A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-24 / 39. szám

— Mert nekem szerelmem ez a mester­ség. Vágktrályfat vagyok, s a szomszé­dunkban lakott a pék. En aztán hajnaltól estig ott l'eskelódtem a műhelyben, ott lábatlankodtam, kíváncsiskodtam, míg az­tán én is el nem határoztam magam, hogy pék leszek. És sül a kenyér. Nyelt a hatalmas ke­mence a rengeteg tésztát. Csakhogy nem a lángok sütik ma már itt sem a ke­nyeret, hanem a villany s nem tízesével, hanem százasával. Mert végülis a gépek korában élünk immár, s a modern tech­nika még az ilyen kis városba is eljutott, mint Vágsellye. Slip barnára »Olt I fényét. Csontos-szikkadt, ezerráncos I M nagyanyámat látom, ahogy hajla- 1^. dozlk a hatalmas búbos-kemence I előtt, ahogy hozza a fehér-vér lisztet, dagasztja a tésztát, szaggatja s rakja a hatalmas lapátra, aztán veti be a sárkány-torkú lángos kemencébe, s az­tán ahogy szedi ki Ismét a gyönyörűsé­ges piros-feketére, kemény ropogósra va­rázsolt kenyeret. Vágsellyén, a sütödében három ember szorgoskodik a kemencék körül, a többi meg ktnt, az elszállításnál. Marek Béla az üzem vezetője, azt magyarázza, hogy ez az eléggé kicsike sütöde naponta hu­szonnégy mázsa kenyeret, kiflit, zsem­lét, hájastésztát, vajastésztát, fonottkalá­csot, mákoskalácsot, kuglófot készít, egyszóval mindent, amit egy ilyen üzem­ben gyártani szokás. Ezerkétszáz darab kenyér, nyolc-kilencezer darab sütemény s mindezt tízegynéhány ember csinálja, három műszakban, reggeltől estig, esté­től reggelig. A mostani műszakban hárman dolgoz­nak éppen: Forgács László, Macsali Ti­bor, Hucskó Terézia. Kérdem tőlük, bír­ják-e az iramot, nem kevés-e három em­ber hatszáz darab fcenyérre? Ennyi ugyanis egy műszak normája. — Bizony elég kevés. S meg kell iz­zadnunk ugyancsak, különösen így nyá­ron a nagy melegben, a sok ugrálásban. — Az a helyzet, hogy kevés az után­pótlás. \mal fiatalok már inkább a k, a gépekhez, mtnt kisebb ahát nagy hiba ez, mert ezt . Y \rr i me\n Sbe.\pic gyárba r sütödébe is keik cstniílhi valakinek, mert kenyér \ csínul ni vt Vz 1 is. embereknek, még az mindig atom Bezzeg Forgács bácsi nem idegenke­dett annakidején a pékmesterségtöl!-— De nem ámí Három évig tanultam én a szakmát, s aztán hogy kitímultam, folytatom azóta ts, idestova harminc esz­tendeje immár. No, abból a harminc esztendőből le­számíthatunk azért valamicskét. A hábo­rú évelt például, amikor a fronton tal­palt éveken keresztül, s a munkanélküli esztendőket. — Vágsellyén az államosítás előtt volt nyolc pékmühely. Képzelje el azt a ver­sengést, amit ezek a kisiparosok csinál­tak. Ma Vágsellyén egyetlen sütöde van, de vajon bírja-e az iramot az igényekkel, képes-e kielégíteni úgy a környéket, mint az a nyolc pék a régi Időkben? — Igyekszünk minden erőnkkel kielé­gíteni az igényeket — válaszolja Marek elvtárs. — S hogy nem minden siker nél­kül, a sok dicséret, jó szó bizonyítja, amit már eddig is kaptunk munkánk el­ismeréseképpen. Pedig vannak még hibák ... — Vannak bizony. Sokszor kérdezik például, miért nem egyforma mtndig a kenyér minősége. Amit válaszolhatunk: a berendezés fogyatékossága miatt, nem lehet, ti. manapság már olyan berende­zéssel tízszer annyi kenyeret dagasztani, sütni, mint mondjuk tíz-húsz évvel ez­előtt. S aztán megint az emberhiányi Hol vannak a fiatalok? Ml lesz az utánpót­lással? Macsalt Tibi egyike a kivételeknek. Huszonhárom éves, ötvenháromtól dolgo­zik a pékműhelyben, s nem kívánkozik sehová innen, jól érzi magát a szakmá­ban. «ép. tészta, ember I kenyér - 2 kg CSELENYl LÁSZLÓ így kap formát a kenyér Meg kelt-e mér

Next

/
Oldalképek
Tartalom