A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-15 / 42. szám

i-ebek Eta

— A három Tár közül melyikben «lakúit meg leghamarább a szövetkezet? — A másik kettőben majdnem egyszerre. Ml vagyunk a legfiatalabbak. 1937-ben kezdtük a közös gazdálkodást.

Itt Is szóba került az egyesítés problémája. Ágoston Géza, a szövetkezet elnöke azt mondja, hogy nem tud semmiről. De a többieknek felcsillan a szemük: — Valóban beszélnek róla? Ml benne volnánk, de azt hisszük, hogy a két

Túr és Pcreszlúny

sótúriak. — Vajon a középtúsiaknak megvan «?

Bírják e űzetni folyamatosan a tagoknak min den hónapban a ledolgozott munkaegység értékét?

— Igaz, egyszer két hetet késtünk a fizetéssel — vallják be őszintén a középtúriak. — Ez évben tértünk csak át a szilárd jutalmazásra, aratás előtt voltak gondjaink, de most már rendben megy minden. A répánk sem silányabb, mint az alsótúriaké — mondják csipkelődve.

Középtúr laposabb helyen, kicsit völgyben fekszik, több nedvesség maradhatott meg a földeken — vélik a dombosabb területen húzódó szomszédok.

Az egyesítésről nehezen nyilatkoznak.

— A középtúriak nem akarják — mondják a többiek.

— Nem vagyunk vele se Így, se úgy .,. még nincs nyélbeütve a dolog. Egyelőre el vagyunk foglalva az őszi munkákkal: a szántással, vetéssel, no meg a cukorrépával; mert bizony a cukorrépaföldön két traktor is alig bírja húzni az ekét — adják a diplomatikus választ a középtúriak.

Felsőtűron arra kiváncsiak, mit mondtak róluk a másik két faluban.

— Ugye, nem a legjobbakat mondták?

— Hát... — hümmögünk bizonytalanul.

— Tudjuk jól. Mi csak olyan szegény rokonok voltunk eddig. Nem volt semmink. Képzelje el, hatvan darab sertéssel kezdtük, és ma már több mint ötszáz darabunk van.

szamszéd azt gondolja, nélkülünk is ellenné nek — mondják kesernyés mosollyal. — Pedig már nem vagyunk olyan szegények. Igaz. a mi határunk sokkal soványabb, köves, sziklás talaj . .. meg aztán Kőzépíúron és Alsótúron azelőtt is jobb gazdák éltek, több volt a szarvas marha . . . Nálunk pedig a ló, mert dombos vidék ez. Mikor megalakult a szövetkezet, ötven pár lovunk is volt.

Felsőtúron a munkaegység értéke tizenöt korona. Ebből előlegben nyolc koronát fizetnek ki. Az első időkben elég gondjuk, bajuk volt. sokszor fizetni se tudtak rendszeresen. Ma már ez nem fordul elő. Iparkodnak, hogy minél hamarább elérjék a két gazdagabb szövetkezet színvonalát.

A három faluban az egységesítés eszméje érlelődik, és talán már nem Is kerül sok Időbe, amikor a három Túrból egy Túr és gazdag szövetkezet lesz.

Sárgacsövű kukorica

Kádas! fános bácsi. Így hívják a nagybajszos, nagypuskás, nagy messzelátó embert, aki az lpolypereszlényi határt őrzi. Önti az ég a meleget erre a szeptembervégi világra s itt Ipolypereszlényen is ugyancsak érzeni a kései nyarat, szárazságot meg a nagy port.

Kádas! János bácsi. Csősz. Így mondták a régi világban. Csősz. Urak cselédje, nagygazdák szolgája. Hatvaukilenc éves, volt része ebben is, abban is, a szolgasorban a másban Is, bőven.

— A világháborúban például orosz fogságban, forradalomban.

Csősz. Az emberben akaratlanul is hagy valami rossz utőlzt ez a fogalom még manapság is. S mily nagy a meglepetésem, amikor azt hallom, hogy ez a csősz, ez a Kádas! János bácsi egyben az ipolypereszlényl pártszervezet elnöke is.

— Bizony, nem akármilyen foglalkozás ez, hisz sok a szarka az emberek között, s mi lenne, ha szertehordanák a közös vagyont.

— Kár volna érte, kétségtelenül. Hiszen olyan gazdag, olyan nagyszerű az idei termés . . .

— Itt van például a kukorica. Nem is emlékszem már, mikor volt ilyen termés. Nézze, micsoda csövek! Akár a karom.

Kukoricaszüret. Sustorognak a sárgára-kövérre érett kukoricaszárak az őszi szellőcskébnn s köztük a kukoricatörők: lányok, asszonyok.

Sebek Eta, Gáspár Zsuzsa, Vanek Erzsi, Horváth Magda. Négyen vannak, Itt szorgoskodnak közvetlenül a fenékig kiszáradt Kemence patak partján. Tizennégy-tizennyolc évesek, négy piros virágszál a sustorgő kukoricában, huncutok, gömbölyűk, nevetősek.

— Nótát tudtok-e?

Nevetnek. Összebújnak, úgy sustorognak mint a kukoricalevelek. Aztán még sincs nóta, csak vidámság van, a fényképezőgép előtt főleg.

Kérdezünk tőlük ezt is, azt is, a szövetkezetről, a faluról, a fiatalokról, dehát ezek is olyanok, mint a többi lányok, csak egymás között pereg a nyelvük, Így hát Csomó Sándor bátyánknak, a növénytermesztő csoport vezetőjének kell jönnie, hogy segítsen rajtuk.

— 32 hektár kukoricánk volt elvetve az idén, s ez egy ilyen 700 hektáros szövetkezetre, úgy hisszük, nem kevés. Hogy milyen a termés? Jó, természetesen, jó, bár itt Is lenne egy-két megjegyeznivalónk. Az tudniillik, hogy nem mindenütt egyforma jó. Tagnap például húsz hektárt törtünk le s harminc áronként alig futót ta a három mázsát, a mai „szüret” pedig: 30 áronként 14—13 mázsa. Ez különbség.

Finom talajú földek vannak a Kemence mellett. Gondolkoznak is rajta, a pereszlényiek, nem lehetne-e jobban kihasználni ezt az adot*ságot.

— Kertészet, az kellene ide — mondja Kádas! elvtárs — s minthogy ezt nemcsak a csősz, hanem a pártelnök is mondja, azt is jelenti, hogy ez óhaj könnyen megvalósulhat.

Egyelőre mindenesetre legfontosabb a kuko rica. Aztán meg a cukorrépa, a szántás, a ve tés, s minden sorban, ahogy következik, ahogy forog az esztendő falún, immár évszázadok óta. Csak semmi rendkívüli közbe ne jöjjön, szárazság meg miegyéb . . .

OZSVALD ÁRPÁD és CSELÉNYI LÁSZLÓ riportja-CSÁDER LÁSZLÓ felvételei .S