosság semmi rosszat nem sejtett, kifutottak a házakból és kíváncsian bámészkodtak az SS-katonákra. Mitől is féltek volna, par­tizánok nem tanyáztak náluk, és a környék lakossága sem szolgáltatott okot a meg­szállóknak erőszakos beavatkozásra. Alig hallgattak el a motorok, megper­­dttlt a kisbiró dobja: „Mindenki gylülekezzék a Champ de Foire-n!“ Az SS-ek igyekeztek meggyorsítani a so­­rakozót, futkároztak és üvöltöztek: „Alons! Alons ! Schnell!“ A parancs nem ismert pardont. Az aggok és a csecsemők sem képeztek kivételt. A diákok rendezett sorokban hagyták el az iskolát. Csak a nyolcéves Roger Godfrin szegte meg ösztönösen a fegyel­met. Észrevétlenül lemaradt a kertek alatt, egérutat vett és elbújt a szántásban. Egye­dül szökött meg — és a kétszáznegyvenhét gyerek közül egyedül ő maradt életben. A Champ de Foire-on összetömörült em­bereken átfutott a nyugtalanság első hul­láma. A második hullám reménykeltő volt: fe­lülvizsgálják a személyazonossági igazol­ványokat. Vége a találgatásoknak. Kurta parancs: „Nők és gyerekek az egyik, férfiak a má­sik oldalra!“

Next

/
Oldalképek
Tartalom