A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-25 / 26. szám
A meleg sál — Ma megint gyűlésre kel mennem, nem tudom, mikor kerülök haza — mondja a férj vacsora után. ' — Igazán itthon maradhatnál egyszer, a gyerekek nem is tudják, hogy apjuk van. — Az igaz, de ha a közért munkálkodom, értetek is teszem. Kikísérte az előszobába, mint máskor, hogy meggyőződjék rendesen van-e felöltözve. — Végy kabátot, mert később hűvösebb lesz és várj, kihozom a meleg sáladat. Tudod, te könnyen megfázol. Útközben vett két szál rózsát, de egyelőre a felöltőjéé zsebébe dugta. Még valaki megláthatná, gondolta magában. A hölgy váratott magára, de ezt már megszokta három hónap alatt. Fiatal és szép volt. — huszonöt éves. — Tibikém, hát magán minek ez a kabát ilyen melegben — csicseregte. — Nézze, rajtam nyári ruha yan! Még sál is? Téli sál május közepén! Ha-haha és még abban az eldugott borozóban is nevetett. ahová járni szoktak. A lányt felkérték táncolni, ő pedig ott ült leforrázva. Fájt nagyon ez a gúnyos nevetés. Minek is vette fel azt a sálat? Igaz, hogy kényes a torkára, de ezt Mancika nem “érti meg. Neki nevetséges. Elgondolkozott. .. Ő negyvenöt éves, Manóinak elvégre igaza van, mert egy hozzávaló fiú nem venne magára ilyen meleg estén sálat meg kabátot. Ha huszonöt éves lenne, ő se venne fel. Az a sál pedig feleségének féltő szeretetét mutatja. Körülnézett, s valahogy idegennek tűnt itt most minden. Zene, táncoló párok, félhomály... Lehunyta szemét és családja körében látta magát a karosszékben ülve, papucsban fekete mellett újságot olvasva. Lgyan mit keresek én itt, vén bolond? Kitépett egy lapot a noteszból és ráírta: „Mancika, ne haragudjon rám, öreg vagyok én magához, családom van, többet nem találkozunk.” Kivette kabátját a ruhatárból, kilépett az utcára és úgy érezte magát, mint aki egy nagy kellemetlenségen esett túl. — Te már itthon vagy, Tibor? — fogadta a felesége — talán nem volt gyűlés? — Gyűlés volt. de gondolkoztam róla, amit mondtál és lemondtam egypár funkciót. Most egy nap kivételével minden este itthon leszek — mondta boldog arccal és örömében felesége helyett a sálat csókolta meg. ZSURAVLOV JÁNOS BATTA GYÖRGY: Villanások D é I A sárga nap-tányér a kék égi asztalon, Szél-legények meg papír-lányok Ropják a déli-ropogóst az aszfalton. Szél — csíny Az utcán karcsú nő tipeg. Szoknyáját fellibbentik csintalan szelek, Egy pillanat, csak; az ember belebizsereg! Teli voltam almaízzel Vándoroltam nap hevében, mécsvirágok tengerében, ujjongva és telhetetlen, ifjan még és verhetetlen. Teli voltam alma-ízzel, locsolkodtam rózsavízzel, aranyfelhőn lovagoltam, ezüst-réten kóboroltam. Ezer csillag lángolt bennem, tavasz zengett a szivemben, harmat mosta karcsú lábam a hajnal-ég sugarában. És amerre jártam-keltem, fehér rózsákat öleltem s rámcsókolták a virágok a tündöklő ifjúságot. Dénes György Tóparton Hullámzik a tó vize, északi szél fújja, jég veri a telkemet,könnyen hajlik búra. Fölbukkan a vadkacsa, alig-alig látni, a szenvedés partra jö szívemmel cicázni. Elsimul a tó vize, nem csitul a bánat, meg ölném a vétkemet, ha megcsókolnának. Fecsó Pál Virágzik a hars Hárs virága illatoz, Méhek döngicsélik körülötte víg daluk. Kitárulnak a zsaluk, s az illatot kérik. Hársvirághoz nyúl kezem, sorban, mind szakajtóm. Hársvirág, te vagy a nyár, s bár illatod tovaszáll, termésed megtartom, hisz' sokára nyílsz megint, érhet annyi minden engem is egy éven át, balzsamom lesz majd teád, hárs virága, kincsem. Hárs virága, mézedet éri méhek csókja, csald erre a kedvesem, tanítgasd türelmesen a mézédes csókra. Elkábítja illatod, én csak erre várok, ahány virág, annyi csók; belőletek mennyi sok, csókok és virágok? Zala József
