A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-04 / 23. szám
Bódvaparti gondok Bódva vidék. Ha ezt mondom, valami furcsa, elmosódott, meghatározatlan terület jut az ember eszébe. Körülbelül sejtjük, hol terüli el, tudjuk a Kassától Rozsnyóig húzódó országrész tartozéka, ám olyan markáns, olyan körülhatárolt sajátossága semmiképpen sem jelenik meg az ember emlékezetében, mintha ezt mondom: Gömör, Csallóköz, vagy Ipolymente, Zoboralja, Bodrog-vidék. Mostoha vidék. Nemcsak a neve miatt, mert nem körülhatárolt, hanem a természeti adottságai miatt is. A völgyet ölelő hatalmas hegyékből boszorkányok gyanánt nyomulnak letelő tavaszonként, őszönként a zúgó, áradó patakok, nagy területeken letarolva mindent, ami az útjukba- kerül. Itt van midjárt például az Alyipatak. Apró kis erecske, az ember száraz időben észre se venné, s ha megárad... Azt mondják, nem is olyan régen még emberáldozatot is követelt a felbőszült elem-torzó. Azt mondottuk, mostoha vidék. De a mostohákat meg lehet szelídíteni; áldozataikat, a szegény árvákat nevelőintézetekbe vinni, jómődban felnevelni. Nos, ez történik most ezen a vidéken. Hogy mást ne modjak: a Kelet-szlovákiai Vasmű. De erről majd máskor, ez egy olyan hatalmas valami, ami semmiképpen sem fér bele ebben a keretbe, ha említettük, is azért tettük, mert a viz szabályozása a meliorációs munkálatokkal szerves összefüggésben van. Itt lesz ugyanis Tornán, ohonnan ezt a híradást küldöm, a Vasmű hatalmas víztárolója, a festői szépségű tornai tó helyén: a tavat lecsapolják, és ezt senki sem sajnálja, mert eddig szép volt ugyan, de haszontalan, ezután hasznos dolognak lesz a ringatója (innen kapja majd a hatalmas gyártelep az ivóvizet). Nos, ahhoz, hogy ez Így legyen, mindenekelőtt a vidék elhanyagolt vízrendszerét kell rendbehozni, s ez a folyamat mely most épp Tornán végbe. Zúg a hatalmas exkavátor, beletalpalva a patak kellős közepébe, szedi belőle a földet, okádja szanaszét, a kitárulkozó kapualjakba. Alz emberek meg nézik a kapukból, oda kíváncsiskodik, a fél falu, mert a patak pont a falu közepén nyargal keresztül, s kit így, kit úgy, mindenkit érdekel a léte, a múltja vagy a jövője, attól függően, kinek van a háza, földje, telke patak mellett-e vagy távolabb. Az mindenesetre jól jön mindenkinek, hogy a rakoncátlan jószagot szabályozzák, de ha valakinek a földjén, udvarén fog áthaladni az új ember, az már nem igen teszik egyiknek sem, mert hát feltúrják az udvart, íelúrják a földet... A munkások gördülő maringot-kocsin járják az országot egyszer itt, másszor ott, mikor hol van rájuk szükség. Ezek az emberek végzik itt az egész Kassa-vldéki meliorációt, ők harcolnak a múlttal, hozzák a jövendőt. A vezetőjük. Szabó István, jászói ember, onnan Jár el hetente a munkálatok színhelyére, hol Tornára, hol Kassára, hol fel egészen a Tátrába, mikor hol várják a megmunkálásra váró földek. És ő megy, megy állandóan megy, mert tudja, hogy várják, tudja, hogy szükség van a punkájára. Jó érzés ez, nagyon jó érzés, amikor látja az ember, hogy kezének munkája nyomán hogy változik a patak vagy folyó medre, iránya, hogy változik a vidék képe, a rakoncátlan vizek hogyan szelídülnek meg az ember keze nyomán. A kotrógép kezelő Kova! Ondrej viszont rozhanovcei. Fiatal ember, egyike a vállalat legjobb dolgozóinak. Ül a gép fülkéjében, Irányítja a hatalmas Jószág munkáját s közbe jólesően állapítja meg magában, hogy amerre megfordulnak, mindenütt ő a nap hőse, mert az emberek őt csodálják, aki bánni tud ezzel a hatalmas gépezettel. S itt vannak persze az Idénymunkások is, akiket mindig a helybeliekből szednek össze, s akik mennek is szívesen, ha már ilyen fontos dologról van szó. No meg a kereset sem kutya az ilyen helyen. — Kell itt a munkás — mondja Szabó elvtárs —, mint a falat kenyér. Hiszen felajánlottuk, hogy ezt a nagy feladatot, amely eredetileg négy évre volt tervezve, három év alatt elvégezzük. Nagyon fontos ez a rohamos tempóban épülő vasmű miatt. Bódva-vidék, mostoha vidék. A mostohákat nálunk meg szokták immár szelídíteni. A mostoha vidéket meliorációs munkálatoknak vetjük alá, az embereknek pedig munkát adunk a kezükbe, vasművet építtetünk velük, s a munkával kenyeret, jólétet, boldog életet biztosítunk a számukra. Cselényi László
