A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-24 / 39. szám

Császár Károly bécsi J61 érzi magát

leköt követelt, Jött Ádi Zsiga az ö „kigyógyíthatatlan gyomorbajával”, jöttek a valóban betegek és a képzelt betegek, jöttek, jöttek ... Valamennyien nyögtek, lábszárukat, combjukat vagy mellüket és hátukat mutogatták, körtek, rimánkodtak. Az orvosnő mindenkit megnyugtatott. Kit szép szóval, kit pedig erélyesen, mindenkit érdeme szerint.

Az első percekben az volt a benyomásom, hogy hazánknak e vidékén van a legtöbb beteg, szenvedő ember. Ám később nézetelnet korrigáltam, főleg, amikor másnap kőrútunk során a nyugdíjas pácienseket, köztük Feri bácsit is a kístárkányi határban találtuk meg. Éva doktornő kedves gorombasággal leaktélta híveit, ezek viszont sunyi mosollyal az arcukon kérlelték: „Ne tessék már ránk haragudni aranyos doktorka I”

A körorvosnő nem is haragszik, csupán Balog Albert nevének említésénél húzza össze a szemöldökét, Balog Albert volt ugyanis az a páciens, akinek testében — saját tísztátlanságának következtében kikeltek a légypeték. Igaz, ez már régi história, és dr. Simonies Éva az eset felidézésekor már inkább nevet mint bosszankodik.

Nagytárkányban a hatvanhét éves Király Gyulánál állunk meg elsőnek, utána pedig a kístárkányi cigánysor következik, ahol Demeter Jolán és Rontó Károlyné, no meg a lelkes gyerekhad nagy örömmel üdvözli az orvosnőt. És azonnal kezdődik a vizit, az orvosi tanácsadás, amely a páciensek nagy hálálkodásénak közepette végződik.

Majd Bély, Bacska kerülnek sorra és Kiscsernyő, ahol a nyolcvanhoz közeljáró nagybajúszú Császár bácsi családja fogadja lelkendezve az ő „aranyos doktornénijüket” és szinte dédelgetik Évát. S közben míg az orvosi vizsgálat tart, Galambos néni elmeséli, hogyan ismerkedtek meg Évával.

— Annak idején részeg motorbiclkllsták,

— mondja az őszhajú Galambos nagyanyó,

— majdnem halálra gázolták férjemet és bizony csakis „a mi aranyos doktorkánk” (ezt már vagy századszor hallom a két nap alatt) tudása, türelme segítette őt

talpra. A doktornéni érdeme, hogy a súlyos koponyatörésnek nem maradt semmi következménye. Azóta is úgy szeretjük a kisasszonyt — teszi hozzá, mint- a saját lányunkat, és anyai szeretettel simogatja meg Évát. A továbbiakból azt is megtudom, hogy Galambos bácsinak annyira megtetszett a betegeskedés, vagyis inkább a doktor néni gondoskodása, hogy felgyógyulása után is — ha a körorvosnő benyitott hozzájuk, azonnal lefeküdt és megvizsgáltatta magát.

Mindnyájan nevettünk a vén ember kópéságén, jókedvűen kacagott Éva is, pedig reggel hét óra óta talpon volt (mint az év minden egyes napján) és aznap még éjjeli szolgálat is várt rá. Mert nem könynyü a két körzetről gondoskodó esernyői körorvosnő élete. Hiszéli a rendelésen, beteglátogatásokon tül, napi penzumában benne vannak az egészségügyi népnevelés feladatai, a betegségmegelőző orvosi gondoskodás keretébe tartozó oltások, Iskolák és telepek rendszeres látogatása is. Bizony legény legyen a talpán az, aki mind ennek' jó szívvel ős becsülettel eleget akar és tud tenni.

Ám dr. Simonies Éva nem panaszkodik, állja a sarat, mégpedig kitünően, hiszen az utolsó negyedévben is példás egészségügyi dolgozója volt a járásnak. Az emberhez való viszonya teszi fényessé napjait távol a nagyvárosok kulturális lehetőségeitől, messze a színházaktól, hangverseny- és kiállítási termektől. Csupán néha borús őszi estén idézgeti Puskint:

„Ogyessza télen öt-hat hétig merő sártenger véges-végig, szakad az eső, s összecsap a feneketlen mély iszap ..

így él a hármas hptár mentén, a Tlszahát népe között a messzi városból ídeszármazott csupaszív cseh leány, aki gyógyít és vigasztal, segít és egyben életével példázza, hogy mindenütt piros virágba szökkenhet a proletárnemzetköziség eszméje.

(A szerző [elvételei)

Ez nem hivatalos látogatás

21