A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-01 / 40. szám
Egy lassú hóeséses éjszaka után az öreg Miklósi kiballagott a Pataksorba. Az éjszakai komor hófelhőket elseperte a keleten felbukkanó nap, és a hómező most már gyönyörű sziporkázó szőnyegként ragyogott. Miklósi a patak túlodalán felkapaszkodva megáll, és végignéz a csörgedező Pataksoron. A jobbra-balra tekergő patak fekete medre éles kontraszt a hófehér völgyben. Mindenütt, ahol a part lankásabb, nyomok vezetnek a patakhoz. Oda is, vissza is. A gyakori nyomok megnyugtatják, mert arról tanúskodnak, van Itt vad bőven. Sokáig nem időzik. Eszébe jut, hogy valakinek öt darab rókabőrt Ígért, hát hamarosan beleveti magát az erdőbe. Még látszik a fák között imbolygó alakja, majd eltűnik egy lankás mögött. Onnan a Pataksort már nem látni. Mindenütt nyomok. Egytől-egyig tudja, melyik milyen állaté; a tenyerét sem ismeri jobban, mint ezeket a nyomokat. Rátalál az első rókanyomra. Megnézi jobban. Ügy találja, nem neki való. Aprók még az istenadta nyomai, kár utána kapaszkodni. ^ Letér az útról jobbra és most nekivág a Hűvösvölgynek, csak úgy az erdőben, dombokon, völgyeken keresztül. Csak a rókanyomokat kutatja. Talál is rengeteget csak hát neki vén róka kell, nem holmi apróság. Az ám? Ez igen, ez már neki való. Egyszerre felvillanyozódik, amint újabb nyomra talál. Nini, hogy söpörte lompos farkával a havat, niert a nyomok mögött itt-ott fel van a hó borzolva. Ez jó lesz. A nyomok egészen frissek. Hajrá, utána! Az öreg most már csendben lépeget. Előre szegezett puskával követi a nyomokat. Kitartóan bandukol és állandóan figyel. Vigyáz, hogy zajt ne üssön. Ám megjáratja a ravasz az öreget, aki a harmadik domboldalra kapaszkodik. Áfia elindulva a dombról lefelé a völgybe, a szemben levő domboldalon megpillantja a rókát. Gyönyörű példány. Lompos farka fél méternél jóval hosszabb. Ott kapirgál egy vadrózsabokor tövében. Miklósi nagy csendben lejjebb ereszkedik, és a rókát jól megközelíti. Azután SZIRMAI T\/T*l 1 ' ‘ r 1 t • istvání Miki ősi rokaja egy helyen megáll. Lábát jól megveti. Felemelkedik a puska. Céloz. A következő pillanatban hatalmas csattanás veri fel az erdőt. A róka összerogyik. Miklósi fellélegzik. Megvan az első rókája. Felkapaszkodik az állathoz és begyömöszköli a hátizsákjába. Tovább megy. Jó lenne még egyet lőni. Az idő csodás. Keresi újra a nyomokat, Amint egyszer lehajlik, rúg egyet a hátán a róka. Az öreg tudja,' hogy az utolsókat rúgja, azért ügyet sem vet rá. De hiába a sok nyom. Az előbbi dörrenés a közelben lévő állatokat a hetedik határba kergette. Tudja ezt az öreg. Belátja, kár tovább kutatni. Elindul hazafelé. A kiserdő táján megint csak rúg egyet a hátizsákba bújtatott róka. Éppen csak megmozdult egy keveset. Oda se neki — gondolja Miklósi. Annak már vége. Amint hazaér, leteszi puskáját. Egyenesen a kamrába tart. Ott kiveszt a rókát a hátizsákból és ledobja a földre. Az állat meg se moccan. Élettelenül nyúlik el az ajtó mellett. Becsukja a kamra ajtaját és megy eldicsekedni a barátoknak. Legelőször is Jákob Józsihoz szól be. — Gyere, nézd meg, milyen szép rókát lőttem. Jákob is vérbeli vadász. Azonnal megy. Kegyetlenül hajtja a kíváncsiság, meg egy jó adag irigység. Útközben Miklósi elbeszéli, hol lőtte. Két karjával mutogatja milyen nagy és milyen hosszú a farka. Amint hazaérnek, egyenesen a kamrába mennek. Ám Miklósi lába gyökeret ver. A róka nincs ott. Forgolódnak, nézegetnek, de a rókát nem látják. Amint az öreg a jobb sarokban álló hordó felé megy, kiugrik a róka és a kamra másik oldalán álló lisztes ládára szökken. Szép, lendületes ugrás volt, de róka koma ugrása közben a ládára rakott' uborkás üveg közül kettőt ledönt. Tompa csörrenés, és két üveg uborka kimúlt. A két barát most szemben áll a rókával. Hirtelen nem is tudják, mihez kezdjenek, csak azt tudják, meg kell fogni. Néhány lépést tesznek felé. A róka erre megijed és a következő pillanatban már a baloldalt álló polcokon elhelyezett befőttes üvegekre ugrik — azokból hármat is lever. Tartalmuk szétfolyik a kamra téglás padlózatán. Miklósi látván hitvestársa küzdelmes munkájának ilyen gyors megsemmisítését, most már még dühösebb lesz. Hogy az elkövetett bűnöket megtorolja, felkap egy zászlórudat és azzal megy a rókának. A rúd azonban nem puska. Nem jól célzott, hát nem a rókát, hanem a tízliteres demizsont teszi csúffá. A demizson darabokra törik és szétfolyik belőle a muskotály. Végezetül kergetőznek még egy ideig; miközben kimúlik néhány .további uborkás és több befőttes üveg. A kamrában lassan kétségbeejtő a helyzet. A két vadászról pedig csurog az izzadság. Az éktelen lárma és dulakodás hangjára Miklósiné is benyit. Meglátja a rettenetes csatateret, szörnyülködve csapja össze a kezét. — Ember! Mit csinálsz? \| Miklósi éppen akkor tápászkodik fel. Párjának ez az ártatlan kérdése még jobban felingerli. Lerázza kezét, félretolja hitvestársát és kirohan. Egy pillanat múlva puskával kezében tér vissza. Beront a kamarába s megáll. Megcélozza a legmagasabb polcon gubbasztó rókát. A következő pillanatban óriási csattanással dörren a puska, tönkremegy még két befőttes üveg és a róka lezuhan Így történt, hogy Miklósi kétszer lőtte meg a rókáját. 1,
