A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-01 / 40. szám

gyezte meg hegyesen másnap reggel anya, amikor meglátta Julika kisírt szemét. — Verd ki a tejedből! Most már iszik is. Hallottam. Ne tagadd!

Julika nem hajtott tejet. Pedig nem alakult valami könnyűvé a sorsa. Pista komiszkodott. Ivott. És a vihar után nemcsak bánat született. Rómerné hangos volt, de Bereginé erélyes. Ő kényszerítette rá a haragot a két családra.

A vegyészeti gyár pártirodáján hallottam a történetet. Itt láttam Julikát is, aki nem hajtott fejet.

— Mit tehetünk? — sóhajtott a párttitkár helyettese. — Hatvanhárom dolgozónk lakásigénylése indokolt. Vannak, akik hosszú évek óta várnak. És évente tíz lakás! Ennyit juttathatunk.

Julikénak is bizonyára ezt mondhatta. Mert Julika elment mindenkihez. De nem akart várni.

Már első héten a KISZ elé idéztette Pistát. Az italozás miatt. S azután hevesen és okosan ott, a többiek előtt, ő kelt a védelmére. Csoda-e, hogy Pista csak még szerelmesebbb lett! De mutatni sem merte. Tördelte a kezét.

— Mit tegyünk? — fordult Julikéhoz. — Várj meg a gyűlés után — súgta oda a lány. És merev, szigorú arccal, nehogy valaki észrevegye, rákacsintott Pistára. — De ne a szokott helyen! Hátul, az építkezéseknél! Csak meg ne lássa senki 1

És a gyáriak közül ettől kezdve senki sem látta Pistát Julikéval. A fiú áthelyeztette magát egy másik üzemrészbe. Ott mindig délelőtti műszakban dolgozott. Munka végeztével pedig eltűnt még a barátok szeme elől is. Julika meg, mint valami önkéntes mártír: hónapokon át vállalta a vasárnapi laboratóriumügyeletet. Így tette szabaddá magát minden hétfőre.

Voltak, akik elhitték, hogy a családi háborúság, Bereginé erélyes intelmei, szétválasztották a fiatalokat. Voltak mások, akik valami másra gyanakodtak: tettetésre, titkos találkozásokra, lopva együtt töltött délutánokra, estékre.

Csak Lábas Jóska, a KISZ-titkár hallgatott, orrát ráncolva és titokzatósan, ha olykor Pistára meg Julikéra fordult a sző. A szakításuk óta mintha teljesen megváltoztak volna. Nemcsak egymás irányájjan. Mindkettő elpárolgott, ha valami társadalmi munkát emlegettek. De még csak színházi bérletet sem váltott egyikük sem.

Julikánpk megnyúlt az arca. De a nyári barnaságát nem vesztette el. Inkább megsötétedett a bőre; Pista meg fogyott.

Hanem egyikük szemében sem a boldogtalanság tüze égett.

— Beszélnünk kell velük! — mondták a kiszesek. És nem hallgattak a titkárukra, ha leintette őket. De mert a két szétugrott szerelmesnél minden könnyed vagy okos szó kárbaveszett, végül is összeesküdött két-három fiatal, hogy kilesi Pista és Julika titkát.

És erre, hogy őszinte legyek, Julika anyja is gondolt már. Legalább is szerette volna meglesni Julikát. Csakhogy nem volt rá érkezése, bármennyire is gyanakodott. Gyanakodott, mert nemcsak mindig fáradtnak, hanem túlságosan is szőtlannak és ebben is fölényesnek találta a lányát.

— Le kell hogy küzdjem az előítéleteimet. A szerelem nem bűn. De mégis 1 — morfondírozott magában Bereginé. — Mi lesz? — sürgette férjét. — Beszélj már a lányoddal!

Mi lesz, ha esküvő nélkül érkezik meg a gyerek? Vagy ha belebetegedík ez a lány? Már kételkedett benne erősen, hogy eredményre vezetett az elindított családi háborúság. Igaz, azt nem érte el, hogy a férje kiváljon a Rómer-brigádból. És lehet-e vajon hinni az ígéretében, hogy a munkán kívül nem is beszélnek? -Szégyen lenne ellenőrizni Mihályt. De szégyen-e ellenőrizni a lányát? Ellenkezőleg. Kötelessége. De hiába ! Nem jött rá semmi turpisságra 1 Mindig új nyomokon próbált kiszedni valamit Julikáből.

— Hová tűnt a melegítőd?

— A szomszédba adtam egy kislánynak. Kőbányán. Az építkezésen. Hiszen már kopott volt.

Valóban! Abban a rongyban csak nem járhat pásztorórára. Óra, idő.. . Mit csinál Julika a szabad idejével? És hétfőn merre járt?

Julika mindig talált rá magyarázatot. De az a bizonyos látogató-ördög ilyenkor kipislogott szembogara ablakán.

Az anyja telefonált a gyárba. Megbizonyosodhatott róla, hogy Julika valóban vasárnapi ügyeletes. És Pista? Römer István? Nem. Hiszen tudhatta volna 1 Gépbeállítóra nincs ilyenkor szükség. És hétfőn? Amikor Julika...? Hétfőn is telefonált a gyárba. Pistát kereste. Amikor meghallotta a fiú csodálkozó hangját, dühösen és szégyenkezve, no meg értelmetlenül csapta le a kagylót.

Pista pedig ezen a hétfőn, mint már annyin, műszakváltásnál bekapja gyorsan az üzemi étteremben az ebédet és rohan is már, ki a kapun. Nem kell messzire mennie. Csak éppen megkerüli az ösvényen a gyár oldalsó meg hátsó falát. Ott "már készül az új, széles utca. És túl azon beállványozottan, hatalmas modern betonorgonák módjára, különböző magasságban emelkednek az új lakónegyed első tömbjei.

— Jön a Rómeód! — kiált át Julikéhoz a harmadik emeleti állványon kihajolva egy fakult baboskendős lány.

Akkor nevezték el Pistát Rómeónak, amikor rájöttek, hogy minden hétfőn, két óra tájt megjelenik odalenn és felkiált: Hahó 1 Julika! Julika meg nevetve kihajol az ácsolás résein, sőt kimerészkedik a korlátnélküli balkonlapra is. Onnan integet az újonjöttnek. Pista csak azután áll munkába. Nem egy brigádban ' dolgoznak.

Még csak együtt sem mehetnek el. Julika hétfőnként tizenegy órát dolgozik. De reggeltől Pista meg, mint mindennap, alkonyaiig.

Julika mégis megvárja. S a többi napon, a gyári műszak után is átszökik. Ledolgozik még néhány órát az építkezésen. Szükségük van ezekre az órákra. Mindennap újra meg újra összeadják őket. Milyen messze még a nyolcszáz óra! Messze? Nem is oly nagyon. Nemsokára kiveszik az évi szabadságukat a gyárban. Itt töltik majd munkával az építkezésnél.

Nyolcszáz ledolgozott munkaóra után joguk lesz egy szép, modern lakáshoz, az elkészülő épülettömbben. Ki is nézték már az egyiket maguknak. Ott fenn a magasban. A nyolcadik emeleten.

És készülnek már arra a napra, arra az órára, amikor odaállnak majd a szülők elé. Nagyon magabiztosan. Mert viharban, családi háborúságban, gyanakvások közepette megépítik ők maguknak a fészket, olyan magasan és tisztán, mint a szerelmüket.

13