A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-24 / 39. szám
— Mert nekem szerelmem ez a mesterség. Vágktrályfat vagyok, s a szomszédunkban lakott a pék. En aztán hajnaltól estig ott l'eskelódtem a műhelyben, ott lábatlankodtam, kíváncsiskodtam, míg aztán én is el nem határoztam magam, hogy pék leszek. És sül a kenyér. Nyelt a hatalmas kemence a rengeteg tésztát. Csakhogy nem a lángok sütik ma már itt sem a kenyeret, hanem a villany s nem tízesével, hanem százasával. Mert végülis a gépek korában élünk immár, s a modern technika még az ilyen kis városba is eljutott, mint Vágsellye. Slip barnára »Olt I fényét. Csontos-szikkadt, ezerráncos I M nagyanyámat látom, ahogy hajla- 1^. dozlk a hatalmas búbos-kemence I előtt, ahogy hozza a fehér-vér lisztet, dagasztja a tésztát, szaggatja s rakja a hatalmas lapátra, aztán veti be a sárkány-torkú lángos kemencébe, s aztán ahogy szedi ki Ismét a gyönyörűséges piros-feketére, kemény ropogósra varázsolt kenyeret. Vágsellyén, a sütödében három ember szorgoskodik a kemencék körül, a többi meg ktnt, az elszállításnál. Marek Béla az üzem vezetője, azt magyarázza, hogy ez az eléggé kicsike sütöde naponta huszonnégy mázsa kenyeret, kiflit, zsemlét, hájastésztát, vajastésztát, fonottkalácsot, mákoskalácsot, kuglófot készít, egyszóval mindent, amit egy ilyen üzemben gyártani szokás. Ezerkétszáz darab kenyér, nyolc-kilencezer darab sütemény s mindezt tízegynéhány ember csinálja, három műszakban, reggeltől estig, estétől reggelig. A mostani műszakban hárman dolgoznak éppen: Forgács László, Macsali Tibor, Hucskó Terézia. Kérdem tőlük, bírják-e az iramot, nem kevés-e három ember hatszáz darab fcenyérre? Ennyi ugyanis egy műszak normája. — Bizony elég kevés. S meg kell izzadnunk ugyancsak, különösen így nyáron a nagy melegben, a sok ugrálásban. — Az a helyzet, hogy kevés az utánpótlás. \mal fiatalok már inkább a k, a gépekhez, mtnt kisebb ahát nagy hiba ez, mert ezt . Y \rr i me\n Sbe.\pic gyárba r sütödébe is keik cstniílhi valakinek, mert kenyér \ csínul ni vt Vz 1 is. embereknek, még az mindig atom Bezzeg Forgács bácsi nem idegenkedett annakidején a pékmesterségtöl!-— De nem ámí Három évig tanultam én a szakmát, s aztán hogy kitímultam, folytatom azóta ts, idestova harminc esztendeje immár. No, abból a harminc esztendőből leszámíthatunk azért valamicskét. A háború évelt például, amikor a fronton talpalt éveken keresztül, s a munkanélküli esztendőket. — Vágsellyén az államosítás előtt volt nyolc pékmühely. Képzelje el azt a versengést, amit ezek a kisiparosok csináltak. Ma Vágsellyén egyetlen sütöde van, de vajon bírja-e az iramot az igényekkel, képes-e kielégíteni úgy a környéket, mint az a nyolc pék a régi Időkben? — Igyekszünk minden erőnkkel kielégíteni az igényeket — válaszolja Marek elvtárs. — S hogy nem minden siker nélkül, a sok dicséret, jó szó bizonyítja, amit már eddig is kaptunk munkánk elismeréseképpen. Pedig vannak még hibák ... — Vannak bizony. Sokszor kérdezik például, miért nem egyforma mtndig a kenyér minősége. Amit válaszolhatunk: a berendezés fogyatékossága miatt, nem lehet, ti. manapság már olyan berendezéssel tízszer annyi kenyeret dagasztani, sütni, mint mondjuk tíz-húsz évvel ezelőtt. S aztán megint az emberhiányi Hol vannak a fiatalok? Ml lesz az utánpótlással? Macsalt Tibi egyike a kivételeknek. Huszonhárom éves, ötvenháromtól dolgozik a pékműhelyben, s nem kívánkozik sehová innen, jól érzi magát a szakmában. «ép. tészta, ember I kenyér - 2 kg CSELENYl LÁSZLÓ így kap formát a kenyér Meg kelt-e mér
