A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-06 / 32. szám
X Barsi Imre: Százszor vallottam már szerelmet az Aranyos Városnak, százszor zengtem róla harsány dalokat, százszor festettem meg róla a világ legszebb festményét, és melódiáit legalább százszor foglaljam szimfonikus költeménybe, olyanba, amilyet talán nem alkotott még Bedfich Smetana sem, Legalábbb is úgy képzeltem el ezt holdas május estéken és csillagtalan sötét téli éjszakákon. írtam múltjáról, jelenjéről és jövőjéről is, írtam színházairól és gyárairól, iskoláiról, zegzugos kis utcáiról, reneszánsz palotáiról, gótikus templomairól, a Moldva folyó kecses hídjairól és egyik ibolyakékszemü, szőkehajú asszonyára gondoltam szüntelenül ... Csupán kertjeiről, világszép kertjeiről nem szóltam eddig soha, bár sokszor kószáltam naphosszat bennük, hol az orgonavirágok illatától, hol pedig a hulló falevelek fanyar szagától elbódulva. Most azonban „rés ad triarios venit” — vagyis sor került a kertekre is. A minap, a strahovi kolostortól menet, betértem a prágai Vár belső udvarára. A Szent Vitus székesegyház tornyán négyet ütött az óra. Mint a mélyhegedű búgott a dóm évszázados órája s akkordjait szárnyra kapta a szél, no meg egy tréfáskedvű pillangó. Az egyik elfáradt hangfoszlány a Kolozsvári testvérek Szent György szobrának csobogójára telepedett, míg a többi tova röppent: átszállt a Vár udvarán és a falak tövében elterülő Paradicsomkert szökőkútján pihent meg. De amikor meglátta a medencében vidáman ficánkoló aranyhalacskákat, a bámulattól elnémult. Csupán a rózsás ujjú hajnal lágy simogatásától kel újból életre, amikor a napsugarak is kíváncsian dugták össze aranyfürtös fejecskéjüket a víz tükrén: ők is azon csodálkoztak, hogyan is hullathatnak ezüstpikkelyeket az aranyhalak. Babonás látogatók dobálták a szökőkút vizébe a csillogó tízfilléreseket, olyanok, akik először jártak a meseszép királyi kertben, amelyet tavaly nyitottak meg a nyilvánosság számára. A Paradicsom-kert valóban méltó nevéhez, hiszen Európa legszebb panorámáját uralja, és mint dolmányon a csat, úgy fogja össze a Belvedére reneszánsz pompáját az örökké virágos Ledeburgi kert barokk teraszaival. A Ledeburgi kertből viszont csak egy macskaugrásnyira van ide a Vald- Stvn-kert és a kertek gyöngye, a néhai Vrtbovskyak remek, miniatűr kertje. Pár A várkert alatt terűinek el a Ledeburgi teraszok JAROSLAV SEIFERT: Prága fénybe öltözött (Részlet) Leszállt az éj — s én járom a várost, Rómánál is szebb volt ma Prága, s féltem, hogy az álomból, mit én most álmodom — nincs ébredés, s hátha a csillagokat, miket nappalon ódon székesegyház párkánya alatti vlzokádók fránya képe rejt — soha meg nem láthatom. Hűs virradat — s én a várost járom, mert ilyenkor, ugye, aludni kár; ám a kapu még zárva, látom, s nincs mer szem oda bekopogni. Jaj neked, vándor, az ajtóban nesz — kulcsát vesztett tavasz-hajnal áll, s ha reggel a csillag visszaszáll, szemem vízokádó szörnyekre les. * * * Mint fürge táncosnő cipőcskéje, a toronycsúcs úgy szökkent égbe, s midőn kigyulladt ezernyi mécse a gesztenyének — Prága is fénybe öltözött; lágy smaragdszín füzérek szikrázták várva — mikor perdül a hold a mocsárba és csendül a rézpatinára béka-ének. Állj, ne fuss el, te édes pillanat, zengeni szeretnék, mint emlék és kacaj, majd dús lombsátor cdatt szép madártoil-gúnyát öltenék. Egy kis virágos ablak előtt lenn, zöld lömb takarja a Vár-képet, hová madár is alig téved, i míg ej nem tűn’ Prága kertjeiben. Fordította: Péter László A nem messzi Belvedére: Anna királynő nyaralója Készlet a bűbájos Vrtbovsky kertből Az egykori királyi kertben
